2011. április 30.

Epres túrótorta

2011. Április 30.

Iszonyú kimerítő az éjféli fekvés és 6 előtti kelés, úgyhogy mint már sokszor, most is elhatároztam, hogy na akkor korán fekszem. Mert hulla vagyok. Úgyhogy senki se várjon hosszú és részletes beszámolót, elég ha a kép beszél. Egy igazi tavaszi játékos, telis-tele eperrel, és túróval. Egy kislány hatodik szülinapjára. És amellett, hogy külsőre dekoratív, nyilván felmerül a kérdés: és az íze????
Elég annyi válasznak, hogy jövő csütörtökre még kettőt kértek?





2011. június 25. 
Így az 5. elkészülte után akkor A recept: :) Ami egyszerű, nagyszerű, és nagyon finom. De idén nem valószínű, hogy lesz több, mivel az eperszezon kifújt. (Hál istennek. Szeretem az epret, de annyira azért nem.) Az utolsó ládából alig tudtunk pár szemet (kilót) megmenteni, annyira gyorsan romlott. De a nem szőrös egyedek mézédes zamata sokáig fog kísérteni....


4 tojás 
    12 dkg liszt
                   2 púpos evőkanál kakaópor 
            1 teáskanál sütőpor
4 tojás
             15 dkg cukor


A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjékből 4 evőkanál hideg vízzel kemény habot verünk. Lassan hozzáadogatjuk a cukrot, majd óvatosan belekeverjük a egyesével tojássárgákat, és a lisztet is (ezt már ne robotgéppel). Előmelegítjük a sütőt 170 fokra. Egy nagy méretű kapcsos tortaformát kivajazunk, belesimítjuk a masszát, majd szép barnára sütjük. Hagyjuk kihűlni.



50 dkg túró
      1 csomag zselatin
    18 dkg porcukor
 2 dl tejszín
    kb. 60 dkg eper
      5 dkg étcsokoládé
         a szóráshoz porcukor

 A túrót ha túlzottan darabos, összetörjük egy villával, majd hozzáadjuk a cukrot, 2 evőkanál mínusszal. A tejszínből kemény habot verünk a maradék cukorral. A zselatin 3/4-ét 3 evőkanál tejben feloldjuk, majd addig melegítjük, míg elég forró lesz, de még nem forr. Ekkor 1 percig hagyjuk hűlni, aztán belekeverjük a tejszínhabba. Nagyon dolgozzuk el, mert ha csomós marad az rendkívül gusztustalan. És ha esetleg túlhűtöttük a zselatint=bezselésedett magában, akkor azt bizony dobjuk ki, nehogy belekeverjük a majd a robotgép úgyis eldolgozza címszó alatt. Ebből vegyünk ki 3 nagy evőkanálnyit az eperkrémhez. Vágjunk bele annyi epret, amennyit csak bele tudunk szuszakolni. Ez lehet 15-20-25 dkg, kinek hogy. Ennél több szerintem nem nagyon fér bele. Ha pedig valaki nem dúskál az eperben (pl. eperszezon elején) az az oldalsó díszítéshez kellő eprek külsőbb részeit-széleit használja. (Ott ugyanis a közepéből kell használni, és így ez kimerül 2, maximum 3 filében.) Szóval az eperdarabokat keverjük össze a túrókrémmel, majd 1 evőkanál tejjel készítsük el a maradék zselatint, és keverjük hozzá. Ha kissé folyós lenne, ne csüggedjünk, tegyük hűtőbe, mert később úgy is összeáll. (Saját tapasztalat, mikor többször újracsináltam mérgemben, és másnap megtaláltam a 3-4 tálkányi halálkemény zselét.)

Összeállítás: A piskótát vágjuk ketté, kenjük meg a fehér túrókrém felével. Erre egyenletesen adagoljuk rá az epres krémet, majd a maradék fehéret. A sort a piskótalappal zárjuk. Az oldalát kirakjuk az eperszeletekkel, kissé nyomkodjuk is bele, nehogy lepotyogjanak. Ne aggódjunk nem barnul meg, nem fonnyad meg, nem lesz semmi baja. A tetejét félbevágott eprekkel díszítsük, amik lehetnek nagyok, lehetnek nagyon picik, lehetnek csokisak és natúrak is.
Sokszor sajnálom, hogy nem vagyok gépközelben, amikor mérges leszek. Annyi minden eszembe jut, és érzem, hogy fantasztikusan le lehetne írni. Első haragból. Persze utána megbánja az ember, meg az érzés elszálltával a gondolatok is csillapodnak, de legalább látod feketén-fehéren, hogy hogyan reagáltál.
Na a mai estéről is lehetne sokat írni. Tudom, hogy milyen vagyok. HOgy ha valakit nem szeretek nagyon elítélően és csúnyán tudok róla beszélni. De tényleg így gondolom. Hogy nagyon sokan egy kib*szott álomvilágban élnek, ahol minden szép és kerek, a legnagyobb probléma pedig az, hogy vajon elengednek-e pénteken bulizni.
És ezek az emberek szerintem baromi nagyot fognak koppanni, ha egyszer kikerülnek a valós világba.
Zsuzsi szerint az a probléma, hogy elfelejtem, én sem a "normál" kategóriába tartozom. És magamból kiindulva ítélek meg másokat.

Annyira más lennék? Más mint az átlag?

Jó, hülye kérdés. Igen. A legtöbb 17 évesnek nincs teletetoválva a háta, nem az étkezés és a vékonyság megszállottai, a szüleikkel élnek, és nem töltik az idejüket tortagyártással.
Na ja. Röviden ez vagyok én. Más, mint a többiek. De nem rosszabb.
Másrészről meg szeretek ilyen lenni. Konkrétan el sem tudom képzelni, hogy más vagyok. Ez pont így Pankás.
Persze van, hogy eszembe jut, hogy mi lett volna ha.
Ha anya és I. bácsi nem találkoznak.
Ha apáék nem vesznek össze.
Ha nem leszek anorexiás.
Ha nem élem át azt a sok furcsaságot a kórházban.
Ha nem ismerem meg ennek kapcsán azt a sok embert.

...vajon milyen lennék most?

Hasonlítanék magamra? Vagy a mostani fejemmel elsétálnék mellette az utcán? Kövér lennék vagy sovány? Punk? Lenne piercingem? És tetkóm? Járnék valakivel? Kik lennének a barátaim? Jól tanulnék? Mi akarnék lenni felnőttként?
De a legfontosabb: boldog lennék?

2011. április 29.

Csokitorta újratöltve, emeletben

Most kezdhetném azzal, hogy bocsi, hogy ilyen szar a kép, nem tökéletes a bevonás, vagy némelyik bonbon kissé hibás, de nem teszem. Majdnem leírtam, hogy "mert leszarom", de aztán rájöttem, hogy nem, ez nem igaz. Nagyon is érdekel. De ilyen nagy rohanásban igenis büszke vagyok, hogy ezt kihoztam magamból. Ami annyit jelent, hogy Zsuzsi és Dzsuszti töltötték be a kis virágokat, mivel én még akkor is díszítettem, amikor megjöttek a tulajdonosok. És elég ciki ilyeneken pepecselni, ha így is te változtattál 3x időpontot, hogy minél később jöjjenek. Meg ők amúgy is azt mondják, hogy ez így már tökéletes, semmi baja nincsen, satöbbi. (Amúgy fél3.kor álltam neki, most vitték el, úgyhogy lehet számolni mióta pattogok. Konkrétan most ültem le először. De milyen jó is!)


A sütik a szombati ballagásra készültek, egy nagyon kedves ismerősünk lányának. Az apukája vitte el, tudjátok, az a vidám, rögtön bekapok egyet a sorakozó bonbonok közül, kicsit megkóstolom pakolás közben a linzervirágokat, és ha megbillen a torta nem restellem az ujjamal kiegyengetni, majd lenyalni a felesleget. Egy tündér, mindannyian imádjuk. De így talán érthető, hogy kicsit bennem volt a para, hogy hogy fog kinézni  az a nyomorult torta mire hazakerül... (Bár igaz ami igaz, nekem van fényképem arról amikor szép volt.)
Szóval első próbálkozásnak nem rossz. Na jó, kimondom, egészen tetszik. Bár élőben sokkal jobb volt, és tényleg nem sikerült jó képet csinálnom (fél9 volt basszus. Örülök, hogy valami nagyjábólfényt sikerült eszkábálnom.), azért szép. És emeletes. 


A recept az 5 csokis brutáltorta másfélszeres mennyiségben elkészítve.
Jó, béna voltam, mert elfelejtettem megjelölni, hogy hova tettem a tartórudakat, ezért a szépen elkent krémet végig kellett túrnom kanállal. A krémből túl sok lett, ne kötött meg, így idő hiányában a meleg cuccot kénytelen voltam bepakolni a mélyhűtőbe, hátha ott meg tudom gyorsítani a dermedést. Ilyen és ehhez hasonló kis problémák persze voltak, de pont ezek teszik izgalmassá a dolgokat. Energiaital helyett efféle kis finomságok.


Bár...azért egy kicsit összetorlódtak most a dolgok. Már egy hete tervezem, hogy főzök valamit, nem egy nagy dolgot, csak gombát, vagy valami éppen romlásnak indultat a hűtőből, de nincs időm. Úgyhogy nyers zöldségen, meg a
  húsvétról maradt egész Afrikának elegendő rizsen éldegélek. Némi fehérjével és sweetsel kiegészítve.

2011. április 28.

I just wanna sit and stare at you...


Mi is az a szerelem?
Létezik ilyen, vagy az emberek csak beképzelik? Illetve így nevezik az általuk már nem a hirtelen fellángolás de még nem is a megszokott szeretet kategóriába tartozó érzést?
Miből ered? Hova tart? Mik a tünetei?
Ilyen és ehhez hasonló kérdések járnak az agyamban. Nem a legszerencsésebb, főleg, hogy matekra kéne tanulnom. És azt se kérdezzétek, hogy mi bajom van. Mert semmi. DE tényleg. Csak a megszokott robbantós-Panka-hangulat.
Bár Zsuzsi, lehet, hogy te vagy a hibás. Sőt. TE vagy a hibás. Ez biztos. Mert bemagyaráztad az agyamba ezt az egész hülyeséget. Hogy egy kapcsolat úgy teljes, ha van benne testiség. Éppen kezdtem megszokni/elfogadni ezt a mostani állapotot, már rég letettem mindennemű hiú álomról, hogy na majd talán most megcsókol, a "randikat" se számolom. Asszem a hatodikig jutottam, aholis rá kellett eszmélnem, hogy itt nem randi szerint megy a továbblépés. Onnantól meg csak élveztem a helyzetet. Egészen máig.
Miért több egy kapcsolat attól, hogy van benne kézfogás? Vagy csók. Vagy szex. Jobb lesz attól bármi? Mármint a résztvevő felek szempontjából. Jó, mindegyik nagyon kellemes, és az is tök jó, hogy megismered a másikat ilyen szempontból is, de... mi van ha nincs?
De azt is megkaptam, hogy ez így olyan, mintha nem vállalnánk fel. Csak vagyunk, de se jobbra se balra.

Ledöbbentem.
És még mindig csak lesek.
Kezdtem azt hinni, hogy ez a csók dolog csak az én hülyeségem. Vagy megrögzöttségem. Erre megtanulom elfelejteni (vagyis jól érezni magam nélküle is), és felhozza más.
Hihetetlen.
De bizonyos szempontból egyet is értek. Hiszen elég ciki ha egy kapcsolat testiségre épül (és garantáltan nem lesz túl hosszú), de azért nem véletlenül vannak ezek a dolgok kitalálva.
Annyi a különbség, hogy annyira szeretem mindent ami vele összefügg, hogy nem érzem létfontosságúnak. Basszus, mosolygok ha eszembe jut. Bármilyen hülyesége.
 
De milyen szerencse, hogy vannak barátaim, akik tudják mikor kell szólni.

2011. április 26.

5csokis brutáltorta

A neve is elég beszédes, már csak a kalóriatartalmát illetően is. Rengeteg csoki. És akkor még nem említettem a belsejében megbújó marcipánt, vagy a karamelles mogyorót, amit a bonbonok rejtenek. A mascarpone meg nyugodtan merüljön a feledés homályába...
Viszont pont a töménysége miatt isteni. Egy szeletnél többet egyszerűen már nem kíván az ember. És ugyanezen okok miatt nem tanácsos koktélozás közben fogyasztani. Ugye apa?


Hozzávalók: 2 adag tészta
      Ezt egy 26 cm-es tortaformában megsütjük, majd miután kihűlt, 3 lapra vágjuk.

                      80 g pirított mandulás-körtés étcsokoládé (ez egy tábla)
                      12,5 dkg mascarpone
                      1,5 dl tejszín
                      1 teáskanál porcukor
A csokit vízfürdőben megolvasztjuk, majd jó alaposan összedolgozzuk a mascarponéval, és a keményre vert tejszín FELÉVEL(!) A másik fele a másik csokikrémhez kell majd, de így kevesebbet kell mosogatni. Ez kerül a legalsó tortalapra. Fontos, hogy azonnal kenjük rá, mert hamar besűrűsödik, és nagyon kemény lesz.Ráhelyezzük a 2. piskótalapot.


                      1 csomag étcsokis pudingpor
                      3 dl tej
                      3 evőkanál nutella
A tejet a pudingporral simára keverjük, majd a szokásos módon megfőzzük. Még melegen hozzákeverjük a nutellát, és torta tetejére simítjuk. Erre rárakjuk az utolsó lapot.


                      80 g vörösáfonyás étcsokoládé (HEIDI)
                      12,5 dkg mascarpone
                      a megmaradt tejszín
A fentihez hasonlóan ebből is krémet gyártunk, és a torta tetejére kenjük.


                       kb. 10-15 dkg marcipán
Tortalap nagyságú kört nyújtunk belőle, és a krém tetejére illesztjük. Igyekezzünk pontosan dolgozni, mert ha egyszer rátettük, már nagyon nehéz leszedni.

                     
                       2 dl tejszín
                       7 dkg átcsokoládé
                       1 evőkanál kakaópor
A csokit megolvasztjuk, a tejszínt habbá verjük a kakaóporral, majd az étcsokit is beledolgozzuk. Gyorsan, vizes késsel vigyük fel a torta oldalára, mert ez is hamar szilárdul.

                         1,5 dl tejszín
                         5 dkg tejcsokoládé
A tejcsokit megolvasztjuk, és hozzákeverjük a habbá vert tejszínhez. Csillagcsőrös habzsákba töltjük, és körberajzoljuk vele az oldalát-tetejét.

                         
                         80 g  85%-os étcsokoládé (HEIDI)
                         2 dkg tejcsokoládé
                         1 csomag karamellizált mogyoró
Az ét és tejcsokit összeolvasztjuk, majd kikenjük vele a bonbonformánk szélét. Mélyhűtőbe tesszük körülbelül 10 percre. Ezalatt apróra törjük a mogyorót. Miután kivettük a formát, a megszilárdult csokiréteg közepét megtöltjük, de csak annyira, hogy a háromnegyedéig legyen. A maradék csokival lezárjuk a bonbonokat, és egyenletesre alakítjuk a tetejüket (ami az alja). Ismét 10 percre mélyhűtőtúra, majd óvatosan nyomkodjuk ki szilikonformából.

2011. április 25.

Répatorta mascarponés túrókrémmel

Húsvét hétfő=locsolás. 
Kiskoromban mindig izgatottan vártam, forogtam körbe a szép csipkés ruhámban, magamból árasztva a több X-nyi kölniszagot. Büszkén vittem a kissé furcsa mintás, de mindenképpen gyermeki kezekre utaló tojást, a megérdemelt munkáért.
Aztán ahogyan nőttem, a tojások mintázata egyre kifinomultabb, precízebb lett, érdekesebbnél érdekesebb technikákkal ötvözve.
De beköszöntött a kamaszkor. Már előtte sem voltam oda az idióta versekért, a büdös pacsulival rohangászó férfiemberekért, de itt már kimondottan nem szerettem. Ciki volt, na. A tojásaim művészeti iránya pedig gyökeres fordulatot vett, jó pár embert megbotránkoztatva. Akkoriban nem értettem miért probléma, hogy a szokásos népművészeti minták helyett anarchia jel, punks not dead felirat, acélbetétes bakancs és horogkereszt került a felületre. Hiszen csak feldíszítettem azzal, ami bennem volt. Amiben hittem. Az önkifejezés egyik formája.
Ma már persze átlátom, hogy a Hitleri jelkép talán nem a legszerencsésebb választás Húsvétra. Talán kikamaszodtam magam? Valószínűleg.
Ezek után jó pár évig kimaradt a festegetés része. Először a kórház miatt, aztán a se idő se kedv állapot. Az utolsó próbálkozás a tavalyi linzertojás volt, rajta színes cukormázzal. Yuan is akkor volt itt, hogy mennyire tetszett neki! Jó volt, szép volt, de elég is. Ez a kézművesizé nem az én műfajom.

Eme hiány pótlására készült ez a torta. (A tészta külön marha jó, biztosan használom még máshoz is.) Könnyű, finom, és húsvéti. És gyors. Ami a nagy rohanásban nem árt. Ez ugyanis a harmadik este amikor negyed 10-kor állok neki tortát sütni.
Talán jövőre bonbon-mintára valami 90%-os töltött étcsokitojás...


Hozzávalók: 1 nagy és 1 kicsi répa
                      7,5 dkg vaj
                      6 dkg cukor
                      1 vaníliáscukor
                      csipet só
                      3 dkg liszt
                      2 teáskanál sütőpor
                      12,5 dkg darált mandula
                      3 tojás

A répákat megpucoljuk és lereszeljük.  A vajat kikeverjük a cukrokkal, majd a tojások sárgáját is hozzáadjuk. Összekeverjük a lisztet, sütőport és darált mandulát. A répát és lisztes keveréket felváltva keverjük a tésztához. A tojásfehérjét kemény habbá verjük a sóval. A legvégén óvatosan beleforgatjuk.
A sütőt előmlegítjük 165 fokra. A masszát egy vajazott-lisztezett 26 cm-es formába öntjük, és körülbelül 20 perc alatt készre sütjük.


                        25 dkg mascarpone
                        20 dkg túró
                        fél vaníliarúd kikapart belseje
                        8 dkg cukor

A krémhez a fentieket robotgéppel jól összedolgozzuk, majd a kihűlt torta tetejére kenjük.
A szélét díszíthetjük mogyorókrokanttal, apróra tört karamellásmogyoróval/dióval, a közepét pedig tejcsokiforgáccsal.




 A recept valamilyen újságból. Már nem tudom honnan.

2011. április 23.

Day'n Night

Miután kikísértem Á-t, már teljesen világos volt. Nem is féltem hazamenni :). Szöszi kijött a nyíló kertkapu hangjára, és kiültünk beszélgetni a hintára. Tudjátok, olyan csajosan. Mindent és mindenkit. Majd hoztunk takarót, mert "5 foknál nem lehetett több", összebújtunk, mint a kiskutyák, és elaludtunk. Az arcodat cirógatja a szellő, a levegő frissessége pedig meglepően üdítő. Így keltett fel L. és J., hogy kitakarítottak, elmosogattak, és mennek. Ahhoz képest, hogy kerek 1 órát aludtam, meglepően hamar felfogtam amit mondtak. De elsőre azt hittem álmodom. De mikor bementünk a házba, hát, le a kalappal. Szebb, mint amit én csináltam. De lehet csak az asztalterítő teszi. És nagyon jól esett. Köszönöm. Szóval örülök, hogy itt voltatok, remélem lesz ismétlés. És Zsuzsi, még a szülinapról is beszélhetünk. :)
Lili. Kicsit nehéz, de megpróbálom így "elmondani", hogy mi van bennem. Nem értek egyet azzal amiket tegnap mondtál. Felfogtam, és Tényleg nagyon sajnálom, de nem tudok együtt érezni. A jövőben meg majd megpróbálom visszafogni magam. De tudod, nem az számít amit mondasz. Hanem az együtt eltöltött 15 év. (És a következő 50. Vagy több.)
J. nagyon kedves. Bevallom, eddig nem ismertem közelebbről (bár azt azért tudtam, hogy Telekis XD), de tényleg jó ember. Lili. Ez célzás volt. Remélem érted :) Szóval ha bármilyen buli szóba kerül, azonnal listára vele.

2011. április 22.

Túrókrémes epertorta

Az egyik torta, a tegnap emlegetettek közül. Ízlett az ünnepeltnek is, és jó hamar elfogyott. Amikor vágták fel, hát az ájulás kerülgetett. Ezen jobb nem ott lenni. Itt dől el, hogy milyen kategóriába sorolható amit készítettél. Hogy egyenletes lett- e a vágás, a töltelék nem túl sok-e, lehet-e vágni a díszítést, szépen szeletelhető, stb. Csupa kis apró hülyeség, de tudjátok, engem ezek éltetnek. Örömmel mondhatom, hogy igen, a belseje pont olyan gyönyörű csíkos, mint a képen.











A díszítés "Kis" segédem, Réka segítségével készült, alább láthatjátok is, ahogyan éppen az epreket készíti.


Ez a mű a legelső próbálkozásom a fondanttal, de van egy olyan érzésem, hogy nem az utolsó. Nem nehéz megcsinálni, de nem szabad túladagolni a porcukrot. Ez nagyon fontos. Mint ahogyan mindenki ezen az univerzumon, én is Kiskukta utasításai szerint dolgoztam. De annyit pontosítanék (mert nekem nem volt érthető), hogy a szilárdítást még akkor kell abbahagyni, amikor javában ragad a kezedhez. A folyamatsort képekben itt láthatjátok.


A recept pedig innen van. Nem házi gyártmány, csak egy lefényképezett újságpapír. Kicsit cinkes. És ennek megfelelően vannak erős hiányosságai. Annyit változtattam mindössze, hogy a túró mennyiségét lecsökkentettem fél kilóra, zselatinból pedig 1,5 evőkanál már szépen megfogta. Raktam hozzá 4 dkg porcukrot, illetve 1 dl tejszínt használtam. Egy nagy tepsiben sütöttem, és még melegen, a sütőpapír lehúzása után FEL KELL TEKERNI! Muszáj, különben nagyon nehéz vele dolgozni. A csíkokra vagdosásnál 4 csíkom lett, mert úgy igyekeztem, hogy ne legyen túl lapos a torta. A külső bevonáshoz szintén tejszínt használtam, nem egészen 1 dl-t.

2011. április 21.

Zsuzsi önkéntesen kinevezte magát az emberszervező feladatra. Magyarspecen, miközben összekuporodva ültem, és próbáltam nem meghalni a hasfájástól, volt időm belenézni a füzetébe, hogy mit irogat ilyen buzgón. Na nem az anyagot, abban biztos voltam. És valóban, az eljövő embereket pipálgatta. Á. neve ,mellett egy kérdőjel és egy zárójeles pipa szerepelt. Mikor rákérdeztem, hogy az meg mit jelent, azt válaszolta, hogy még meg kell kérdezni, de (szerinte) eljön. Peti neve mellett szintén egy kérdőjel, és a zárójelben pipa. Hogy mit is takar? A csaj szavaival élve: nagyon ajánlom, hogy eljöjjön.

Velencén lenni, idáig egy tortúra. Mint egy túlélőtábor valami rossz amerikai filmben. Viszont igazán elégedett vagyok: 2 torta készen (majd mutatom őket), ház kitakarítva, fű lenyírva. Szóval hívjatok Superwomannek. Persze Réka segítsége nélkül nem sikerült volna. Úgyhogy itt is megköszönném. Hogy mellettem voltál. Amikor beleestem a vizesaknába. A fondantszínezésnél. A takarításnál. A fűnyírásnál. A tortpapírcserénél. Mindennél.
De a kedvencem: Reggelinél el akartam vágni egy zsemlét. Kerestem a nagy kést, de sehol sem találtam. Kérdeztem Rékát, hogy nem tudja-e, mire rávágta, hogy ott van az éjjeliszekrényeden. Mivel Bodza tegnap egész este ugatott, féltem, hogy valaki járkál odakinn. A kaput meg elfelejtettem bezárni. És így tűnt a legbiztonságosabbnak, hiszen bárki jön, ezzel simán elintézem. MInt Anita Blake. Csak én nem egy Browninggal alszom a párnám alatt.

Természetesen tudtam, hogy van valami probléma a főcsappal. Hogy valami eltört. De eddig nem okozott nagy zavart. A fájó pont az ma ért, amikor hajmosás közben a forró víz hirtelen átváltott jéghidegbe. Vagy fordítva. A csap tekerésétől függetlenül. Szóval ide egy vízvezetékszerelőt de Azonnal!!!

Igaz, hogya kívánságok/kimondott szavak teljesülnek? Mert poénból benyögtem Rékának, hogy ez annyira nem az én napom, hogy biztos a sarum is elszakad. Erre mentem 30 méter, és Elszakadt!!! Úgyhogy a 2 tortával Pestre érkezvén, az első dolog az volt, hogy rohantunk cipőt venni az Alee-ba. Elvégre egy szép ruhához nem vehetek fel Vanset. 
MOst meg elvileg indulunk szülinapozni. Juuj, drukkoljatok, hogy tetsszen nekik a torta.



Ahogyan feküdtem a vastag takaró alatt, hiányérzetem volt. Hiányzott Á.
Tudjátok, hogy ez mit jelent?

2011. április 19.

Pontosan tudom hol kezdődik a rossz. A baj, hogy nem tudok ellene tenni.

Egy illat. Fullparadicsomos, tele oregánóval, és kakukkfűvel. Borzongatóan jó. Amitől elfog az otthonosság. Képzeletben még társítok hozzá egy adag tésztát, és máris kész van az az étel, amit soha nem fogok megenni, bármilyen jó is az illata. Így jöttem haza este. Persze a szagok nem tőlünk áradtak, valahol az utcában. Szaglásztam is buzgón, mivel, erre még csak most jöttem rá, szerintem kicsit túlfejlesztettem a szaglómicsodáimat a kis betegeskedésem idején. Télen lehetett, de még január elején. Előttem van a kép, ahogyan sétálok Manóval (vagyis cincálom magam után, mert a cél a minél gyorsabb tempó volt), a gyomrom üres, de nem érzek éhséget. Sőt, semmit sem érzek. A testem csak egy eszköz. Eszköz arra, hogy jobb legyek. Egy formálható nyers egyveleg (by V. A.).  Olyan vagyok, mint egy robot, teljesítem a feladatot. Célorientáltság, és ennek érdekében mindenen átgázolás. Ma így jellemezném. És ez volt az az időszak, amikor (szerintem az éhezés) hatására, kiélesedett a szaglásom. Olyan élmény volt, amit sosem felejtek el. Gyakorlatilag elállatiasodás. Igen, ezt nem lehet másnak nevezni. Túlélőösztön. Hihetetlen távolságokból megéreztem mindenféle illatokat. És nem egyszerűen megéreztem, átéltem. Beszivtam az orromon, de nem állt meg, betöltötte az elmémet.  Bennem élt. Önállóan.
Persze mára megváltoztak a dolgok. Nem vagyok 45 kiló, és érzelmeim is újra vannak. De a kifinomultság egy része szerencsére megmaradt. Bevallom, nem szeretek kóstolgatni főzés közben. Tudjátok, ez is ilyen kis anorexiás affér, hogy nem tudsz megállni a kóstolás szintjén. Úgyhogy illat alapján szoktam főzőcskézni. Mert mindennek van illata. A sónak is. Érezni lehet ha beleszagolsz valamibe, hogy milyen íze van. Legalábbis én érzem. Helyesen.

2011. április 18.

"Nem a halál az amitől az embernek félnie kellene, hanem az, hogy soha nem kezd el élni."

Szeretem ezt a számot. Benne van a közelgő nyár ígérete. És az esőt is szeretem, ki hitte volna. Persze nem azt a vacakot, ami éppen csak arra jó, hogy tönkretegye a hajad, hanem amikor igazán esik. Mintha hajat mosott volna az ember. És azt is akkor, amikor a hőmérő nem 2-5 fok között ingázik, és 5 réteg ruha van rajtad, a tetején egy vékony kabáttal természetesen, ami az első fél percben átázik, ráadásul mindennek a tetejébe nem is hazamész, hanem a világvégére matekozni. Szóval minimál ruhával, és melegben el sem tudok képzelni jobbat. Ráadásul az illata is olyan jó ^^. Miért nem csinálnak esőillatú parfümöt? Vagy frissen vágott füveset? Én tuti megvenném. :)


A csütörtöki szülinapi torta röpke 5 másodperc alatt megduplázódott, úgyhogy újra rághatom a körmöm, hogy mi lesz. Mert a régibbet már frankón kitaláltam, és remélem, hogy gyönyörű lesz. De az új...tudjátok, ötlet sincs, de ha lesz, akkor is megvalósítás, külalak, díszítés, és ezer meg ezer létfontosságú probléma.
De Boldog vagyok. Igazán. Habár a mait a legkevésbé sem tenném a kiegyensúlyozott napjaim címszó alá, de azért jó. Vagyok valaki.


Méteres kalács

Az egész ötlet onnan jött, hogy beszabadultam egy konyhafelszereléses üzletbe, és megláttam ezeket a mini őzgerinceket. Nem tudtam otthagyni. Azonnal kombinálni kezdtem, hogy hú, lehet majd benne ezt is, meg azt is csinálni. Szóval jó vásár. Hozzátenném, hogy odavagyok az összes kis miniformáért, meg mindenért ami picike. Beteges, de ez van. Szóval fel sem merült, hogy akár ott is hagyhatnám. 

Ahogyan láthatjátok, a fekete (az enyém) hosszában feleakkora (16 cm), űrtartalomban meg szerintem ötöde a másiknak. Vastagságra leginkább a csuklómhoz tudnám hasonlítani, meg rá volt írva, hogy 8,5 cm. Hogy az melyik része nem tudom, de lehet találgatni.

A méteres kalács nálunk tipikusan vendégséges süti. A mamám húga Pápán lakik, és az évek során kialakult, hogy mindig ezt, vagy lúdlábat csinál, ha meglátogatjuk őket. (Azt hiszem az öcsém kérésére.)
Egyszóval tiszta nosztalgia. Valamiért nem egy felkapott dolog, pedig isteni, és megcsinálni sem olyan nehéz. Ez most amolyan miniverzió, amiből 1 rudat nagyon könnyen meg lehet enni. Higgyétek el. Tapasztalat.



Hozzávalók 4 kis rúdhoz:
            2 tojás
            1 csipet só
            11 dkg porcukor
            0,75 dl olaj
            0,75 dl víz
            12 dkg liszt
            2 teáskanál sütőpor
            1 nagyon púpos evőkanál kakaó

A sütőt előmelegítjük 170 fokra. A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét a sóval kemény habbá verjük, majd felhasználásig hűtőbe tesszük. A sárgákat a cukorral fehéredésig keverjük. Ha ez készen van, elvegyítjük benne az olajat és vizet. A liszttel elkevert sütőport beleszitáljuk, majd a tojáshab harmadával összekeverjük. Ha már rendesen elkeveredett benne, a maradékot is beleforgatjuk. A tészta felébe beleforgatjuk a kakaóport is. Ehhez lehet még 2 evőkanál vizet rakni. Sütünk 2 vaníliás és 2 csokis darabot.
Ekkora formában 10 perc alatt meg is sült a tészta. Nagyobban logikusan több.


A krémhez: 1 csomag puncs pudingpor
                     3 dl tej
                     1 dl  habtejszín
                     6 dkg porcukor
                     1 evőkanál rum

A pudingporból, tejből, és a cukor feléből normális pudingot készítünk. Kihűtjük.
A tejszínt a maradék cukorral kemény habbá verjük, majd kikeverjük a pudinggal is. A rumot szigorúan a legvégén adjuk hozzá, nehogy belefőzze nekem valaki a pudingba.



Összeállítás:
1.A fehér és sötét tésztánkat a minta mentén felvágjuk, majd összepárosítunk belőlük 4 csíkos rudat.



2.A szép rózsaszín krémmel lehetőleg egyenletes vastagságban összeragasztjuk a szeleteket.



3. Megolvasztunk 10 dkg étcsokit, összekeverjük 4 evőkanál olajjal, majd rácsorgatjuk a süti tetejére. Ha valaki szeretné az egészet bevonni, hát, körülbelül 3-szor ennyi csokira lesz szüksége. És szerintem ez sokkal mutatósabb.


4. Hűtőbe tesszük, hogy a csoki megdermedjen, a krém meg átáztassa a lapokat. Egy éjszaka mindenképpen kell neki.

Ferdén szeleteljük.

   A recept innen, de ahogy olvastam, eléggé más véleményen vagyunk az elkészítését illetően. :)

2011. április 17.

Az újdonságok hava

Mint egy igazi sportember a napot az uszodában kezdtem. Nem mondom, hogy a mobilom ébresztője nem derült égből villámcsapásként hatott a még javában alvó agyamra, de magamhoz képest hamar túlléptem a problémán. Á. társaságában lerendeztem valamit, amit csak nagyvonalúan lehet úszásnak nevezni :) Szerencsére nagyon türelmes volt, és nem szólt, hogy kb. 3x annyit pofáztunk, mint mozogtunk.
De így most azt mondom, hogy az esti úszás sokkal tutibb, mint reggel. Mert igen, nekem még a fél 10 is reggel. Egyrészt nem tudsz előtte enni, ami igencsak visszacsökkenti a tempód, mivel a testednek nincs miből ATP-t gyártani. A másik, számomra talán lényegesebb érv, hogy az uszodai környezet, engem mindig taccsra tesz. Lefáradok agyban. És valljuk be, ez azért reggel, még korán van. Mármint a lefáradás. Utálok úgy létezni, hogy azt érzem, bármelyik pillanatban lecsukódhat a szemem, és állva elalszom. Este tulajdonképpen még praktikus is, főleg ha valaki álmatlanságban szenved. (Nem mintha én nem aludnék el abban a pillanatban ahogy lehajtom a fejem a kis párnámra. Hihetetlenül kellemes egy fárasztó nap, kis esti torna után bebújni az ágyba, és magadra húzni a jó meleg takarót. Most azt nem is említem, hogy és milyen nagyon jó dolog odabújni valakihez. És a valaki alatt történetesen nem a kutyát értem. Az is jó, de másképp.)

Ésésés!!! 1. Hamarosan itt a tavaszi szünet (már csak hármat kell aludni).
                  2. Leköltözöm Velencére (már csak azt a nyomorult Internetet kéne valahogy összehozni)
                  3. Lejönnek hozzám páran, khmm, szórakozni.
                  4. De ami a legjobb: Tortatobzódás!!!

Úgy ahogy mondom. Megrendelés. Hegyek. Mert ez már az a szint. Csütörtökön apával egy barátunk szülinapjára megyünk, ahova nyilván illik valamit vinni, és torta nyilván nem lesz, mivel egy bárban ünnepelnek. Aztán tegnap beszéltem (szintén) apa egyik régi barátjával, hogy a kislányának április utolsó hétvégéjén lesz a szülinapja, és kéne valamilyen torta.
Ma szintén ilyen jé! effektusként ért, hogy megkeresett az egyik ismerősünk, hogy ballag a lánya, és sütiket szeretne, szintén az április végei hétvégére. Végül 3 félében állapodtunk meg: lesz aprósüti, krémes, és egy emeletes torta.

Hihetetlen. Annyira furcsa, hogy az emberek rám merik bízni. Hogy én csináljam. Mert lehet, hogy nem úgy tűnik, de nagy felelősség. Hiszen az egy dolog, hogy valami finom. A külső sokkal szembetűnőbb. Mindennek a tetejébe, én még nagyon kritikus is vagyok (ami tulajdonképen nem baj), utálok "csúnyát" kiengedni a kezem közül. Nem is teszem, inkább jön a hirtelengyorsanvalamiteljesenújat kapkodás.
DE boldog vagyok. Hiszen ez az amit imádok. DE-k nélkül. És igaz, hogy már most gyomorgörcsöm van (mivel még életemben nem fondantoztam, nem tudom, hogy egyáltalán milyen lesz a 3 tortából kettő, hogy hogyan fogom díszíteni, emeletes tortát is még csak esküvőn láttam, satöbbisatöbbi), de izgalommal is tölt el a dolog. Mert mindent tudok elméletben. Elolvastam a fondantkészítés összes kis trükkjét, véleményeket, recepteket, színezést, felhasználást, de az mégiscsak elmélet! Az emeletes tortát szintúgy. Hogy hol kell megtámasztani, ráilleszteni, ragasztani, vágni meg minden.
Szóval izgalmas lesz kipróbálni.


Természetesen nem csak ez a hatalmas kiegyensúlyozottság oka, Á. szerepe sem elhanyagolandó. :)

2011. április 16.

Rég éreztem magam ilyen fáradtnak. De úgy komolyan. Használhatatlan vagyok. Elkezdtem kaját sütni magamnak, de képtelen vagyok befejezni.
Mikor Ádám megérkezett, megkérdezte, hogy na és hogy vagy?
-Iszonyú fáradt vagyok, de ennyi alvás után asszem nem csoda. - válaszoltam.
-Ja, szarul nézel ki.

Úgyhogy ennyi. Szarul nézek ki. A külsőm tökéletesen tükrözi a lelkivilágom.

Már csak el kéne vonszolni magam fürdeni, meg a tegnapit bepótlandó erősíteni. Gyerekjáték lesz.

Csokis-gesztenyés-kávés öhmm, süti


Amikor az absztinenesek egy listán szerepelnek, és nem csak, hogy megtűrik egymást, de még össze is illenek. Mily megkapó. De ennek megfelelően nagyon tömör. Bár...eddig azt hittem a gesztenye a favorit, ez a csokikrém megingatott. Kiskanállal tudnám enni. Üvegből. Mit kis? Evőkanállal. Vagy csak úgy egyszerűen, mutatóujjal. 

A recept teljes egészében a Főzzünk ürömmel! oldalról, csak a mennyiséget feleztem. De...ez is bőven elég.


Hozzávalók: 3 tojás
                      3 evőkanál cukor
                      csipet só
                      2 evőkanál liszt
                      1 teáskanál sütőpor
                      1 evőkanál kakaó

A tojásokat különválasztjuk. A fehérjét a sóval kemény habbá verjük. A sárgákat a cukorral fehérre keverjük. Beleszitáljuk a sütőporral elkevert lisztet, majd hozzáadjuk a kakaót is. Ne keverjük el, hanem a tojáshab harmadával együtt forgassuk össze. Ha az egész homogén, akkor a maradék habot is oszlassuk el a keverékben.
Előmelegített 160 fokos sütőben 15-20 perc alatt készre sütjük, egy kicsi vajazott-lisztezett tepsiben.

        
                    13 dkg mascarpone
                    1,5 dl habtejszín
                    12 dkg étcsokoládé
                    15 dkg gesztenyepüré
                    1 csapott teáskanál porcukor

Csokikrém: Az étcsokit megolvasztjuk, majd összekeverjük a mascarpone és a porcukorral kemény habbá vert tejszín felével.
Gesztenyés krém: A másik fél mascarponét és tejszínt összekeverjük a kiengedett gesztenyepürével.

Összeállítás: A kihűlt piskótát kettévágjuk, rákenjük a csokikrémet. Kb. 15 db babapiskótát megmerítünk 1 dl tej, 3 teáskanál porkávé és 1 teáskanál rum keverékében. Ezeket szép egyenletesen rárakosgatjuk a csokikrém tetejére. Erre jön a gesztenyés krém, majd a másik piskótalap a tetejére. Egy éjszakás hűtős pihentetés mindenképpen ajánlott, hogy tökéletesen összeérjenek az "ízek".

                         

2011. április 14.

A boldogság eufóriát szül, az eufória meg félelmet.

Tetszik ez az úszás dolog. Nagyon. :) Olyan szinten kezdem megkedvelni, hogymár azon filózom, hogy megfűzök valakit, hogy jöjjön el velem holnap is. Jó úszni. Olyan szabad. Vagy te, a víz, és minden olyan könnyű. Súlytalan. Már-már a mesebeli világ hangját súrolja, amiben a szinkronúszók popslágereinek átszűrődése kissé hasonlít szirének énekére. Megbabonáz, és magáva ragad. Ismeritek az érzést, nem? Na még egyet, még alig fáradtam el, ó egy már nem árthat (csak az 1 sosem egy, mert ugye minimum 2 kell ahhoz, hogy visszaérj a kiinduló pozíciódba), és ezekből lesznek a plusz 8 hosszok. Nálam.
DE egy kicsit ijesztő. Mert érzem, hogy akkor most van az az állapot, amikor a heti 1 már a normális. Vagyis ha nincs, az már kompenzálandó. És nincs olyan, hogy nincs. Mint mindig. Elkezdek valamit, és...elfajul a dolog. KIcsit félek. Mert nem akarok megint odajutni, hogy leépítem az emberi kapcsolataim. HOgy saját magamon, és a külsőmön kívül semmi sem érdekel.
Jelenleg, nagyjából nem tudok lelkiismeretfurdalás nélkül megenni egy kekszet. Egy édességet. Egy túrórudit. Csak azt, ami a két kis kezem közül kikerült. De ez is az a dolog, ami nem stagnál. Csak egyre rosszabb, és rosszabb lesz. Mint egy árnyék. Kúszik fel csendben, alattomosan a gerinceden, és a következő pillanatban már csak azt veszed észre, hogy valami éppen a nyakadat szürcsölgeti a legnagyobb elégedettséggel.

És úszás közben az éhség sem olyan zavaró. Vagy fájdalmas. És a legkevésbé sem kielégíthető.

Márványsajtos-medvehagymás pogácsa

Mintha már említettem volna (párszor), hogy imádom a medvehagymát :) Márványsajtot a Sparban vettünk, mert most valamiért rám jött, hogy én azt úúúgy kipróbálnám. Egy jó hete már ott érlelődött a hűtőben, amikor hétvégén apa közölte velem, hogy kapott egy nagy csokor medvehagymát, de odaadja nekem, mert már a szagától rosszulvan. És ekkor beugrott. Hogy  én láttam már valahol ezt a kettőt összekombinálva. Kis keresés: talált süllyedt, Csokiparánynál. El is döntöttem, hazamegyek, megcsinálom. Csak a hagyma ott maradt.(A méregdrága lúgos kenyeremmel együtt.) Így a medvehagymamentes nehéz időkre lefagyasztott és elsuvasztott készletemet kellett kicsit megrövidítenem.
De nem számít. Jelenleg azt mondom, jobb sorsra nem juthatott volna az a darab sajt. Igaz, még mindig nem kóstoltam. Natúran.



Hozzávalók: 50 dkg liszt
                      30 dkg vaj
                      1 zacskó szárított élesztő
                      18 dkg márványsajt
                      4 dkg medvehagyma
                      1 csomag szárított élesztő
                      50 ml tej
                      1 teáskanál cukor
                      2 tojássárgája
                      200 ml tejföl
                      4 gerezd fokhagyma
                      2 teáskanál olívaolaj
                      2 teáskanál só
                      őrölt bors


Az összes hozzávalót kivesszük a hűtőből 1 órával azelőtt, hogy elkezdünk dolgozni vele. A lényeg, hogy minden szobahőmérsékletű legyen, ez kedvez a legjobban  ugyanis a szárított élesztő működésének. A lisztet elmorzsoljuk a vajjal, belereszeljük a sajtot, belevagdossuk a medvehagymát. Beleszórjuk a szárított élesztőt, és az egészet jól elkeverjük. A tejet meglangyosítjuk a cukorral, és a keverékre öntjük. Szintén jól összekeverjük. Ezután mehet bele a tojássárgája. Az eredeti recept valami nagyonfokhagymás medvehagymaolajról beszél, de én ennek hiányában összekevertem a tejfölt, olajat, és belenyomkodtam a fokhagymákat. Ezt is adjuk a tésztánkhoz, és jól gyúrjuk össze. A sót NE tegyük bele, csak miután megkelt. Így pihentessük meleg helyen körülbelül 1 óráig. Ha nem nőtt akkor se bánkódjunk, nem olyan fontos. Az eredetileg fél óra van pihenésre szánva, de mivel én közben elkezdtem mást is csinálni, másfél óra lett belőle. És csak az utolsó fél órában nőtt.
Picit lisztezett deszkán 2,5 centisre nyújtjuk, és közepes pogácsaszaggatóval kiszúrkodjuk.
200 fokra előmelegített sütőben, sütőpapíros tepsiben, körülbelül 15 percig sütjük.

                                                                                              kb. 50 pogácsa lesz
                     

2011. április 13.

“Ha a második randi után nincs csók, akkor régimódi vagy. Ha a harmadik után sincs, akkor meleg.”

Miután hazajöttem Á-val bóklászás után, leültem, hogy na akkor számot vetek magammal. Hogy mennyi is az annyi. Nem akarok telhetetlennek tűnni vagy ilyesmi, mert imádok vele lenni. Halál vicces. És mindemellett nagyon jó. Kedvelem. De tényleg. Úgy igazán. Még nem nagyon éreztem ezt az érzést. Amikor beszélsz valakivel, és nem tudsz nem mosolyogni. Vagy akármilyen robbantanivalóan rossz kedved van, de meglátod, hogy írt fészbúkon, és mintha kicseréltek volna. Anya szokott ezzel hülyéskedni, hogy kéne egy portfóliót csinálni ilyenkor az arcomról.
De bennem felmerült egy olyasfajta kérdés, hogy és mikor jön el az az időpont amikor a felek mondjuk megfogják egymás kezét. Vagy csókolóznak. Mert ez része egy kapcsolatnak, nem? Én meg nagyon úgy álltam hozzá, hogy akkor nekem most lesz egy Normális kapcsolatom. Életemben először. Ahol minden olyan normális. Vagyis a fiú is határozott lesz (nem úgy mint Dani), de nem túl határozott (nem úgy, mint Andris), nem sietem/jük el a dolgokat, és persze mindenki nagyon boldog lesz.
Megint jövök a "mi a normálissal". Meg a góglival. Tudom, tudom, ez az én két káros szenvedélyem.
...
Hát, úgy 15 perc, és legalább 30 végignyálazott oldal után kijelenthetem, hogy ez ismét olyan téma, ami nem közérdekű. A legtöbben arról vinnyognak, hogy lehet-e már az elsőn csókolózni. De a kedvencem, amikor pasik olyasmiket írnak, hogy nem tudtam "lekapni". És nem egyszer! Ez valami kifejezés a csókolózásra, vagy mi?
Szóval még mindig nem tudom mi a normális. Anya azt mondta, hogy fogalma sincs. Hogy biztos nem tudja, hogy akar-e tőlem egyáltalán valamit. És legyek türelmes. Másoknak a lassú víz partot mos közmondást jutott eszébe. De leginkább vonogatják a vállukat. Hogy nem tudják.
Én meg azon filózom, hogy mi a baj velem. Hogy belegondolva annyira csúnya sem vagyok, jó, sportalkatom nincsen, de azért az utcára ki lehet menni velem, és teljesen hülye sem vagyok. Csak néha. :)

Szóval?

Triplacsokis cookie

A triplacsokis elnevezés egy kicsit ferdít az igazságon, mert ebben csak ét és tejcsoki van. Elif eredetijében tejcsoki helyett fehér szerepel,de az pont elfogyott, mikor előző hétvégén elpancsoltam a bonbonokhoz. Szóval az sem 3 csokis. Akkor a kakaó lenne a 3. "csoki"? Fene tudja. De legközelebb muszáj lesz fehéret is beletennem. :)
Igaz, anélkül is Isteni. A belül lágy, kívül szilárd csoda.Állítólag ilyen a mekis. Csak fehércsokival.

Hozzávalók: 5 dl liszt
                      2 csapott kávéskanál szódabikarbóna
                      2 csipet só
                      3 púpos evőkanál nyers kakaópor
                     20 dkg vaj
                     2,5 dl barna cukor
                     3 evőkanál porcukor
                     2 tojás
                     1,5 teáskanál vaníliaaroma
                     2 teáskanál instant kávé
                     200 g étcsokoládé
                     100 g tejcsokoládé
                     100 g fehércsokoládé

A lisztet, szódabikarbónát, sót, kakaóport, kétféle cukrot, kávét összekeverjük. A 2 tojást jó alaposan eloszlatjuk benne, majd olyasféle masszát csinálunk belőle az olvasztott vaj segítségével, mint a kókuszgolyóé. A csokikat csak ekkor kezdjük el darabolni, mert szerintem sokkal viccesebb ha nem olvad szét a meleg vaj hatására. A méretezéssel nem kell megszakadni a kisujjkörömnyitől elkezdve a morzsalékig minden jó. DE nagy darabokat feltétlenül hagyjunk benne, mert isteni mikor szétolvad a szádban.
180 fokra előmelegítjük a sütőt. Sütőpapíros tepsire másfél-2 diónyi kupacokból köröket lapítgatunk. Az ideális vastagságuk majdnem 2 cm.
A sütési időnél kell nagyon figyelnünk. Jó irányadó a 7-8 perc, de azt érdemes figyelni, hogy mikor veszti el a fényét. Mert ez sütőfüggő. Ilyenkor azonnal ki kell venni, és nem visszatenni, hogy dehát ez még puha, mert ahogy hűl, meg fog szilárdulni, viszont a belseje puha marad. Én a mostaninál a 8 percet figyeltem, de az a szomorú tény, hogy elég lett volna 7 perc. Szűk 7 perc. Úgyhogy van amelyiknek megsült a széle.
                                                                                                     36 db keksz lesz

A képért bocsi, hogy ilyen nagy, de kicsiben nem jött ki, hogy mennyire jó :)









2011. április 12.

Ostkaka és a túró

A Stahl cég már mindenhol bemutatta, próbálta népszerűsítgetni. Hogy mire azt nem tudom, mert én még egyszer biztos nem fogom megcsinálni. Van ezer jobb ötletem, ha mandulát akarok pocsékolni. De az biztos, hogy az ő újságjukban találkoztam vele először. Nagyon bírom az ilyen túrós izéket, úgyhogy "csak" annyi volt az akadály, hogy a lényegi hozzávalói, mint a mandula és ricotta nem nagyon fordulnak meg nálunk.
 De túróból tulajdonképpen minden jöhet. Az a típusú lány vagyok, aki képes megenni egy ültő helyében egy egész dobozzal. A Sparban lehet kapni a legjobbat, jó az állaga-naná, krémtúró, az íze finom, ráadásul zsírszegény, és az ára is meglepően baráti. Persze nem magában eszem, neem, nem vagyok az az ínyenc típus, csak és kizárólag édesen. Jó, finom a sós-kapros is, de...az édes az igazi. Nem gejl, de édes. És hogy a hátsó fertájam ne öltsön gigászi méreteket, nem cukorral, hanem xilittel édesítem.


Ez a mostani az én átdolgozott verzióm, amolyan "egészségesre", az eredeti meg itt található. Kicsit más, mint az újságban.
Wikipédián ezt találtam:  Ostkaka, ("ost" jelentése "sajt" és a "kaka" jelentése "torta" svédül), meglehetősen kemény állagú és finom, krémes ízű sütemény, egy csipetnyi mandulával. Nem szabad összetéveszteni a sajttortával.

2011. április 11.

Furcsaságok

Megvan a nyelvvizsgám írásbeli része.
A suli is jó volt. Végre van újra Szöszi ^^. Viszont Lili nincs. Bár Franciában nem lehet neki olyan szar, szóval nem érdemes a sajnálatomra. :)
Kicsit felb*sztam az agyam, hogy a szárnyam befejezésére majdnem 2-szeres összeg jött ki, mint amilyen meg volt beszélve. Vagy amit én eddig hittem.
Meg azt ajánlották, hogy nagyon gondoljam meg a kis pillangót. Mintát nem terveznek, csak ha megvan az időpont, hogy mikor rakja is fel. Végül is eddig mindent náluk csináltattam, nyilván most majd máshova megyek. Meg otthagytam már egy nem egészen elhanyagolható összeget is. De ezekszerint a nem megbízható ügyfél kategóriába tartozom.
Szóval alapból nem volt rossz napom. Igaz, hogy holnap angoldoga, és tartok tőle, hogy az ellógott matekdogát is megíratják. Uff.
Most mégis olyan rosszul vagyok, mintha átment volna rajtam egy úthenger. Szédülök, a gyomrom meglepően intenzíven ugrabugrál.

Igazából semmi másra nem vágyom, csak hogy a fejemre húzzam a takarót, és elaludjak a csendben, tiszta lelkiismerettel, hogy felkészültem. Ami azt jelenti, hogy éjfél előtt még a szobám közelébe sem megyek, nehogy kísértésbe essek.
Vagy arra, hogy hozzábújjak, és befúrjam a fejem a mosott ruha-uszoda illatú pólójába.

2011. április 10.

Azt hiszem most adtam fel végleg a lúgosítós életmódomat. :) Megtettem az utolsó lépést, leemeltem a polcról egy doboz gombát. De nem érdekel. Imádom. A túrót, a gombát, a gyümölcsöket, a vaníliát, minden olyant, amit az az életmód tilt. És az az igazság, hogy a régi kitartásom szépen, de biztosan tovaszállt. Mindennel kapcsolatban. Már nem tudom magam halálra éheztetni, se 30 kilót leadni. Nem megy. Egyszer volt, szép volt, ennyi volt. De most is jó. Így. Csak más. Meg kell szoknom, hogy ki vagyok. A helyemet a társadalomban. *

*Mondom ezt úgy, mintha nem így néznék ki már majdnem egy éve. Meg nem olyan lennék, mint amilyen most. Jó, persze folyamatosan változunk, de azért mégis.
Végre eljutottam a Butlersbe. Ez maga a földi mennyország. Tele pici, nagy, színes, fehér, konyhai, és mindenféle cuccokkal. Nem lehet nem szeretni. Azzal a gondolattal mentem be, hogy na én ki nem jövök innen bonbonforma nélkül. Nem is tettem, meg mellé még összegyűjtöttem 8 másik cuccot. Ugyanis voltak azok a cuccok, amikre mindig is vágytam. Interneten már tavaly kinéztem néhány cuccot. A 18 cm-es tortaformám már van egy jó ideje, imádom is ehhez kétség nem fér. A többi meg most ugrott be a kosárba. Mert ki a franc gondolta volna, hogy minden ott lesz a polcokon? Meg persze vannak azok a cuccok, amiket spontán meglátsz, és a kezed magától leveszi őket. Legyen az sütőkellék, vagy szimpla fotózási kellékek. Nekem ilyen okos kezem van :) Szóval nagy szatyor jött, sok pénz maradt.
Hát igen, sajnos imádok vásárolni. De tényleg. Nem azt mondom, hogy mániákusan, de imádok.
Bekeveredtünk a Decathlonba is, hogy akkor kapok egy saját úszószemüveget is, de ugye tudjuk hogy működik ez, 2 óra múlva ez volt az egyetlen dolog ami még nem volt a kosárban. És itt is rengeteg cuccot kaptam. A végére már nagyon rosszul éreztem magam. Főleg mikor a pénztáros mondta az árat. Majdnem megkérdeztem, hogy tessék? De utánaszámolva...kijön. Meg az is, hogy laza 2 boltban elköltöttük mondjuk édesanyám, nevezetesen egy tanár fél fizetését. Nyilván ezért is furcsa, mert nem a felső tízezerben nőttem fel, és vannak viszonyítási alapjaim. Mondtam is apának, hogy akkor ezután eszébe ne jusson bármit is venni nekem, úgy jövő ilyenkorig.

És ismét egy kis "hideg", kimentünk az egyik boltból, de aztán észrevettük, hogy Marcit benntfelejtettük, és vissza kellett menni. Az eladók ott ültek a bejárat mellett egy kupacban, és ismét csak annyit hallottam, hogy én nem tetováltatnék ilyent. Érdekes. Ez fog végigkísérni ezután mindenhol? Anya szerint igen. DE ő is sikeresen beültette ám a hülyeséget a fejembe, hogy és Á. mit szól ehhez. Ahogy kinézek. Meg hogy nem minden szülő tolerálja ezt, és az is lehet, hogy a szüleinek nem fogok tetszeni, meg mittudomén. Jézus Isten. Ki gondolkodik ilyeneken? És ha nem meg nem leszek szimpatikus? Külső alapján ítélni elég szegényes jellemre utal, nem mintha én nem tenném sokszor :D, ha meg a stílusommal van baj...az gáz. Az én esetemben ugyanis nem nagyon változtatható.

DE nem az számít, hogy neki jó legyek? A hülye szerepek meg minden nélkül? Kit érdekelnek a szülők, már bocsánat? Hiszen nem "velük van" az ember. Ő meg szerintem nem szégyell. Vagy ha igen, akkor jól rejtegeti.