2012. április 5.

Medvehagymás túrógombóc

Végre-végre elindult a szünet.
Már nagyon kellett. A suliban mindenkin érezhető volt, hogy az utolsókat rúgja. Az idegek mondhatni pattanásig feszültek. :)
Hál istennek vége. Úgy 5 napra :D

Azonban ez a szünet más mint a többi. Már egy az utolsó hajrák között. (Tudom-tudom, én is utálok róla beszélni, de...muszáj. Mert már itt van; gyakorlatilag karnyújtásnyira.) 
Tanulni kéne ezerrel, de nem megy. Legfőképpen a biosz nem. Az agyam nem fogadja be. Ennek ellenére holnap már muszáj lesz valamit beleerőltetnem...


Természetesen ilyenkor a főzés is előtérbe kerül. Több időm van átgondolni, hogy mit szeretnék, netán tervezni is. Ezek a gombóckák például egy régebbi TV Paprika számának lapozgatása közben születtek meg.
Talán nem mondok nagy újságot, hogy odavagyok a túrógombóc minden formájáért, így sejtettem, hogy ezzel a sós verzióval sem lőhetek mellé nagyon. És valóban. Egy kis dióval megszórva, hmm.
Milyen szerencse, hogy ilyen jól ismerem magam.


Hozzávalók 2 személyre:
25 dkg túró
1 tojás
1 evőkanál tk. liszt
1 evőkanál tk. búzadara
1 nagy evőkanál sűrű joghurt
3 nagy csipet só
6-7 medvehagymalevél

A túrót egy villűval áttorjük, majd belekeverjük a sót, tojást, lisztet, búzadarát, az apróra vágott medvehagymát. Legvégül a joghurttal fellazítjuk, és 1 órára a hűtőbe tesszük.
Egy lábosban vizet forralunk. Vizes kézzel gombócokat formázunk a masszából (nekem diónyi), majd megfőzzük őket. Ha feljön a víz tetejére,már majdnem jó, ekkor még egy fél percet várjunk. 
Szűrőkanállal szedjük ki őket, majd joghurttal/tejföllel leöntve, dióval és frissen őrölt borssal megszórva tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése