2011. január 25.

A tudás anyja az ismétlés

Gyakran eszembe jut ez a szám. Annyira elgondolkoztató. És kicsit szomorú is. Szeretem. Olyan, mint én.

Egy ember. Akinek lelke van. Aki nem szereti megmutatni ki ő valójában. Aki szeret álcák mögé bújni. Aki szeretne tökéletesnek látszani. Aki nem mutatja ki ha fáj. Akit nagyon is lehet bántani, hiába nem tűnik úgy. Aki fél, hogy elveszti a barátait. Aki keresi önmagát. Aki próbálja megtalálni a neki szánt utat.


Újra nekiestem a mézes krémesnek. Nem hagyott nyugodni a kudarc. Teljesen új recept, új lelkesedés, és egy csipetnyi bizonyításvágy. Egyenlőre a kamrában várakozik, de remélem jó lesz. Lécci-lécci nem akarom felírni a bundáskenyér mellé. Mert az az étel, nekem nem megy. Mindig vacak. Mintha nem lenne benne tojás. Pedig volt, hogy még tejet se tettem bele. Úgyhogy anya megállapította, hogy ez az amit nem tudok csinálni.

És a csereprogram ügyben is lett egy változás. Méghozzá elég lényeges változás, mert nem egy, hanem 2 gyerek fog jönni. Egy holland és egy olasz. Így nem tudnak kiközösíteni. :)
De kettőt etetünk, szállásolunk, és viszünk családi napra, meg ahova éppen megyünk. Mókás lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése