2011. február 27.

Feketeerdő-torta

Íme a legújabb üdvöske a torta kategóriában. Látványos, és erősen a habos-babos kategóriába tartozik, hiába próbálja enyhíteni a savanykás meggy a tejszínhabtömeget. A receptet a Süssünk! című gigászban találtam, de jó pár módosítást kellett rajta eszközölnöm. Kellett? Ki tudja. Mindenesetre megcsináltam.



Hozzávalók: 3 tojás
                       8 dkg cukor
                      6 dkg liszt
                      5 dkg vaj
                      8 dkg étcsokoládé


Elkészítjük a piskótát: A sárgát és fehérjét szétválasztjuk. A sárgájához hozzákeverjük a cukrot, majd vízfürdőben fehér krémet keverünk belőle. Miután levettük a tűzről, adjuk hozzá a lisztet, és az olvasztott csokis-vajat.
A tojásfehérjéből egy csipet sóval verjünk kemény habot, majd óvatosan forgassuk bele a csokis masszába.
Melegítsük elő a sütőt 160 fokra. Vajazzuk ki, egy 18 centis kapcsos tortaforma alját, és öntsük bele a masszát. Kb. 15-18 perc alatt elkészül. Közben ne nyitogassuk az ajtaját, mert összeesik a piskótánk.
Miután kivettük, hagyjuk kihűlni, mielőtt levesszük róla a formát.

Elkészítjük a meggyzselét: Egy 360 g töltőtömegű meggybefőtt levét leöntjük, és kiválasztunk 8 szép szemet. A maradéknak is csak a háromnegyedére lesz szükségünk, nyugodtan lehet csipegetni belőle. :) Egy teflonedényben felfőzzük 2 evőkanál cukorral és 1/2 teáskanál fahéjjal. Ha már erősen forr, hozzákeverünk 1 evőkanál keményítőt, vagy 3/4 evőkanál lisztet. Folyamatosan kevergessük, mert könnyen leragad. Ha már zselés az állaga, vegyük le a tűzről, és hűtsük langyosra.

Verjünk kemény habbá 3,5 dl habtejszínt 1 evőkanál cukorral.

A piskótánkat vágjuk 3 felé. Az alsó lapra kenjük rá a meggyzselét. A középső lapra kerüljön a tejszín fele. A felső lapot és a külsejét is vastagon vonjuk be. Annyit hagyjunk, hogy habzsákkal még tudjunk 8 pöttyöt nyomni, amire a meggyszemeket ültetjük.

A szélét, és a közepét díszíthetjük csokiforgáccsal: 8 dkg étcsokoládét a reszelő uborkagyalulós részén lereszelünk. Annyira nem cél, hogy szép forgácsokat kapjunk, mert az oldalára való felrakás közben sajnos úgy is összetörnek.

                                                                                  8 szeletes torta

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése