2011. november 27.

Advent 1. vasárnapja és az ostoros kalács

28 nap, és karácsony. El tudjátok hinni?

Én nem. Egyáltalán nincs karácsonyi hangulatom. (Sőt. Tulajdonképpen semmilyen hangulatban nem vagyok. Bár azt hiszem, kicsit kezd elegem lenni abból, hogy Á.val minden egyes találkozásunkkor összeveszünk. Ma ráadásul odáig fajult a dolog, hogy még anya véleményét is kikértük. Mindezt az ő javaslatára, tenném hozzá, ami azért nem egy stabil állapotra utal.)
De tudom, hogy hamarosan engem is el fog kapni a lendület. Mikor majd nekiállok listát írni a meglepetésekről (aztán megtalálni őket), amikor elkezdjük gyártani az aprósütiket.
A karácsony apró momentumai. Imádom. DE mindemellett maximálisan hiszek abban, hogy nem az ajándékozásról vagy ajándékkapásról szól. A részévé váltak, de nem kéne, hogy teljesen átvegyék a főszerepet. (Nem, azt már  sajnos nem tudnám megmondani, hogy akkor mi lenne az, ami igazán lényeges. Talán a szeretet. Az egymás iránti törődés. Mert abban meg teljesen biztos vagyok, hogy a keresztelőn emlegetett Jézus-születés nem az. Számomra legalábbis biztosan.)


Ez az a süti, amit egy időben rendszeresen sütött a nagymamám, és mi (főleg én) ezt nagyon értékeltem Egyszerűen imádtam. Hogy csokis, hogy puha, és egyébként is.
A hétvégén pedig több éves csend után ismét kaptunk tőle egy dobozzal. Hogy honnan jutott eszébe újra csinálni azt nem tudom, de egészen nosztalgiázós hangulatba hozott.
(Azért boldogan konstatáltam, hogy már nem vagyok olyan függő mint régen)


Hozzávalók 2 nagy kalácshoz:
    60 dkg liszt
    3 tojássárga
    csipet só
    3 evőkanál olaj
    6 dkg cukor
    2 dl langyos tej
    1,5 dl tejföl
    5 dkg élesztő
  
    25 dkg vaj
    20 dkg porcukor
    3 nagy cukrozatlan evőkanál kakaópor

A lisztet a cukorral, tojássárgával, olajjal és a tejben felfuttatott élesztővel összedolgozzuk. Meleg helyen a duplájára kelesztjük.
Ezalatt a puha vajat keverjük ki a porcukorral és a kakaóporral.
A megkelt tésztát osszuk 6 cipóra. Mindegyiket nyújtsuk tepsi nagyságúra, majd kenjük meg a kakaós krémmel. Csavarjuk fel, mint a bejglit.
Fonjunk össze 3-3 db-ot.
Béleljünk ki sütőpapírral egy akkora tepsit, amibe épphogy beleférnek, tegyük is bele, majd kelesszük 15 percig letakarva.
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Kenjük meg a tetejét a tejföllel összekevert fehérjével, majd süssük aranybarnára. (Tűpróba nem árt!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése