2011. március 26.

Exchange program in Hungary 1.

Megkaptam az alfahímet. És ez nem vicc. Ma este 7 sört ivott meg, ami a helyszínen még nem látszott, de hazafelé már jó párszor lelépett a járdáról. Mindegy, egy tündér. Nagyon jófej. És kedves. Jobbat nem is kívánhatnék.
Ami furcsa, hogy akárki meglátja, rögtön bizalmasan közellép hozzám, hogy hű de helyes. Mire én, hogy tessék? Amikor anya mondta még csak legyintettem. Amikor Szöszi, már csak idegesen vihorásztam. Aztán jött Zsuzsi. Hogy úristen de fog Lilinek tetszeni. Töltődött-töltődött, de még fért a pohárba. Aztán jött Orsi. Aki mellett egészen véletlenül a barátja is ott ült. Nem igaz. Rossz a szemem? Mi az amit a többiek látnak, de én nem veszek észre?

Kellett egy kis idő, de rájöttem. Az, hogy egész nap másvalakin jár az eszem, legszívesebben folyton róla beszélnék, és az izgalomtól hevesen verő szívvel nyitom meg a fészbúkomat, hogy írt-e. Mindezek mellett a lelkem mélyén tudom, hogy az egész egy nagy szívás. Mert mondhattok pesszimistának, de...én azért felismerem ha van valami. És azt is ha beképzelek valamit. Sajnos ez az utóbbira hajaz. Csak már késő. A pokol elszabadult. Vagyis fog. Basszus.

Azt hiszem ez az oka.


Amúgy el lehet képzelni milyen állapot kell ahhoz, hogy Harzát kérdezzem meg, milyen egy normális párkapcsolat. És igaz, hogy a kérdésemre választ nem kaptam, azért mondott egy-két érdekes dolgot. Hogy egy kapcsolat nem úgy alakul ki, ha tudatosan csinálod.
Meg mindent megbeszélnek. Hogy ki mit evett, mit álmodott, milyen volt a szex, satöbbi.
És azt állította, hogy kétszer találkoztak, és a harmadiknál már össze is jöttek. Mire én kérdeztem, hogy de hogy? Csak úgy, ahogy kell - hangzott a válasz.
Most akkor mi is a normális?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése