Mint egy igazi sportember a napot az uszodában kezdtem. Nem mondom, hogy a mobilom ébresztője nem derült égből villámcsapásként hatott a még javában alvó agyamra, de magamhoz képest hamar túlléptem a problémán. Á. társaságában lerendeztem valamit, amit csak nagyvonalúan lehet úszásnak nevezni :) Szerencsére nagyon türelmes volt, és nem szólt, hogy kb. 3x annyit pofáztunk, mint mozogtunk.
De így most azt mondom, hogy az esti úszás sokkal tutibb, mint reggel. Mert igen, nekem még a fél 10 is reggel. Egyrészt nem tudsz előtte enni, ami igencsak visszacsökkenti a tempód, mivel a testednek nincs miből ATP-t gyártani. A másik, számomra talán lényegesebb érv, hogy az uszodai környezet, engem mindig taccsra tesz. Lefáradok agyban. És valljuk be, ez azért reggel, még korán van. Mármint a lefáradás. Utálok úgy létezni, hogy azt érzem, bármelyik pillanatban lecsukódhat a szemem, és állva elalszom. Este tulajdonképpen még praktikus is, főleg ha valaki álmatlanságban szenved. (Nem mintha én nem aludnék el abban a pillanatban ahogy lehajtom a fejem a kis párnámra. Hihetetlenül kellemes egy fárasztó nap, kis esti torna után bebújni az ágyba, és magadra húzni a jó meleg takarót. Most azt nem is említem, hogy és milyen nagyon jó dolog odabújni valakihez. És a valaki alatt történetesen nem a kutyát értem. Az is jó, de másképp.)
Ésésés!!! 1. Hamarosan itt a tavaszi szünet (már csak hármat kell aludni).
2. Leköltözöm Velencére (már csak azt a nyomorult Internetet kéne valahogy összehozni)
3. Lejönnek hozzám páran, khmm, szórakozni.
4. De ami a legjobb: Tortatobzódás!!!
Úgy ahogy mondom. Megrendelés. Hegyek. Mert ez már az a szint. Csütörtökön apával egy barátunk szülinapjára megyünk, ahova nyilván illik valamit vinni, és torta nyilván nem lesz, mivel egy bárban ünnepelnek. Aztán tegnap beszéltem (szintén) apa egyik régi barátjával, hogy a kislányának április utolsó hétvégéjén lesz a szülinapja, és kéne valamilyen torta.
Ma szintén ilyen jé! effektusként ért, hogy megkeresett az egyik ismerősünk, hogy ballag a lánya, és sütiket szeretne, szintén az április végei hétvégére. Végül 3 félében állapodtunk meg: lesz aprósüti, krémes, és egy emeletes torta.
Hihetetlen. Annyira furcsa, hogy az emberek rám merik bízni. Hogy én csináljam. Mert lehet, hogy nem úgy tűnik, de nagy felelősség. Hiszen az egy dolog, hogy valami finom. A külső sokkal szembetűnőbb. Mindennek a tetejébe, én még nagyon kritikus is vagyok (ami tulajdonképen nem baj), utálok "csúnyát" kiengedni a kezem közül. Nem is teszem, inkább jön a hirtelengyorsanvalamiteljesenújat kapkodás.
DE boldog vagyok. Hiszen ez az amit imádok. DE-k nélkül. És igaz, hogy már most gyomorgörcsöm van (mivel még életemben nem fondantoztam, nem tudom, hogy egyáltalán milyen lesz a 3 tortából kettő, hogy hogyan fogom díszíteni, emeletes tortát is még csak esküvőn láttam, satöbbisatöbbi), de izgalommal is tölt el a dolog. Mert mindent tudok elméletben. Elolvastam a fondantkészítés összes kis trükkjét, véleményeket, recepteket, színezést, felhasználást, de az mégiscsak elmélet! Az emeletes tortát szintúgy. Hogy hol kell megtámasztani, ráilleszteni, ragasztani, vágni meg minden.
Szóval izgalmas lesz kipróbálni.
Természetesen nem csak ez a hatalmas kiegyensúlyozottság oka, Á. szerepe sem elhanyagolandó. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése