Életem eddigi egyik legcsodásabb eseménye. Ott és akkor annak tűnt. Álltunk a színpadon, feltűzött szalaggal. Mosolyogtam. Kicsit szégyellősen, de büszkén. Olyan érzés ez,
amit nem lehet leírni. Egyszerűen nem. Át kell élni. Ezelőtt én sem
értettem, hogy ebben mi olyan nagy dolog. Most, hogy ottr van a kabátomon, és minden egyes
alkalommal ránézek amikor elmegyek valahova, hogy hozzáérhetek, és arra
gondolok, hogy igen, ezért megérte 5 és fél évig szenvedni: már értem.
Egy igazi mérföldkő, pont ahogyan anya megfogalmazta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése