2011. február 19.

Quiona-banán keksz

A quinoa (kinoa) szerintem minden bioboltban megtalálható. Én puffasztott változaton kívül még nem találkoztam vele, de jópofa dolog müzliként enni, vagy akár sütiben.



Hozzávalók:2 dkg lenmagpehely
                     8 evőkanál puffasztott quiona
                     2 közepes méretű zöld banán
                     2 teáskanál xilit
                     1 csipet himalaya só
                     1/4  kávéskanál frissen reszelt gyömbér
                     20 dkg tönkölybúzaliszt
                     2 evőkanál olívaolaj

A quinoát 2 percig ázni hagyjuk egy tálkányi vízben. Ha kicsit megszívta magát, kanállal szépen kimeregetjük. Nem kell kifacsarni, annyi vizet nem tud felvenni.
A banánnál itt is leszögezném, hogy nagyon fontos a ZÖLD banán, mert az érett már nagyon nem lúgos. Jó, nem valószínű, hogy teljesen zöld banánhoz jutunk, mert azt még a szupermarketek sem merik kitenni, de igyekezzünk a legzöldebbet választani. Vagdossuk apró darabokra, majd nyomkodjuk szét egy villával.
Keverjük hozzá a többi hozzávalót is, és meg fogjuk látni, hogy egy viszonylag ragacsos masszánk lett. Vizes kézzel csináljunk belőle golyókat, és tegyük egy sütőpapíros tepsibe. Nekem körülbelül 2 golyónként kellett újra vizeznem.
180 fokra előmelegített sütőben süssük, kb. 10 percig.
 A sütik leszedegetésével meg nem baj ha várunk, mert higgyük el, sokkal könnyebben lejön a papírról egészben, ha már nem olyan meleg.
                                                                                                   22 db sütink lesz.

1 megjegyzés:

  1. Panka, nagyon köszönöm a muffint, csodaszép és csodafinom volt! Puszi Neked érte! Ja! És a Te bűnöd lesz, ha meghízom! Tegnap egész este a blogod előtt csorgattam a nyálamat...annyira mutatós itt minden, hogy igencsak megjött az étvágyam. :P Ez a banános keksz is jól néz ki!

    VálaszTörlés