2011. december 18.

Telekis Napok '11 és egy közös főzés eredménye: Gombás Crêpe Cake

Nem nyertünk. Van ez így.
Azonban még csak másodikak sem lettünk, a B-s osztály megelőzött minket. Ez már egy kicsit fájt. Semmi sem volt fontosabb, csak, hogy náluk jobbak legyünk. Meg, hogy ne ők kapják a koronát. (Bár ez látszott, hogy nem fog sikerülni, mert nagyon megnőtt az arcuk. És ki szereti a nagyképű osztályokat?)

De a szombati nap végére kiderült: mégis nyertes az osztály. Az erkölcsi győzelem a miénk.
Kezdve a HÚÁk-kal, a helyezéseket eldöntő Szkok-Rave-vel és az "annyira szánalmas és tróger Bocskával". De a legfantasztikusabb és biztosabb megnyilvánulása az videó, amit a 11. B(!) osztály készített. Végigbocskázzák az egész sulit és a várost. Itt lehet megnézni, bár valószínű, hogy "külső szemlélődő" nem fogja érteni, és valóban unalmas lesz. De mi tudjuk. Tudjuk, hogy szerették amit csináltunk, és kiállnak az osztály mellett. (Hozzátenném, hogy kevesebb, mint 1 nap alatt kellett, hogy felvegyék és megvágják az egészet, mert pénteken volt a választás - nem nyertünk, ekkor kezdhették el, szombaton 6-kor pedig már le is vetítették a gálán. Én biztos, hogy meghatódtam. DE úgy nagyon. (És csúnya dolog, de az is eltölt egy kis megelégedéssel, hogy hiába kapott több szavazatot a B., azért nekik senki sem csinált ilyent. És a főzenéjüket sem kapták fel. Szóval 12.A, Mi vagyunk a legjobbak  ♥!!!!

A királyvideónkra pedig azt mondták, hogy évekre visszamenőleg a legjobb. Ezt itt tudjátok megnézni. Érdemes. :)



Ennek az ételnek az elkészítése már nagyon régen tervben van. Ott áll az ebédlistámon, de mindig olyan soknak tűnt a ráfordítandó idő. "Nekem most nincs annyi", halogattam. Azonban vannak azok a bizonyos véletlenek, amikor minden összejön. Fél kiló erősen feldolgozandó gomba, idő, és nem mellesleg társaság.
(Persze magamon nem tudtam túllépni, együtt dolgozni képtelen vagyok, pláne sütés-főzés terén. A kezem reflexesen elindul, hogy javítsa a másik mozdulatait. Tiszta ciki.)
Amúgy köszi a segítséget Fruzsi :), most gondolkoztam el, hogy tulajdonképpen minden előprocedúrát te csináltál. Bár akinek a gombapucolás örömet okoz...

Savory Crêpes:
1 dl liszt 
1 tojás
mokkáskanál só
1 púpos teáskanál szárított kapor
2 csipet fehérbors
1 dl tej
2,5 dl buborékos ásványvíz

A hozzávalókból értelemszerűen palacsintatésztát készítünk, és egy serpenyőben 18 cm-es köröket sütünk belőle. Természetesen seprenyőfügően olajozni nem árt/kell.


Gombás töltelék:
500 g gomba
1 vöröshagyma
olívaolaj
1 evőkanál liszt
3/4 dl tej
8 dkg mozzarella
2 mokkáskanál só
bors

A hagymát és gombát megtisztítjuk a héjától, majd az előbbit apró kockákra, az utóbbit pedig szeletekre vágjuk. Kevés olívaolajon megfonnyasztjuk. HOzzáadjuk a lisztet, jól összekeverjük, hogy mindenhova jusson, majd azonnal a tejet is ráöntjük, és csomómentesre dolgozzuk. Beletépkedjük a mozzarellát, és addig főzzük, míg el nem olvad. Ízesítsük sóval, borssal.


Összeállítás: Úgy készük, mint a rakott/csúsztatott palacsinta: minden egyes palacsintára halmozunk néhány kanál tölteléket, elegyengetjük, rá a következő palacsinta, töltelék, és így tovább, míg el nem fogy. (Fontos kihangsúlyozni, hogy nem szabad túl sok gombás szószt rakni a palacsinták közé, mert akkor nem lesz elég.)

FORRÁS: Smitten Kitchen

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése