2012. január 17.

Mandarinos-fahéjas muffin (vegán)

Ma valamiért rendkívül nehezemre esett elvonszolni magam biológiára. Pedig összvissz volt 3 órám. DE az az érzésem, hogy a szuper kis vírus még nem ment ki belőlem teljesen, hiába nem produkálok semmilyen tünetet. (Ja igen, nem említettem, hogy a vicceskedő előrejóslások igaznak bizonyultak, és én pont a szalagavató reggelén léptem a családi hagyományok útjára. Így sajnos bulizni el sem jutottam, a műsort, és a 11-ig tartó hivatalos kereteket is csak anya kétóránkénti újraggyszerezésével éltem túl.) Hiszen valamiért csak nem tudok hason aludni már 3 napja, és nyilván nem véletlenül vagyok minden étkezés után egy hasfájós lufi. (Bár most már elkezdtem magam tudatosan tesztelni, hátha valamilyen intolerancia produkálja.) Szóval vannak furcsaságok.
Mindemellett most úgy látom elkezdtem komolyan venni az egyszer már elméletben megfogalmazódott tojásmentes létet. És jó. Nagyon tetszik. (Mondjuk a címben is említett végcél ennél kicsit összetettebb, de sajnos nem tartom valószínűnek, hogy összejön.)


Ez a kis semmiség eme elmélet fényében készült, illetve hogy a hirtelen fellángoló muffin iránti vágyam csökkentse. (Tiszta paradoxon, mert ahhoz képest, hogy mennyire lenézem, sokszor eszembejut, hogy fú, de ennék egyet. Nem a hagyományosat, azt a Pankafélét. 
És most kivételes esetben tett is követte az elgondolást.


Hozzávalók 6 db-hoz:
1,5 dl liszt (nálam rozs és tönkölyliszt 2:1-es arányban)
4 evőkanál puffasztott rizs (szemes)
2 evőkanál xilit
csipet só
1 mokkáskanál szódabikarbóna
1 evőkanál lenmagpehely
4 nagyobb mandarin
1 evőkanál pálmazsír
1 nagy teáskanál fahéj
őrölt gyömbér
1 teáskanál vaníliapor
1 dl növényi tej

A száraz hozzávalókat keverjük össze.
A mandarint pucoljuk meg, majd vágjuk gerezdenként nagyjából 3-4 darabra.
A tejet tegyük fel melegedni, adjuk hozzá a pálmazsírt, és addig melegítsük, míg a zsiradék fel nem olvad.
Öntsük a tejes keveréket a száraz hozzávalók közepébe gyártott mélyedésbe, szórjuk bele a mandarindarabkákat is, majd keverjük össze, hogy egyenletes legyen.
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Béleljünk ki papírral 6 mélyedést, osszuk el benne a tésztát igazságosan, majd 20 perc alatt készre is sütjük.

(Ez nem a száraz fűrészpor kategóriájú valami, hanem finoman szaftos. Igazából még magam is meglepődtem, hogy milyen finomra sikerült. Belenyúltam. Személyes kedvenceim a mandarindarabok, amik egy igen különleges ízvilágot kaptak a vanília-fahéj párostól. )

1 megjegyzés: