2012. október 27.

Saag paneer


Szeretem feszegetni a határaimat.
Próbálgatni, hogy melyik az a legeslegutolsó pont, ameddig még elmehetek anélkül, hogy mindent visszafordíthatatlanul tönkretennék. Érdekes játék, de a jelek szerint jól taktikázom, mert eddig meglepően kevésszer sikerült átesnem a ló túloldalára.

Ritka eset, de olyan is van, hogy én húzom meg a határt.
Mert dönteni kell. Hiszen az élet nem más, mint jól vagy rosszul meghozott döntések sorozata.
Gondolom senkinek sem kell bemutatnom, a szakítás után maradjunk barátok című szituációt. Ami amúgy én mindig javasolok, mert ugyan agyban tudom, hogy hülyeség, azért mégis. Mert hátha majd most. Szeptemberben, mikor már jó ideje mentek furcsán a dolgaim, és magam is beláttam, hogy szenvedek, mint a kutya (ez a nagy szó!), feltettem magamnak a kérdést: Mi a lényegesebb, ő vagy a boldogságom? (Boldogságom? Inkább egyszerű létem...) Mit vagyok hajlandó feláldozni magamból a másikért?
Mérlegelés.
Szeretem, mert egy fantasztikus ember, de túl nagy árat fizetek. Teljesen feleslegesen. Mellesleg sohasem fogok egyről a kettőre jutni, ha nem tudok lépni. Váltani. Szakítani a múlttal.

Így megtettem: minden kapcsolatot megszakítottam vele.
Eleinte nagyon furcsa volt. Sőt, fizikailag rossz. Hiszen amikor valakinek már az arcélét meglátva is pontosan tudod, hogy mi hogyan folytatódik tovább, amikor elég csak rágondolnod, és máris az orrodban érzed az illatát... tehát túl sokat tudsz, akkor nehéz elengedni. Illetve elfogadtatni a szívemmel azt, amit agyban már pontosan tudok.
Azért sikerült. Idővel minden jobb lesz, szokták mondani, ami valóban igaz, de csak és kizárólag akkor, ha távolság is párosul mellé. Kőkeményen meg kell szakítani mindenfajta érintkezést. Minden közös emléket, pillanatot, tárgyat. Muszáj. Nekem az utolsóból nem volt sok, az elsőkből annál inkább.
Mondjuk maga Fehérvár. A környék összes utcája. Az első otthontöltött hétvége egy rémálom volt, mert ahogyan kiléptem a lakásból, mindenhonnan ő köszönt vissza rám. Illetve mi. Tudjátok: "itt szoktunk sétálni, ott várt esténként, annál az oszlopnál csókolóztunk először" ésatöbbi.
A sokadik alkalom után persze ez is enyhült. Hiszem, hogy nem volt elhanyagolható az a tény sem, hogy mivel a pesti mindennapjaimból teljes mértékben hiányzott, az emlékek gyorsabban koptak, nem volt utánpótlás.
A siker mondhatni megkérdőjelezhetetlen. De igazán csak tegnap vált teljessé, amikor az összes régi sms-t végigolvastam, majd kitöröltem. Vágyódás és negatív érzések nélkül.
Egy apró mosollyal. Mert megcsináltam.
El tudtam szakadni.


Hozzávalók 1 személynek:
3 nagy maréknyi friss spenótlevél
pici olívaolaj
1 kis fej vöröshagyma
1 apró paradicsom
1 fej fokhagyma
fél ujjnyi gyömbér
3 nagy evőkanál sűrű joghurt
pici só
10 dkg paneer
1 nagyobb mokkáskanálnyi garam masala

Egy serpenyőben olívaolajat hevítünk, és elkezdjük benne sütni a csíkokra vágott hagymát. Rászórjuk a masalát, majd ha már elkezd barnulni, hozzáadjuk a megmosott felcsíkozott spenótot, a reszelt fokhagymát és gyömbért. Miután az összeesett, a kockázott paradicsomot is, és addig sütjük, míg kissé pürés állagú nem lesz. A tűzről levéve hozzákeverjük a a joghurtot, sóval ízesítjük, és tálalásig félretesszük.
A paneer sütéséhez felforrósítunk egy serpenyőt, beleszórjuk a kisebb kockákra vágott sajtot, és egészen egyszerűen ottfelejtjük: szerintem nincsen annál vonzóbb, mint mikor gyönyörű aranybarna kéreg növeszt maga köré.

Evéshez egy tányérba szedjük a joghurtos spenótot, a tetejére szórjuk a sült paneerkockákat, mellé pedig felforrósított naan-t vagy valamilyen lepénykenyeret kínálunk.   


Forrás: TV Paprika

2 megjegyzés:

  1. Ügyes és erős vagy. Így kell ezt csinálni! Tudom...mert magamról is beszélek.
    Nem könnyű,talán lesznek hullám völgyek,de vissza fordulni nem érdemes.
    A recept meg nagyon tuti :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) sajnos ejtettem, hogy ez egy sokunk számára átélt érzés lesz. De nem úgy tartja a mondás is, hogy ami nem öl meg, az erősít?

      Törlés