2011. május 19.

Kávékrémes kávés süti csokis kekszréteggel

Szerénytelenség nélkül kijelenthetem, hogy nagyon büszke vagyok magamra. Emiatt. Lám-lám a sok kudarc után bekövetkezik a siker is, csak nem szabad feladni. Ennyi a kulcs. Mert ez sem ment másképp, mint mikor úgy nekiállok "Panka után szabadon". Megfogom a kezem ügyébe akadó dolgokat, és használom. Az eszem néha sajnos elfelejtem, de talán nem is baj. Van előttem egy alapanyag, egy ízvilág, de sokszor átlényegül valami egészen mássá. (Ez vaníliás-mazsolásnak indult.) És megszületik valami. Valami, ami az enyém. (Hol sikeres, hol kevésbé.)
És ez az az érzés, ami semmihez sem fogható. Az alkotás.


Hozzávalók: 3 dl liszt
                      2 teáskanál sütőpor
                      2 evőkanál tejföl
                      5 dkg vaj
                      7 dkg tömlős sajt
                      2 tojás
                      csipet só
                      3 nagyon púpos evőkanál cappucino-por (nekünk ilyen automatába való van, és az cukrozott, de ha valakinek normál van, az növelje a cukormennyiséget)
                      5 evőkanál tej
                     1 evőkanál cukor

A lisztet összekeverjük a sóval, cukorral és sütőporral. A vajat megolvasztjuk, majd ha már nem forró, belekeverjük a sajtot, tejfölt, és tojásokat. Robotgéppel összedolgozzuk. A cappucino-port beleszórjuk, majd leöntjük a tejjel, és ismét homogénre keverjük. 180 fokra előmelegítjük a sütőt. Egy pici tepsit kivajazunk-lisztezünk, beleöntjük a masszát, és körülbelül 20 perc alatt készre sütjük. Ajánlom figyelmetekbe a tűpróbát.


                        kb. 5 dl tej
                       1,5 zacskó vaníliás pudingpor
                       3 púpos evőkanál cukor
                       1 vaníliáscukor
                       2 evőkanál kávégranulátum/por
                       7 dkg vaj

A tejet csomómentesre keverjük a pudingporokkal, majd lassú tűzön elkezdjük melegíteni. Félúton hozzákeverjük a kávéport, majd ha már teljesen sűrű és kész, a cukrokat.
Kihűtjük. A puha vajat jól szétmaszatoljuk (bocs, kikeverjük), majd egyneműre keverjük a pudinggal.


Összeállítás: A tésztánkat 3 lapra vágjuk. Az alsót meglocsoljuk: 1 dl meleg víz, 1,5 teáskanál keserűmandulaaroma, 2,5 teáskanál porkávé keverékével. Természetesen nem kell az egészet rátenni, körülbelül a fele meg fog maradni, de erre szükség lesz a középső lapnál. Kenjük rá a kávés krém felét.
A középső lapot pici darabkákra morzsoljuk, összekeverjük 10 dkg kisebb-nagyobb darabkákra vágott étcsokival, és a megmaradt kávés lötyi segítségével összegyúrjuk. Olyasféle masszánk lesz, mint a kókuszgolyóé. Ezt akkorára nyújtjuk, mint az alsó lap, és ráterítjük a krémre.
Erre jön a maradék krém, majd az utolsó lap. Tálalásnál célszerű porcukorral vékonyan leszórni, mert jobban mutat fehér tetővel, mint csupaszon.

2 megjegyzés:

  1. Nem akarok kukacoskodni, de tegnap másik kép volt :D nem akarod azt is feltölteni az olyan kis aranyos volt:-)

    VálaszTörlés
  2. Tuudom, de az nagyon frissen készült, és nem volt ideje megkötni a krémnek. Ma meg sokkal dekoratívabbnak tűnt, és csináltam pár képet. Ezek jobbak,úgyhogy inkább cseréltem :) bár a tegnapi hangulata tényleg más volt... És visszaraknám, de okosan letöröltem a gépről, hogy úgyis csak a helyet foglalja.

    VálaszTörlés