2011. március 31.

Kinder Paradiso

Egy bolti édesség háziasan. Finom, bár engem személy szerint nem emlékeztet a boltira. Másrészről meg az a véleményem, hogy nem lehet őket rendesen lekopizni, mivel annyi tartósítószer, adalékanyag és ízfokozó van bennük, hogy nagyon. És az a jó kis piskóta sem magától lesz olyan isteni olvadós...Viszont ha már így nevezték el, én nem nevezem át. Mert mi lehetne? Vaníliás-rumos krémes? Elég gáz. És mivel az eredeti recepttel ellentétben egy jó adag rumot is öntöttem a krémbe, a kinder kategóriából átemelkedett a felnőttbe.


Hozzávalók: 4 tojás
                    15 dkg cukor
                    13 dkg liszt
                    10 dkg puha vaj
                    1 csipet só
                    1 evőkanál sütőpor
                    1 citrom reszelt héja
                 
A tojásfehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük, majd felhasználásig hűtőbe tesszük. A tojásfehérjét a cukorral fehéredésig keverjük, majd hozzáadjuk a vajat, sót, és a lisztet apránként szitálva. A fehérjehabot apránként, óvatosan beleforgatjuk.
Nagy tepsibe sütőpapírt terítünk, és egyenletesen rákenjük a masszát.
Előmelegített 180 fokos sütőben körülbelül 20 perc alatt készre sütjük, majd hagyjuk kihűlni.

                   2,5 dl tej
                   6 dkg cukor
                  2 vaníliáscukor
                  3 csapott evőkanál liszt
                  1 dl habtejszín
                  2 evőkanál rum

A tejet elkeverjük a cukrokkal és liszttel csomómentesen, majd folyamatos kevergetés mellett sűrűre főzzük. Fontos, hogy teljesen kihűljön, mert ha melegen összekerül a tejszínhabbal, akkor az elveszti formatartó hatását. A habtejszínt egy kiskanál porcukorral kemény habbé verjük, majd hozzáadjuk a kihűlt főzött krémet, és együtt simára keverjük. Legvégül a rumot is belevegyítjük.

A piskótát kettévágjuk, megtöltjük a krémmel, majd hűtőbe tesszük egy éjszakára.
Másnap már szépen szeletelhető, és az esztétikusabb összhatásért, a tetejét hintsük be porcukorral.

                                                                A recept azt hiszem Andi Konyhájából.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése