2011. február 20.

Vajon hány méteres körzetet képes belengeni egy meki? Ezen az érdekfeszítő kérdésen gondolkoztam, miközben Bodzácskával jöttem haza. Mert vagy 4 utcával odébb jártam már, mikor megéreztem azt az összetéveszthetetlen hamburgerillatot. Nem mondanám, hogy utálom, inkább elgondolkoztat. Eszembe juttatja, hogy mennyire szerettem kisebb koromban, és persze az ominózus győri esetet, ami egyben a legutolsó hamburgeremet jelentette. Kicsit fáj.
Persze a szél csodákra képes. Van, hogy az egész várost a frissen sült kalács, vagy a Jó reggelt Kalózok! müzli illata lengi be - hála a Cerbonának, de sajnos az sem ritka, hogy megfulladunk a trágyaszagtól. Na igen, ilyen egy hely ez a Fehérvár.

A hangulatomat asszem hűen tükrözi ez a dal. Nem szomorú, de valami elkezdni nyomni a lelked, miközben hallgatod. De talán pont ettől szeretem. Jó néha a felszínes valóság után ilyennel is találkozni.
Mert az élet egy szerep. Mindenki egy színész, ki amatőrebb, ki profibb. Játsszuk az általunk, vagy mások által kijelölt szerepeket. És néha becsúsznak a bakik. Van, hogy véget ér egy szerep, van, hogy csak eltűnik egy időre.
És ki a rendező? Maga a sors. Vagy Isten, a vallásosabb szemléletűeknek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése