2011. január 22.

Annyira laposak a hétvégéim, hogy már engem is megijeszt. Nincs semmi. Na jó, ez nem igaz,de főként tespedés. És nem szeretek punnyadni. Alig várom már, hogy lehessen valamit csinálni a kertben. És ebbe beleértem az udvarit, és Velencét is. Jajj, Velence... alig várom, hogy kinyíljanak a szépséges kis virágok. Meg arra is kíváncsi lennék, hogy a levendulák túlélték-e a telet. Vagy az eprek. És hogy lesz-e barackunk az idén. Meg mogyorónk. Szóval van érdeklődés rendesen, de a legtöbb kérdésre a választ csak nyáron kapom meg. Tudok várni. Na jó, muszáj. :)

És végre felavattam a Marcinak vett faégető készletet. Többek között az ujjamat is. :) Nagyon jól működik, teljesen korrekt. Ennyiért ki se néztem volna, hogy jó is. Hogy mennyire tartós, az meg elválik.

Érzem amit érzek, csak... nem tudom mi az. De nyomja a szívem. Apa, te is hiányzol. Meg az élet is. És az elégedettség. Most megint a nem szimpatizálok magammal státuszomban vagyok. Vagy inkább úgy fogalmazok, hogy most vagyok átlagban. Ha jónak érzem magam, az a ritkább.

És azt hiszem ma jöhettek haza a sítáborosok, mert közszemlére kerültek a fényképek. Valahogyan rögtön megértettem miért nem jutott eszembe menni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése