2011. augusztus 14.

Máktorta vaníliásgrízes-meggyes krémmel és Enikő szülinap :)

 A recept a Kreatortáról van, egészen véletlenül akadtam rá, még a puncsmizériám kapcsán. Azonnal lementettem, mint fehérjeelhasználási alternatívát. Mert én úgy működöm, hogy néha megmarad 1-2 darab, amit gondosan beteszek a hűtőbe, hogy majd kitalálok valamit. Aztán 1 hét múlva, mikor rászánom magam, hogy akkor valamit igazán kéne, már csak egy összeszáradt fehér trutymót találok, amit (tegyük hozzá) iszonyú nehéz kivarázsolni a tartóból. Szóval sohasem jutottam még el a felhasználásáig. Ám a creme patessiere-ből megmaradt keren öt. Egyszerre. És azért az mennyiség. Így esett, hogy ezt a fehérjetúltengést, és a szülinapot (a recept után) előre tudva, isteni sugallatként fogtam fel az esetet. És milyen jónak bizonyult. Mert a savanykás meggy és mák tökéletesen elférnek egymás mellett, a gríz pedig alig érezhető ki, inkább csak a vaníliás krémessége.
(Sőt ha a búzadarát lecseréljük rizsre, vagy szimpla vaníliakrémre, meg is van a tökéletes gluténmentes finomság.)

Mákos lap:          
        5 tojásfehérje
        20 dkg mák
        17,5 dkg cukor

A tojásfehérjéből egy csipet sóval elkezdünk habot verni, majd félúton hozzáadjuk a cukrot, legvégül pedig a mákot. Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. Egy 24 cm-es tortaforma sütőpapírral bélelt alján eloszlatjuk a massza harmadát, úgy, hogy mindenhol kb. fél centi vastagságú legyen. Addig sütjük, míg nem kap mindenhol egy halványbarnás színt a teteje. Ezt ismételjük háromszor, és hagyjuk a lapokat teljesen kihűlni.

                              ------------------------------------------------------
Vaníliás-grízes krém:
        3 dl tej
        3 evőkanál búzadara
        5 dkg porcukor
        2 vaníliáscukor
        1 teáskanál vaníliakivonat
        10 dkg puha vaj
                     

A tejet felforraljuk, majd ha már lobog, beleöntjük a búzadarát, egyszer megkeverjük, és letakarva hagyjuk, hogy megszívja magát. A puha vajat kikeverjük a cukrokkal és vaníliakivonattal, majd a már kihűlt grízt is. Tegyük hűtőbe.

                               -----------------------------------------------------
Meggyzselé:
        1 üveg meggybefőtt
        1,5 dl befőttlé
        2 csapott evőkanál keményítő
        2 evőkanál cukor
        1 mokkáskanál őrölt gyömbér
        1 mokkáskanál fahéj

A meggylevet összekeverjük a cukorral, keményítővel és fűszerekkel. Lassú tűzön besűrítjük, majd a legvégén hozzáadjuk a meggyet is. Hagyjuk kissé hűlni.

                               -----------------------------------------------------
Összeállítás: Az egyik lapot megkenjük a grízes krém felével. "Rászórjuk" a meggyzselé felét (nekem kissé különálló életet éltek a meggyszemek), majd ráteszünk egy mákos lapot. Ezután a maradék gríz, meggy, és az utolsó tésztalap.
Kívül vonjuk be 2 dl tejszínből vert habbal, és szórjuk meg a tetejét 2 evőkanál egész mákkal. Az oldalát díszítsük félbevágott marcipános-ribizlis piskótagolyókkal.

                               ----------------------------------------------------
Marcipános-ribizlis piskótagolyó:          
        világos piskóta
        2 teáskanál mascarpone
        fél marék aszalt ribizli
        10 dkg marcipán
        3 dkg étcsokoládé

A piskótát apróra tépkedjük, hozzákeverjük a ribizliszemeket, majd a mascarpone segítségével összegyúrjuk és golyókat formázunk belőle. 
A marcipánt 2 mm vastagra nyújtjuk, nagy pogácsaszaggatóval köröket vágunk ki belőle és beburkoljuk a golyókat. 
Vízfürdőben megolvasztjuk az étcsokit, és körben csíkokat rajzolunk a golyók tetejére. Hűtőben dermesszük.



Igaz, hogy nem szoktam, de úgy gondolom, most bejegyzésen belül kell írnom egy kis személyeset is. 
Enikőék háza... mintha Csodaország kapuján léptem volna be. Óriási kert, mindenhol virágzó növények, fák, bokrok. Precízen rendben tartva, de a természetes varázsából (hál istennek) mit sem vesztve állt az összes. Fantasztikus, teljesen le voltam nyűgözve, de azt hiszem ez érezhető is volt, miután majdnem egy órát töltöttem azzal, hogy a kert minden egyes szegletét végig fényképeztem. (Aranyosak voltak, nem nevettek ki. :) Enikő furcsállta ugyan, hogy mit találok én ennyire érdekesnek, de mintha a mennyországba kerültem volna. Az a sok kopott fafelület! Láttam magam előtt leterítve egy apró virágos terítővel, rajta egy szelet süti (vagy egész torta), én meg ott fetrengek előtte, hogy megtaláljam a tökéletes szöget.



A szülei iszonyúan kedvesek. Annyira otthonos ahogyan élnek, hogy hiába vagy vendég, szinte közéjük tartozónak érzed magad. A húga is egy tündér, fáradhatatlanul pörgött végig.
És istenieket ettünk.  Az anyukája csudaügyes háziasszony, annyi féle és mennyiságű étel volt, hogy csak lestünk. Egy 11 fős társaságnak lazán elég lett volna. A z első képen látható rakott cukkini felkerült a top 3-as listámra. Hihetetlen ízt tud adni, amikor a cukkini, paradicsom, hagyma és jó sok sajt összesül. Az a csokis süti... nagyon puha, ragacsos, és eszméletlenül csokis. Kész. Megadtam magam. (A recepteket pedig muszáj lesz elkérnem...)

Olyan szinten feldobódtam, hogy még a sütés is jobban ment. Vagyis eredményesebben.(Holnap már meg is nézhetitek.)
És itt jöttem rá, hogy mennyit számít a szív. Hogy milyen lelkiállapotban csinálsz valamit. A szuper délutánt amit Úrhidán töltöttem, hatalmas energia-boldogságlöketet adott.
Köszönöm. Remélem hosszú ideig kitart.

6 megjegyzés:

  1. Istenien néz ki a tortád:) A máktorta különben is a gyengém, ez az összeállítás pedig szuper.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, igen-igen, szerencsére az ünnepeltnek is ízlett :)

    VálaszTörlés
  3. Húú... ez nagyon jól néz ki!!!! Imádom a mákos-meggyes összeállítást. Ami azt kis leírásodat illeti, jó volt olvasni, hogy van még kedves otthonos és vendégeket szerető család.Régen volt részünk benne, kivéve, ha haza megyek, vagy a barátnömhőz, ami ritkán fordul elő. Szerencsés lány vagy:-)) Utólagos engedelmeddel, ezt is elmentettem!!!

    VálaszTörlés
  4. Igen, igen, nagyon szerencsés :),Ők tényleg egy fantasztikus család, De még sok más minden miatt is abba a kategóriába sorolnám magam. Sőt. Nincs miért máshova :)

    VálaszTörlés
  5. Isteni recept, a legjobb ízpárosítással. :) Lehet, hogy csak én nem látom, de mennyi vajat kell beletenni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, valóban kimaradt, ne haragudj, pótoltam a hiányt: 10 dkg!

      Törlés