Nem vagyok az a húdeszociális és megértő valaki. Ha szakítasz/kidob a szerelmed, garantáltan nem az én vállamon fogod kisírni a bánatod. A legtöbb amit tehetek, de azt kérés nélkül is :), hogy a legbunkóbb formámat hozom, ha véletlenül összefutnék vele. Ha problémáid vannak, meghallgatom ugyan, de nem az én agyamból fognak a világmegváltó tanácsok kiröppenni. Nem vagyok híve a lelkizős/mondjuk el egymásnak a másikról a problémáinkat estéknek, De nem hinném, hogy ezzel bárkinek valami újat mondtam volna. Talán ha halkan hozzáteszem: sajnos. De akkor ti nagy szemeket meresztenétek rám, én meg vigyorogva legyintenék, hogy csak vicceltem. Szóval nincs új a nap alatt. Maximum az, hogy fejlődök. Nem nagyon, de egy kicsit. Kívülről nem észrevehető, de én látom. Vagyis érzem. Képes vagyok "felfogni", hogy van igazságtalanság. És e fölött szemet hunyni. Hiszen miről is beszélünk? Mindössze egy dolgozat. Ugyanazok a megoldások, nekem kihúzva, neki pipálva. Nekem négyes, neki ötös. Az én jegyemen nem oszt, nem szoroz. Az övén igen. És azt is tudom, hogy az enyém a jó. A kihúzott. Mert az valóban hibás. De nem szólok. Minek? Fontos neki. Tanult. És jobb dolgozatot írt, mint én. Megérdemli. Régen kiakadtam volna. Mindegy kiről van szó. Most nem. Akárkiről lett is volna szó.
Vagy a másik kedvencem, amikor valaki mindenből az utolsó héten akarja megszerezni a jobb jegyet. Ír csomó szar dolgozatot (mondhatni lerontja a vége felé), aztán természetesen ő javítani akar. Ebből is, abból is, mindenből. Meg a jobb jegyet. Nem gondolnám, hogy így működik a világ. És a lelkem mélyén nagyon idegesít. De erre sem szólok semmit.*
Mert tudom, hogy az egész egy baromi gyerekes hülyeség. Részemről.
*De lehet, hogy pont ezzel teszek rosszat. Mert nem mondom ki, és csak gyűlik-gyűlik a lelkemben. Íme a második lehetséges variáció a mostani fantörpikus hangulataimra.
Ami biztos: Robbanás közeleg. A kérdés csak az, hogy mikor. És hol.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése