2011. november 28.

Nepál after



Kezdésnek István (egy kedves utastársunk, akivel például a szafarizáskor hátul szoronkodtunk) által összeállított "nepáli tízparancsolat":

1,  A Dhal Bat is étel.
2,  Sajtos gurung bread mellé sohase egyél banános palacsintát.
3,  Hegyekben kis khukri-n kívül mindig legyen nálad túrabot is.
4,  Teherhordók kivételével magas hegyre csak magas szárú cipőben.
5,  Hegyen férfi tusfürdőt ne hagyj a zuhanyzóban, mert később
már csak női kapható.
6,  Szállodában a fali aljzatot mindig az ágynak a faltól elhúzása után keresd a padlóhoz közel.
7,  Elefánt hátán az egyik lábad sose tartsd a levegőben.
8,  Ha jól akarsz járni, csoportos fizetés helyett válaszd az egyénit.
9,  Egy négykilós kalapács, egy csavarhúzó, csavarkulcs és 4 csavar is elegendő egy busz törött kormányművének az 1 órán belüli megjavításához.
10, Bizonyos országokban a kézzel írott beszálló és csomagkártya is megteszi.


Jó volt.
Jó volt újra felidézni az élményeket, nevetni a képeken.
Igaza van apának: kicsit bennem is kezdett olyan érzéssé válni a dolog, mintha valójában meg sem történt volna, csak álmodtuk. Túl hihetetlen.
De nem. Ez a találkozás bebizonyította, hogy nem. Ott mosolygunk a fotókon. Ott kellett lennünk. Együtt. Mindnyájunknak.
És azzal is csak egyet tudok érteni, hogy jó kis társaság lettünk. Társaság? Inkább közösség. MIndenki kell hozzá azzal a kis plusszal, amitől ő az aki. Ettől lesz olyan az egész, amilyen. Különleges.
És az ilyent nem szabad veszni hagyni. Ápolni kell. Összetartani.

Hiszen nem kell a világ végére menni ahhoz, hogy együtt legyünk...

2011. november 27.

Advent 1. vasárnapja és az ostoros kalács

28 nap, és karácsony. El tudjátok hinni?

Én nem. Egyáltalán nincs karácsonyi hangulatom. (Sőt. Tulajdonképpen semmilyen hangulatban nem vagyok. Bár azt hiszem, kicsit kezd elegem lenni abból, hogy Á.val minden egyes találkozásunkkor összeveszünk. Ma ráadásul odáig fajult a dolog, hogy még anya véleményét is kikértük. Mindezt az ő javaslatára, tenném hozzá, ami azért nem egy stabil állapotra utal.)
De tudom, hogy hamarosan engem is el fog kapni a lendület. Mikor majd nekiállok listát írni a meglepetésekről (aztán megtalálni őket), amikor elkezdjük gyártani az aprósütiket.
A karácsony apró momentumai. Imádom. DE mindemellett maximálisan hiszek abban, hogy nem az ajándékozásról vagy ajándékkapásról szól. A részévé váltak, de nem kéne, hogy teljesen átvegyék a főszerepet. (Nem, azt már  sajnos nem tudnám megmondani, hogy akkor mi lenne az, ami igazán lényeges. Talán a szeretet. Az egymás iránti törődés. Mert abban meg teljesen biztos vagyok, hogy a keresztelőn emlegetett Jézus-születés nem az. Számomra legalábbis biztosan.)


Ez az a süti, amit egy időben rendszeresen sütött a nagymamám, és mi (főleg én) ezt nagyon értékeltem Egyszerűen imádtam. Hogy csokis, hogy puha, és egyébként is.
A hétvégén pedig több éves csend után ismét kaptunk tőle egy dobozzal. Hogy honnan jutott eszébe újra csinálni azt nem tudom, de egészen nosztalgiázós hangulatba hozott.
(Azért boldogan konstatáltam, hogy már nem vagyok olyan függő mint régen)


Hozzávalók 2 nagy kalácshoz:
    60 dkg liszt
    3 tojássárga
    csipet só
    3 evőkanál olaj
    6 dkg cukor
    2 dl langyos tej
    1,5 dl tejföl
    5 dkg élesztő
  
    25 dkg vaj
    20 dkg porcukor
    3 nagy cukrozatlan evőkanál kakaópor

A lisztet a cukorral, tojássárgával, olajjal és a tejben felfuttatott élesztővel összedolgozzuk. Meleg helyen a duplájára kelesztjük.
Ezalatt a puha vajat keverjük ki a porcukorral és a kakaóporral.
A megkelt tésztát osszuk 6 cipóra. Mindegyiket nyújtsuk tepsi nagyságúra, majd kenjük meg a kakaós krémmel. Csavarjuk fel, mint a bejglit.
Fonjunk össze 3-3 db-ot.
Béleljünk ki sütőpapírral egy akkora tepsit, amibe épphogy beleférnek, tegyük is bele, majd kelesszük 15 percig letakarva.
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Kenjük meg a tetejét a tejföllel összekevert fehérjével, majd süssük aranybarnára. (Tűpróba nem árt!)

2011. november 26.

Szülinap és afterparty egy napon? Megoldjuk!

Méghozzá úgy, hogy öcsikém kis koraszüléssel jött újra világra. Azért nem bánkódott. Főleg az ajándékait tudván.
Az én reszortom természetesen a torta volt. Eredetileg egy sokkal, de sokkal speciálisabb volt tervben, de olyan zsúfolt lett a hetem, hogy egyszerűen képtelenség lett volna kivitelezni. Nem tudtam beszorítani. Olyan szintű tervezést, és előkészületeket igényelt, amire az egyetlen szerdai lyukas délutánom (vagyis 4 órám) finoman fogalmazva nulla.
Így lett ez. Vajas piskóta, kiwikrém és a jól bevált csokikrém (20 dkg mascarpone, 15 dkg 70 %-os étcsoki, 1 dl habtejszín+ 1 evőkanál porcukor). A kiwisért kár volt, mert valószínűleg nem illik bele Marcika gejlcsokis koncepciójába. Hát, én meg (szokásomhoz híven, ha már kitaláltam valamit) erőszakosan ragaszkodtam, hogy de az jó lesz úgy. Meg kéne tanulnom engedni.

                                                    A buli részleteivel pedig holnap érkezem...

2011. november 24.

Babakeksz

Ha régen mondtam valamit, akkor az úgy is volt. A megérzéseim igaznak bizonyultak. "Írtam egy ötös matekdolgozatot". Ötös lett.
És ma? "Óó, egészen biztosan jó lett. Tuti ötös." Erre hazamegyek mondjuk egy kettessel.
Nem tudom mi változott. Illetve...de. Én. Legfőképpen. DE az az igazság, hogy minden. Abnormálisan halad előre a társadalom.
Lassan meg is tanulok vele együtt élni. Kezelni. Ami klassz, tekintve, hogy valószínűleg egy jó  darabig még nézni fogjuk egymás képét.

 
Valamilyen újságban láttam, egyéves kortól ajánlották. Persze a tetején csoki nélkül, de... szeretem a csokit, na. És a kisbabáknak szánt dolgokat. Hiszen azok még olyan ártatlanok. És édesek. Mint ezek a kekszek. Finom, de kedves. A pihepuha rugdalózók. Kis cipők. Vagy a krokodilos összecsukható kanalam. Az maga a cukiság a köbön. :)  (Kár hogy eltörtem. Túl kemény volt az a hülye sajtos gomba, és szegény kiskanál nem bírta elvágni. Azért még őrizgetem, meg apa meg is szerelte. Így már csak szimplán használhatatlan.)



Hozzávalók:
    18 dkg vaj
    1 csipet só
    2 evőkanál mézzel
    1 teáskanál vaníliapor
    1 biocitrom reszelt héja és 2 teáskanál leve
    kb. 30 dkg liszt

A vajat morzsoljuk el a liszttel, sóval,  majd adjuk hozzá a mézet, a vaníliaport és a citromtartozékokat. A cél, hogy egy jól gyúrható tésztát kapjunk. Fél órára tegyük hűtőbe, majd nyújtsuk nagyjából 1 cm vastagra, vágjunk ki belőle akár köröket vagy valamilyen mintát, majd előmlegített 170 fokos sütőben éppen csak világosbarnára süssük.

UI. Ha nem szigorúan babának készül, akkor könnyedén elbír a tetején egy kis csokit. Vagy akár sokat is.

2011. november 23.

Mi kell a férfiaknak?

Vagy inkább fiúknak.
Erről volt szó ugyanis filózófián. (Hogy ez miképp kapcsolódik a taóhoz, arról máig fogalmam sincs, de igazából nem is lényeges, mert anélkül is bőven tanulságos volt.)

Először kezdték az általánosságokkal. Mint legyen kedves, figyelmes, megértő, satöbbi-satöbbi. Sablon. (Annyira hülye egy szó, ez a kedves, én nagyon utálom, mert semmi konkrét jelentése nincs, és mindig azokra használjuk, akiket nem ismerünk, de különösebb bajunk nincs vele. Kedves. Brr.) Külső tulajdonság tekintetében egy srác említette a nagy melleket, többen a vékonyságot. Nyilván. Illetve, hogy fontos a szépség. Ezt is gondoltuk. Meg azt is, hogy ez szerencsére szubjektív. Ott azonban még én is felkaptam a fejem a matekházimból, mikor elhangzott, hogy: "legyen buta". Buta? Ki akarna egy buta emberrel lenni? (Én biztosan nem.) Mert ha arról beszélünk, hogy kit könnyebb becsalni a málnásba, akkor érthető a dolog, de így... Hál istennek ezután azért többen is mondták az intelligenst (nem okost!), illetve nekem volt a legnagyobb meglepetés: a házisast. Házias? Egy 18 éves fiúnak? (Aztán persze ment a helyesbítés, hogy nyilván nem kell egy Stahl Juditnak lennie, de azért tudjon összeütni egy rántottát.) Ráadásul az is feljött, hogy legyen otthon a ház körüli munkákban. (Mi a franc?! Anyukát akar vagy barátnőt?)

Nekem kissé megdöbbentő volt. DE ezek szerint: ez az igény. 2011-ben.
Milyen szerencse, hogy ebből kettőnek megfelelek. Na jó, 3, ha a házkörüli munkát is beleszámoljuk.

2011. november 22.

...mindennapi (gesztenyekrémes tortánkat) add meg nékünk ma!

Ráadásul pálinkával bolondítva.
Ugye nem csak az én dilim, hogy ha valami nem az igazi, akkor egy kis alkohol mindig tud segíteni? Mert most ez a helyzet állt elő. Ott álltam egy hatalmas adag gesztenyekrémmel, és nem éreztem, hogy igen, ez az. Hiányzott az a kis valami. Szívem szerint rummal locsoltam volna meg (vagy akár a piskótalapokat), de apa bárszekrényében sajnos ez hiánycikk. Minden egyéb megtalálható. (Gyakorlatilag helyes az az állítás, hogy a számomra sütéshez használhatatlan italok kategória maximálisan ki volt merítve. Whisky, brandy, konyak, jéger, vodka, olyan agglegénylakásosan.) Végül egy bontatlan Fütyülős Mézes Szilvára esett a választásom, azon emlékből kiindulva, hogy egy másik mézes termék már egyszer igazán jól teljesített Zsuzsi ominózus szülinapi kuglófjában. (Emlékszel? :)
Leapplikáltam a védőfóliát, és már az első beleszippantásnál tudtam, hogy igen. Ez az ami nekem kell. (Nagyon óvatosan indítottam, szigorúan 1 kanállal, de miután meg sem érződött, folytattam az adagolást. 5-nél álltam meg, de csak erkölcsi okok miatt álltam meg: elvégre még is csak egy keresztelőre készül, mert én még ekkor sem éreztem annyira. Sőt. De valami pici pluszt adott. Bár ki tudja, lehet, hogy csak a puszta tudat.)
A torta alapja egy 6 tojásos piskóta, benne egy pudingos-vajas gesztenyekrém, kívül fondant borítás, arra pedig cukormázzal rajzolgattam. POnt ugyanazzal, amivel a mézeskalácsot díszítjük. Már hangolok a karácsonyra :D

Azt viszont eldöntöttem, hogy vaníliapudingot soha többet nem veszek. (Itthon már jó ideje keményítőt használok sűrítésre, de apunál feleslegesnek gondoltam beszerezni. Minek? HOgy azt hallgassam, hogy bekukacosodik, mert nem használom el? Még a rizseimet is lefagyasztotta XD. Ezek után azonban nem lesz kegyelem.) Elképesztő, hogy milyen szart dolgokat adnak el az embereknek ezen címszó alatt. Vanília? Még aromát sem látott soha, ráadásul ha ráöntöm a tejet, a por átmegy csini narancssárga színbe, ami aztán eloszolva majd a világossárga színt eredményezi. És akkor az ízéről még egy szót sem szóltam. Nem is lehet. Leírhatatlanul mű.


Ülünk a templomban
Csend. Csak a pap mormogása hallatszik. 
Beszél. 
Életről, halálról, hitről. Figyelem az embereket, átszellemült arccal hallgatják, erőt merítenek.
Idegennek érzem magam, mert nem hiszek neki. Nem tudok. Talán nem is akarok.

Hiszen mi is valójában a hit? Nem tudom hányan láttátok a Premonition (Megérzés) című filmet, én abban hallottam egy fantasztikus megfogalmazását, és azóta sem találtam jobbat. 

"A hit nem más, mint valami, ami túlnő rajtad."


És én nem akarom, hogy bármi is túlnőjön rajtam.
Ha lehetséges maradnék önmagam.

2011. november 20.

Hogy vagy?

Nézzétek meg a videót.
Érzitek?
Én pont így érzem magam. Mintha ezer apró darabra téptek volna.
Legszívesebben a falat kaparnám. Vagy az arcom. Esetleg mindkettőt.


Ilyen szar már régen volt. 
Nagyon, nagyon régen.


                 Szeretnék így szeretni valakit. Ezzel a szenvedéllyel.

2011. november 19.

Gombás-körtés tönkölybúza mozzarellával és...

Ha több napig nem írok, akkor mindig nagyon elkezd hiányozni a blog. Tegnap már majdnem meg is törtem. De nem lett volna tiszta a lelkiismeretem, ha már egyszer az iskolát beáldozom a nyelvvizsga oltárára (mondjuk ez is okozott vívódást).
(És nem Á., a sportfoglalkozás nem számít annak. Az külön kategória.)

Szóval Nyelvvizsga....dobpergés.... 70-ből 56 pont! Mikor a vizsgáztató kiragasztotta az ajtóra az erdményespapírt, még odamosolygott, hogy ügyes voltam, és sok sikert kíván a sütizéshez. Odamentem megnézni (kicsit remegő lábbal, bár azt sejtettem, hogy annyira rossz számokat nem kaptam- egyszer odalestem az értékelőpapírjukra és láttam, hogy mindenhol 5 vagy 4 szerepel a maximális 5 pontból) és totál lehidaltam: az én pontszámom volt a legmagasabb! I can still hardly believe it. De irtó klassz érzés.

Szóval nem hivatalos, de azt hiszem átmentem. Vagyis borzasztóan remélem, hogy a hallgatást sem rontottam el. Nem. Ilyenre gondolni sem szabad. 
(Zárójelben még annyit, hogy a csomó megtanult kifejezésből, gyakorlatilag alig használtam. Jó, valamivel magasabb szinten futott a dolog, mint a múltkori, na de azért ennyivel nem érzem magam okosabbnak. Szóval baromira számít, hogy ki a vizsgáztató. Most szerencsém volt, mert 2 igen kedves hölgyhöz osztottak be. Anya mondta is, hogy most eszembe ne jusson a múltkoriak sorába beállnom. Csak nevettem, hogy ez nem úgy megy, mint a boltban, hogy melyik kasszához tolom a kocsit. Az előbb pedig neki elejtettem egy What's up-os megjegyzést, mire közölte, hogy most már itthon vagyok, úgy hogy ha lehetséges próbáljak meg magyarul beszélni, mert nem érti amit mondok. :D)


Ez az étel pedig szimpla maradékhasznosítás. Ismét.
De igazán eredményesen. Ismét.

Hozzávalók 1 személyre:
     5 dkg tönkölybúza
     25 dkg gomba
     1 nagy körte
     1 vöröshagyma
     10 dkg mozzarella
     olívaolaj
     só, majoranna, fehérbors
     kis csokor petrezselyem

A tönkölybúzát másfélszeres mennyiségű vízben puhára főzzük.
A gombát meghámozzuk, felszeleteljük. A hagymát megpucoljuk, és apró kockákra vágjuk. A körtét felkockázzuk (én nem pucoltam meg, nem árt az a kis plusz rost).
Pici olívaolajat hevítünk egy serpenyőben, kicsit megpirítjuk rajta a hagymát, majd a gombát is beletéve aranybarnára sütjük. Ízesítjük sóval, majorannával, majd legvégül a körtekockákat is hozzákeverjük.
A főtt búzaszemes tálba belevagdossuk a petrezselymet, illetve ízesítsük fehérborssal.
A mozzarellatömböt vágjuk vékony szeletekre.

Összeállítás: Kiolajozunk egy tűzálló tálat. Elkezdjük a rétegezést: fele  tönkölybúza, 1/3 mozzarella, gombás-körtés ragu, 1/3 mozzarella, tönkölybúza másik fele, 1/3 mozzarella.
200 fokos sütőben körülbelül 15 perc alatt készre sül.

2011. november 16.

Körtés lencsesaláta fetalepénnyel

Tegnap, éppen úton a Ferenciek Tere felé, javában bambulok a buszon, amikor azt érzem, hogy valami matat a fenekemnél. Nem az a magabiztos mozdulat, inkább ahhoz tudnám hasonlítani, mint mikor egy friss pár elsőnek próbálja megfogni egymás kezét. Tapogatozó, óvatos mozdulatok. A harisnya-vastag cicagatyában  kitűnően éreztem minden egyes mozzanatát. Elsőnek természetesen lemerevedtem, és csak az a gondolat cikázott a fejemben, hogy valami őrült taperol. Elkezdtem mocorogni, hátha rosszul érzem, és egy időre meg is szűnt a dolog. Azután újra elkezdtem érezni, de akkor már biztos voltam benne, hogy csak a kabátom az ami súrolja a combom. Sajnos azonban az utolsó 2 percben érzett meleg ujjak az utolsó kétségeimet is elfújták. Fúj. Remélem legalább szereztem neki egy jó napot.
Ma átmentem törő-zúzó üzemmódba: 5 perc leforgása alatt összetörtem a kedvenc poharam (pedig csak inni akartam, de feldőlt), összetakarítottam a szilánkokat, és a vizet, majd elővettem a hűtőből egy nagy joghurtot, letettem az asztalra, és mikor fordultam oda a kanállal, hogy belemerítsem, ugyanazzal a mozdulattal kiborítottam az egészet az asztalra. Higyjétek el, egy 45 dekás joghurt hatalmas területet képes befedni.

Néhány nappal ezelőtt Szöszi szájából elhangzott az az elmés kijelentés, miszerint mi minden dolgozatot nem csak egyszer, hanem legalább kétszer megírunk. Először az órán, utána pedig a szünetben, amikor a megoldásokat ellenőrizve a fiúk újra végigzongorázzák az egészet. Akkor azt mondtam, hogy á, ez hülyeség. De nem. Az utóbbi napokban elkezdtem figyelgetni, és tényleg így van! Minden egyes alkalommal. Egész egyszerűen hihetetlen.
Szöszi...mi a jó ég van velünk?  :(


Recept a PInk.hu-ról. (Már a neve is aranyos, nem? Pink. Az csak jó lehet, takarjon bármit is.)

Hozzávalók 1 személyre:
     0,7 dl szárazlencse (lehet vörös, de sima étkezési is)
     5 dl zöldségalaplé
     2 db főtt sárgarépa (alaplében)
     1 db főtt fehérrépa (szintén alaplében)
     1 vöröshagyma
     olívaolaj
     1 nagyobb körte
     só, fehér bors

A lencsét tegyük fel főni az alaplében, közben fedjük le, ezzel is gyorsítva a folyamatot. (Ha elfőné a folyadékot, de még nem puha, pótoljuk nyugodtan vízzel.) Ha már majdnem elkészült, vegyük le a gázról, és fedjük le, hogy tovább puhuljon.
A hagymát vágjuk apró kockákra, egy kevés olívaolajat melegítsünk serpenyőben, majd pirítsuk meg rajta. Ha aranyszínű adjuk hozzá a szintén kockákra vágott puha sárga és fehérrépát. Végül a répás keveréket keverjük össze a főtt lencsével. Sózzuk, borsozzuk.


     7 dkg feta
     1 tojás
     4 szál petrezselyem
     1nagyobb evőkanál tönkölykorpa

A fetát egy villa segítségével pépesítsük. Keverjük hozzá a tojást, a korpát, majd ízesítsük petrezselyemmel.
Forrósítsunk egy kevés olívaolajat serpenyőben, majd tegyünk 1 evőkanálnyi gombócokat az aljára, és süssük (pontosabban grillezzük) meg mindkét oldalát  néhány perc alatt.

2011. november 14.

2 névnap 1 torta: avagy a modern tortagenetika

Ismét eltelt egy átlagos hétvége.
Tanulás, 2 torta (még Nepál előtt egy jó hónappal indult el ez a tendencia, és úgy látom szépen tartja magát), és minimális pihenés. (Na jó, annyira mégsem tehető be az átlagos kategóriába, mert meg volt spékelve egy nyelvvizsgával - igaz már másodszor futok neki, de remélem ez lesz az utolsó...- illetve tanulás helyett rrengetegg tanulással. A törinek az esélytelenek nyugalmával, a biloógiának a félistenek nyugodtságával (minek aggódni, annyit vagyok efféle közegben, hogy akár akarom, akár nem,egyszerűen muszáj valaminek megragadnia) indultam neki, és jelenleg, hogy már a megírt fázisban vagyok, azt mondom mindkét sejtésen igaznak bizonyult. Az egyetlen (fő) probléma az, hogy a történelem silányságának a ténye még csak nem is zavar. Már megtanultam elfogadni, nekem ez egyszerűen nem fekszik. De van ez így. Nem látom át az összefüggéseket, elveszek a részletekben. Helyette vigasztal a tudat, hogy minden lehetőségem megvan ahhoz, hogy biológia istennő legyek.)

 Szeretem ezeket az átlagos hétvégéket. :)


Ez a torta Liliéknek készült. Szeretek nekik sütni, mert hasonló elveket vallunk (úgy érzem), vagyis fontos a minőség. Másrészt pedig Mariann annyra aranyos, minden egyes darab után ír egy "köszönő-sms-t". Nagyon-nagyon kedves dolog, jól esik, és egészen olyan jelleget kölcsönöz a dolognak, mintha nemistudom, szívességből csinálnám. Pedig fizetnek érte.

A süti egyik fele dobostorta Mariannak, a másik feketeerdő lett Zsombornak. Filóztam, hogy hogyan is oldjam meg, a 2 fél torta túl snassznak tűnt. A képen látható verzió (hogy felvágok 2 db fél tortát, majd a szeleteket egyesével celofánba csomagolom) viszonylag hamar kialakult (mint ötlet), de a megvalósításban nem jutottam egyről a kettőre. Már teljesen belebonyolódtam, hogy majd megsütöm a tésztát szögletes őzgerincfomában, kicsit megfaragom, végül tortaszeleteket vágok belőle (mint a cukrászdában amikor hirtelen kellett torta). Amikor nem igazán jutottam előre, kínomban már felvetettem azt is, hogy tulajdonképpen lehetne 2 kicsi torta is.

Természetesen/hál istennek megjött az ihlet. És utána már csak a fejemet fogtam, hogy hogy pont a legtriviálisabb megoldás nem jutott eszembe! Hiszen mi sem egyszerűbb, sütök egy normál méretű tortaformában egy fél adag tésztát, félbevágom, egymásra illesztem, és tádámm: máris kész a féltorta! :)

2011. november 12.

Csókos torta

Még javában Nepálban voltunk, amikor írt egy lány fB-on, hogy látta a tortáimat, és szeretne kérni egyet a szülinapjára, vagyis mára. (Amúgy elmondhatatlanul boldog voltam, hogy az ott tartózkodásom idején senki sem hívott fel, hogy nem tudnék-e esetleg sütni neki, mert pontosan tudom, hogy tiszta lelkiismeretfurdalásom lett volna, és az emiatti rosszkedvemet senkinek sem kívánom. Szóval köszi :).) Névről felismertem: egy iskolába járunk ugyan, de még egy szót sem váltottunk soha ( a köszönésben sem vagyok biztos). Ennek ellenére kedvesnek tűnt, és igaznak bizonyult az a sejtésem is, hogy ő is ilyen jólrajzolós kreatív csajszi. Na itt paráztam be. Mert ugye ez  nem az egyszerű gyártok egy tortát kategória. Itt valami igazán művészi kategóriába tartozó alkotást kell nyújtani.


Megállapodtunk egy vagányabb Sugarshopos dizájnban (bár igaz ami igaz, én már előtte kinéztem ezt a tortát, mert el tudtam neki képzelni), és a szürke-rózsaszín-pink párosítás mi, ha nem vagány?
Az egyetlen ami miatt még is azt kell, hogy mondjam, hogy nem szeretek a képre nézni a masni. Az a hülye masni. Mert én még sohasem csináltam fondantból masnit. Mindig megoldottam szalaggal. Most azonban nem volt kibúvó. (Meg egyszer úgyis el kell kezdeni mindent.)
Hát ennek megfelelően sikerült. Eleve nem állt túl biztosan a lábán (most már legalább tudom, hogy mit ronottam el!), az utolsó 3 percben meg történt egy baleset, minek következtében 3 darabra esett. Délre beszéltük meg a telekinél a találkozót, ez volt 57-kor. Igazából azt hittem rosszul látok. Sajnos nem.
Gyűlölök rossz munkát kiadni a kezemből. És ez az volt. Mert milyen az, mikor úgy mész oda, hogy ne haragudj, a tetejére való masni ott van 2 darabban a torta mellett, majd tedd rá ha hazamész?
Rossz érzés volt. Főleg, hogy annyira jót akartam. Hogy örüljön. És én örüljek, mert ő örül.


 És a lehangoltságom nem akart megszűnni. Az egyetlen gondolat amivel vigasztaltam magam, hogy ha idáig ilyen szar volt ez a nap, akkor talán a nyelvvizsgával akar majd kompenzálni a sors. (Tényleg könnyebb volt, mint a múltkor, talán jobban is sikerült.)

Végezetül annyit, hogy Virág írt délután. "Naggyon szép lett a torta :) de van egy nagy baj..." A telefonom csak idáig mutatta az üzenetet, én pedig azt hittem szívrohamot kapok. Baj? Még baj is van? Nem elég hogy elb*sztam a díszítést, még a az ízével is baj van? LÉlegzetvisszafojtva megnyitottam az smst, és ez fogadott: "...elfogyott sajnos :( és isteni finom volt :D"
Hát ilyen meglepetések érjenek az életben! :)



A piskóta elkészítése megegyezik ezzel (mivel a kettő egy és ugyanaz), de a mennyiségek itt 1 tojással többek.

     4 evőkanál kakaó
     1 dl forró víz
     1 dl olaj
     4 tojás
     1 tk. vaníliaeszencia
     15 dkg finomliszt
     25 dkg cukor
     2 tk. sütőpor
     1 tk. szódabikarbóna
     csipet só


A krém finom főzött vaníliakrém(pontosabban pastry créme) méghozzá ez itt. Annyi változtatást eszközöltem, hogy vaníliarúd/esszencia helyett a vadonatúj szuper nepáli vaníliaport használtam: nem csalódtam, isteni vaníliaíze lett a krémnek (és a nepáliakban sem csalódtam,tényleg vaníliaport vásároltam,nem keményítőt.), illetve ehhez a keverékhez 2,5 dl habbá vert (2 fixálóval), édesített tejszínt forgattam.

2011. november 10.

 Ellátogattam a tegnap ajánlott cukrászboltba. Jó kínálat, elfogadható árakkal. A nagy nézelődésben majdnem távoztam pink festék nélkül, pedig eredetileg azért indult a túra. (Látod Á.? Nem szabad feladni az elveinket, mert ha elég kitartó az ember, akkor csak összejön.) És újfent értelmet nyert a tény, miszerint a cukrászat egy piszok költséges hobbi. Gondolom nem én vagyok az első aki egy 15 cm-es kisujjnyi vastag műanyagdarabért boldogan kifizetett 1500 Forintot, és a boltból kijövet az járt az agyában, hogy milyen szuper vásárt csinált. Van ez így na. Támogatni kell a műanyagipart.

A városból hazajövet az utca túloldalán 2 kiscsaj lépett ki a cukrászdából. Nagykabát, sapka, sál, tesicucc, a szabad kezükben pedig 2 hatalmas gombóc fagyi. Tudnak élni. :)

Gondolom feltűnt, hogy mostanában egyre több étel van a blogon, ami annak a kövtkezménye, hogy főzök :). Igen, én. Nem annyira szeretek, mert nem köt le tűlzottan, kihívást sem találok benne annyit, hiába, az én szívem már foglalt. De enni kell. Ez tuti. Méghozzá meleget, mert a testem hamar fellázad a tartósan nem megfelelő ellátás esetén.
Ha nincs időm/kedvem/alapanyagom, akkor alkotok. Csak úgy, szabadon. De az az igazság, hogy mostanában rákaptam a könyvekre. Szöszi szülinapi ajándéka indította a lavinát, most pedig egy Nepálban vásárolt csudaságból étkezem. ( Ott normál könyvesboltot nem is találtunk, csak ezeket a Könyvdepónak becézett helyeket. Eredményképpen feleannyiért (ha nem kevesebbért) vettük, mint itthon. DE ehhez is kellett szerencse, mert a sütiskönyvekhez hasonlóan szakácskönyv téren sem "eszek meg mindent". Konkrétan semmit. Ez az első, amit vettünk. És az utolsó is. Nem mintha rossz lenne (hogyisne, én választottam!), csak egyszerűen nem kell több. Már a kettő is soknak tűnik, mikor választani akarok :D.

2011. november 9.

Fordított körtés süti télhangulatban

Tegnap az elmaradt bioszelőkészítő örömére ellátogattam vizitornára. Bevallom, egészen elfelejtkeztem róla. Annyi a dolgom... sajnos így sem tudok mindenre időt szakítani/elegendő időt száni, mint amennyit szeretnék (vagy adott esetben kéne). Elfelejtettem, hogy mennyi örömet adott, a vidám pillanatokat. (Negatív élményem nem is volt vele, vagyis csak akkor, amikor itthon konstatáltam, hogy már megint elkaptam néhány hülyeséget. De az meg az uszoda hibája, szóval az állítás továbbra is helyes.) A biciklizésen kívül ez (volt) az, amit igazán szeretek csinálni. Ami boldoggá tesz. Az az érzés, amikor jóleső fáradtsággal, de az arcodon egy mosollyal távozol. Számomra az élet apró örömeinek egyike.
De talán a fogadtatás volt az, ami a leginkább megfogott. Hogy valahonnan hiányoltak. Nem tudom ismeritek-e a mondást, hogy az az igazán értékes, aki nem a jelenlétével, hanem a hiányával tűnik ki. Talán van benne valami. (Nem magamat akarom fényezni, félreértés ne essék, a mondat jelentéstartalmára gondolok.) Nem volt túl sok időnk beszélgetni, kedd este révén mindenki sietett a dolgára. Én is. Ám már az a néhány szó is varázslatos hatással bírt: hirtelen újra nyár lett. Még a kinti sötétség is világosabbnak hatott, hogy a problémamegoldó képességem hirtelen szárnyrakapását ne is említsem. Az itteniek ugyanis nem csak edzők. Barátok. Pszichológusok. Akik nem tudnak mindent, de talán nem is olyan fontos, hogy mindig mindent tisztán lássunk.

Íme az életem újabb olyan része, amelyet semmiképpen sem szabad feladnom. Magamért. A boldogságomért.


Ez a süti eredetileg mama szülinapjára készült (csak oda nem jutottunk ki), meg vettünk egy szuper kis könyvet - ami azóta ki sem szedhető a kezemből - és kellett az ürügy, hogy valamit kipróbálhassak. :) (Nem vagyok könnyű eset könyv téren, mert főzni nem szeretek annyira, mint azt kéne, sütős könyvet meg feleslegesnek tartok megvenni, egyrészt mert sohasem sikerül semmit sem úgy megcsinálnom, ahogyan le van írva, másodrészt, ritkaság, ha nem csak 3 dolog tetszik egy 100 oldalas kiadványban, harmadrészt pedig jobban szeretek más blogokról ötletet meríteni, sokkal, de sokkal személyesebb. És nem marad utána felesleges papír. :) Na, ez a mostani egy hiperkivétel, mert 2 recept kivételével, a többi az "úristenmuszájvégigsütnöm" kategória. :) Na igen, nálam a primitív (pl. vegyünk egy adag leveles tésztát típusú) dolgok nem játszanak. Vagy ha igen, ehhez nincsen szükségem könyvre.)
Egy része tegnap felkerült apuhoz, az utolsó szeletet pedig az előbb toltam be. Nem lehet nem szeretni. (Személy szerint én egy jó nagy adag joghurttal öntöttem nyakon, és bizony nem kellett csalódnom, a tél és a joghurt ismét bebizonyította, hogy kiválóan megférnek egymás mellett. Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy én mindent joghurttal eszek...)


Hozzávalók egy 20 cm-es szögletes gyümölcskenyérformához (a legújabb mini szerzeményem, kivételesen a könyv hatására :) :
    12 dkg + 1 evőkanál cukor
    2 tojás
    6 evőkanál napraforgóolaj
    0,8 dl tej
    fél szem kardamom összetört magjai, negyed mokkáskanál szerecsendió, gyömbér, 1,5 mokkáskanál fahéj, fél mokkáskanál szegfűszeg
   1 teáskanál vaníliapor
   csipet só
   12 dkg liszt
   1 teáskanál sütőpor
   5 dkg búzadara
   3 db érett körte


A forma alját kibéleljük sütőpapírral (ésszerűen méretre vágjuk), az oldalát vajjal összemaszatoljuk, majd 1 evőkanál cukrot az aljára szórunk.
A körtéket megmossuk, meghámozzuk, majd kockákban/szeletekben egyenletesen eloszlatjuk a cukorrétegen.
A tojásokat a cukorral habosra keverjük. Hozzáöntjük az olajat, tejet, fűszereket és vaníliát, majd tovább keverjük.
A lisztet, sütőport és darát összekeverjük, és a tojásos keverékbe vegyítjük.
A sütőt előmelegítjük 170 fokra. A tésztát a körtékre öntjük, majd tűpróbáig sütjük a süteményt. (Ez nagyjából 30-35 percet vett igénybe.

2011. november 7.

Amikor (a végére) minden sikerül: új blogdizájn és a spenótos-ordás sült-tészta

Ötös matek.
Megvan az új suliboxunk. Még ki is tudom nyitni.
Ötös angol.
Réka elhozta Luca régen várt rajzát - vagyis a blog új fejlécét.
Van, hogy úgy minden jó. Semmi extra, csak szimplán jó. Tudjátok, pl. az első iskolanap a szünet után. Pláne 3 hét után. Kicsit már életszagú a dolog, de semmi szükség túllihegni, elvégre úgy sem történik semmi komoly. (Az eddigi statisztikákat Ms Tapu ugyan kissé meghazudtolta, de mivel jó jegyet kaptam befogom a szám.) Minden újdonságnak hat, és valahogan sokkal kedvesebbnek: az ember egészen elfelejtkezik róla, hogy máskor ugyanitt szokott vért izzadni.
Hazafelé sétálva nekiálltam levelet gyűjteni (illetve megtaláltam az utolsó még nem rohadt gesztenyét), bájos, nem? Mint egy 5 éves. (Jó fényképezéshez kellett, de akkor is.) De meglepően kellemes volt. Vidám. Mintha újra kisgyerek lennék, és éppen akkor hoztak volna el az óvodából.
Itthon aztán a technika ördöge szembesített vele, hogy minden nem lehet tökéletesen zökkenőmentes. Nagy boldogan elkészítettem a fotókat a festményről, meg is szerkesztettem, azonban mikor tölteném fel, a rendszer kiírja, hogy "túllépte a fényképfeltöltési kvótáját". MIVAN???? Azt hittem felrobbanok. Mikor nagyon rákészülsz valamire, és az nem sikerül. Elkeserítő.
A Blogger mindig képes meglepni. Próbálkoztam az általa ajánlott segítséggel, miszerint nézzem meg a GYIK-ban, de természetesen ez a probléma még nem érintett túl mélyen elég embert, hogy ide felkerüljön. Fogtam magam, bepöttyintettem Gógliba, hátha találok sorstársakat. Ez idáig rendben is volt, de valahogyan a kesergésen túl, a probléma megoldásának közzétételéig egyik delikvens sem jutott. Itt már fogtam a fejem.
Végül eljutottam ahhoz a gondolathoz, ahonnan indultam. Apa. Ide az ő szakértelme kell. (Mára már leszoktam arról, hogy azonnal segítségért fussak, inkább megpróbálom magam megoldani. Van annál klasszabb, mint amikor sikerül valamit önerőből áthidalni?) Felhívtam, majd másfél óra múlva kész volt a fejlécem. Ez az én apukám.
(Először ő is végigfutotta az én eredménytelen köreimet, majd kiókumlálta, hogy valószínűleg a Picasa webalbumom* telt meg, és elkezdett onnan törölgetni. Ami nagyjából úgy hangzott, hogy meglátta, és "Jé, milyen sok süteménykép van itt! -Igen apa, általában ilyenekről írok. Nem baj, csak furcsa. Kávé habbal, törlöm. Valami szivecske, ez egész aranyos, hagyom. Jé, ez a te sütid! Hmm, nagyon elmosódott, törlöm. Áfonya, törlés. Véres ocsmányásg, brr, kuka." Ezzel a módszerrel kb. 60 kép törlésével sikerült 1 % szabad helyet csinálni, minek következtében engedte feltölteni az új fejlécet. És elkezdtük szerkeszteni. Mert ugye ehhez a képhez már nem illett a régi háttér, ráadásul apa kitalálta, hogy milyen jópofa lenne, ha maga a kép is körbe lenne vágva felhő alakban. Én Fehérvárról, ő Pestről volt bejelentkezve a blogba, és egyszerre munkálkodtunk a tervezőben. 2 percenként valamelyikünk beleszólt a telefonba, hogy "na oké, most frissíts, mit szólsz hozzá"? Igazság szerint nem gondoltam volna, hogy hajlandó lesz nekem képet vágni, tekintve hogy nem is kértem (vagy éppen pont emiatt, bebizonyítandó, hogy milyen jó is az ötlete), de belelendült, és vagy 25 különböző összeállítást legyártott röpke fél óra alatt. Csak lestem.


Így készült el az új külső. Nektek hogy tetszik?
A képért hálás köszönet Fülöp Lucának, pontosan ilyenre gondoltam! (Valami hihetetlen ez a család, Luca és Réka is annyira ügyesek és kreatívak, hogy csak lesek, és nagyon irigykedem, hogy nekem efféle dolgokhoz se tehetségem, se türelmem nincsen. Halál egyedi mindkét csaj, olyan stílusérzékkel, hogy hű, amiket még pluszban fel is dobnak az ezerféle extra maguk által gyártott kiegészítőkkel. Imádom mindkettőt :)
A sok segítségért és türelemért pedig apát illeti a hálám, mert nélküle sem sikerült volna. Látod apa? Ebben a dizájnban már te is benne vagy. :)


* Picasa Webalbum automatikusan tartozik minden bloghoz. Ide felkerül az összes!!!! általad bármilyen módon feltöltött kép (bejegyzés, oldaldíszítőelem), még akkor is, ha teszem azt, te nem töltöd fel a kész postban, de valamikor az írás során feltöltötted, és utána kitörölted. Ez az Albumban nem történik meg. (Én így szívtam meg, mert rendszeresen itt válogattam a képeimet - volt, hogy egy témáról 20-at is feltöltöttem, amiből aztán természetesen csak egy, a legjobb került napvilágra, de a többi, az én törlésemmel csak látszólagosan törlődött ki, ott gyűlt ebben a képtárolóban.)
Szóval ilyen esetben megoldás lehet a törlés (vigyázzunk, a Picasaról kitörölt kép, a blogból is törlődik, lényegtelen, hogy használva van-e vagy sem), illetve a tárhely bővítése, ami évi x dollárba kerül 20 gigáig.


Magamban csak utolsó vacsorának (ebédnek) hívom, ez volt ugyanis az utolsó  itthon elköltött ebédem Nepál előtt. Na meg az ordatéglám utolsó morzsái is ebbe kerültek. Itt jegyezném meg, hogy azon szerencséseket kivéve, akik Romániában élnek, és gyerekjáték ehhez a termékhez hozzájutniuk, a többiek használjanak ricottát. Nem teljesen ugyanaz az ízvilág, de pl. az eredeti receptben is ez szerepel. (Legközelebb én is azzal fogom, tekintve, hogy én sem a "szerencsés" kategóriába tartozom, csak apukék ott töltöttek egy hétvégét, és kifejezetten ezt kértem. Mármint ordát. Még az osztálykirándulás alkalmával estem vele szerelembe, és ahh, ez egy tiszta, megronthatatlan kapcsolat. Imádom.
Apa meg valószínűleg engem, mert mivel az ő falujukban nem lehetett kapni, így az egyik napot kifejezetten "ordakeresésre" fordították. Azt hiszem Tordán, az egyik nagyáruházban találtak legvégül, de ami biztos, hogy hazaállított egy 2,5 kg-os csomaggal! Majd megvesztem a boldogságtól. Ezt ettem reggelire, ebédre és vacsorára. Újra, és újra bele kellett mártanom a kanalam az enyhén édeskés, finoman szemcsés anyagba. Minden falatja maga volt a mennyország.
A probléma ott kezdődött, hogy már az első "ordanap" után elkezdtem érezni, azt a furcsa szorítást a gyomromban. Nem fájdalom, de nem is kellemes. Persze eszembe sem jutott, hogy mondjuk ez okozhatja, folytattam ugyanúgy mindent. A 2. napra azonban olyan szintű görcseim lettek, hogy szóltam anyának. Elkezdtem figyelni, és ijesztő módon, minden alkalommal tejtermék fogyasztása után jelentkezett a dolog. Laktózérzékeny lennék? Csak nevettem. Én, akinek a fő táplálékcsoportja a zöldségek mellett ez? Megbeszéltük, hogy csökkentem. De a gond nem szűnt meg, sőt, odáig fajult, hogy bárminemű étel gyomromba kerülése után fél óráig az ágyamban fetrengtem. Állati rossz volt.
Azzal nyugtattam magam, hogy majd Nepálban meggyógyulok, hiszen ott úgy sem lesz még csak lehetőségem sem kapcsolatba kerülni laktózzal. Így is lett.
HOgy mi okozta, máig sem tudjuk. Valószínűleg a rengeteg orda.
Szóval egyrészről komoly szívfájdalom, hogy nincs lehetőségem hozzájutni, másrészről meg lehet, hogy ezzel az életem mentette meg a sors, mert ellenkező esetben nagy valószínűséggel ordamérgezésben halnék meg.)


Hozzávalók 1 személyre:
    7 dkg teljes kiőrlésű fekete durumtészta
    20 dkg mélyhűtött spenótpüré kiengedve
    10 dkg ordasajt /ricotta
    1 fej vöröshagyma
    só, fehérbors
    2 evőkanál natúr joghurt
    5 dkg feta

Egy lábosban vizet foralunk egy mokkáskanál sóval. Amikor már forr, beletesszük a tésztát, letakarjuk egy fedővel, és állni hagyjuk 10 percig. (Nálunk anya mindig így főzi  tésztát.)
A spenótpürét összekeverjük a joghurttal és ordával, majd az apróra kockázott hagymát is hozzádolgozzuk. Ízesítsük sóval, borssal, de hagyjuk, hogy érvényesüljön a paraj íze.
A főtt tésztát csepegtessük le, majd keverjük össze a spenótos "szósszal".
Vajazzunk ki egy tűzálló tálat, halmozzuk bele a tésztát. A tetejére morzsoljunk fetát, majd 200 fokos sütőben süssük kb. 10-15 percig.

2011. november 6.

Gumicukor-süti

Csütörtök reggel, az időeltolódás miatt még kissé fáradtan, éppen a napi porridge-om fogyasztottam a cuki nepáli minitálcáról, gyönyörűséges nepáli minikanállal, amikor kisöcsém elémtoppan, hogy akkor mikor csinálom meg nekik a tortát. Csak pislogtam. Aztán felrémlett, hogy valóban megkért - jó egy hónappal ezelőtt - gyártsak a deszkás baráti társaságuknak egy gumicukor tortát. "Majd az őszi szünetre." - hangzott az ukáz. Én meg mint jó kisdobos természetesen megígértem, hogy mindent megteszek az ügy érdekében.

És itt jön a de. Aminél talán nem is tudnék ijesztőbbet mondani. Hogy egyáltalán nem volt kedvem sütni. Természetesen nem a sütő bekapcsolásának metódusára gondolok, hanem általában az egészre. Edényt elővennni, kavarni, méricskélni, hozzávalókat előkészíteni: mind-mind felesleges macerának tűnt. Nem is álltam hozzá.
Azonban péntekre elkezdett bennem motoszkálni a de mégis érzés. Ami aztán visszavette átvette az irányítást.

Újra önmagam vagyok :)


Hozzávalók:
    3 csomag 25 g-os zselatin (Horváth Rozi)
    6 tojás
    22 dkg porcukor
    3 csomag vaníliás cukor/1 teáskanál vaníliapor
    3 evőkanál Nutella
    2 evőkanál keserűmandulaaroma
    1 nagy csomag tejföl (375 g)
    3 dl tej

Egy 20 x 20-as tepsit kibélelünk folpackkal. (Nem kötelező, de én inkább nem bíztam a véletlenre, hogy majd ki jön-e vagy úgy kell kivakarni. Még esetleg a beolajozás lehet jó módszer, ha nem akarunk csinos kis folpack gyűrődéseket a sütiben.)


1. réteg
3 tojást szétválasztunk. A fehérjéből egy csipet sóval kemény habot verünk.
A sárgákat a vaníliáscukorral/porral, és 7 dkg porcukorral fehéredésig keverjük, majd óvatosan beleforgatjuk a fehérjehabot.
1 tasak zselatint felforralunk 1,5 dl tejben, majd vízfürdőben lassan felforrósítjuk. Icipicit hagyjuk hűlni, azután folyamatosan kevergetve belecsorgatjuk a tojásos masszába. 
Beleöntjük a folpackkal bélelt tepsibe, majd hűtőbe tesszük dermedni. (Nagyjából fél óra múlva már önthetjük is rá a következő réteget.)



2.réteg
3 tojás szétválaszt, fehérjéből hab, sárgákat 5 dkg cukorral, és a nutellával habosra keverjük. 
1,5 dl tejben elkeverünk egy tasak zselatint, majd vízfürdőben lassan felforrósítjuk.
A tojáshabot óvatosan beledolgozzuk a csokis masszába, majd a már nem forró zselatint is.
A sárga réteg tetejére öntjük, és újra hűtőtúrára küldjük.


3.réteg
A tejfölt összekeverjük az átszitált 10 dkg porcukorral (elég gáz ha maradnak benne porcukorszigetek), majd színezzük a keserűmandulaaromával.
Az utolsó tasak zselatint feloldjuk 1,5 dl vízben, és a szokásos módon elkészítjük.
Hagyjuk kicsit hűlni, majd belecsorgatjuk a tejfölös keverékbe.
Öntsük az építményünk tetejére, és ismét tegyük vissza a hűtőbe szilárdulni.

Díszítés: kis csomag gumicukor
  Fogjunk egy vonalzót, méregessük ki, hogy pontosan mekkora kockákat szeretnénk... :) (Viccesen hangzik? Én tényleg így csináltam.) Ezeknek a kockáknak a közepébe nyomkodjuk bele a gumicukorfigurákat.
Eredetileg úgy képzeltem el, hogy majd a már nem folyós, de már kicsit zselésebb zöld rétegbe nyomkodom a díszeket (és akkor biztos nem esik le /mozdul el), de sajnos megfeledkeztem a dologról, és mire észbe kaptam (pedig nem telt el túl sok idő), már teljesen összeállt a cucc. Azért a tetejére biggyesztve is aranyos.


 A recept Ottistól, néhány apróbb változtatással.


2011. november 5.

Coming home és a fetás mandulás karfiol

"Megilletődve lépkedtem a sárga falevéltengerben. Leírhatatlanul ismerős volt, de valamiért mégis annyira idegen. Teleszívtam a tüdőm levegővel, és belemosolyogtam a szelíden sütő napba. Igen. Én itt vagyok itthon."

Beköszöntött az ősz. (A 30 fok és napi 3 alkalommal ismételt 50 faktoros naptejes kenegetés után főleg.) Visszavonhatatlanul.
A levelek besárgultak, a fák rohamtempóban igekeznek tőlük megszabadulni.
Varázslatos az egész. A színek, a hangulat. Maga az élet. Egy ajándék.

Mikor mentem a reptérről a vasútra, mindez akkor tudatosult bennem. Nem csak az ottani nyomor utáni még feltűnőbb jólét, vagy a szmogriadó ellenére kristálytisztának tűnő levegő kapcsán, leginkább a hazajövök érzés lehetett a ludas. Hogy van hova hazamenni. Ahol várnak.
És annyira megfogott ez az állapot, hogy eldöntöttem, ezután minden napot így akarok leélni. MIntha nem lenne több.
Minden apró pillanatot kihasználni, és nem engedni, hogy a rossz hangulat eluralkodjon. Mosolyogni idegenekre az utcán, majd nevetni a megrökönyödött pillantásukat látva. Igen, ez az amit szeretnék.


Ez a kaja is már jó egy hónapja készült, de annyira finom volt, hogy mindenképpen meg kell majd újra csinálnom. (Meg a tuti kis szelektív memóriámmal garantáltan elfelejtem hogy s mint volt pontosan. A legtisztább ha itt megvan. Hiszen mit gondoltok én honnan főzök? :D

Hozzávalók:
    fél fej karfiol
    7 dkg feta
    szerecsendió, só, fehérbors
    1 evőkanál lisztből besamel (én olívaolajjal és rozsliszttel csináltam, azért ilyen barna)
    1 kis csokor petrezselyem
    1 apróbb vöröshagyma
    2 evőkanál mandulalap

A karfiolt rózsáira szedjük, megmossuk, majd megpároljuk.
A vöröshagymát megpucoljuk, majd félkarikákra vágjuk.
Elkészítjük a besamelt: forró vajra szórjuk a lisztet, majd folyamatosan kevergetve felengedjük tejjel, és csomómentesre sűrítjük. Adjuk hozzá a hagymát, majd Ízesítsük aa sóval és szerecsendióval.
Kenjünk ki zsiradékkal egy tűzálló tálat, majd kezdjük el a rétegezést. Fél adag karfiol, morzsoljunk rá bőven fetát, szórjuk meg petrezselyemmel, mandulával, majd ismételjük meg még egyszer ugyanezt, de még a mandula előtt öntsük nyakon a besamellel. Ezután szórjuk meg a fehérborssal és tegyük rá a maradék mandulát. 
Süssük 200 fokon kb. 15-20 percig, míg nem kap szép aranybarnás színt, majd szórjuk rá a maradék petrezselymet, és süssük még 2-3 percig.