2013. február 14.

V betűs nap


"Aztán az elvárások. Legyen jó a szövege, de tudjon nagyokat hallgatni, miközben a hajtincseddel babrál a csillagerdő alatt. Legyen férfi a talpán, szorítson a falnak, ha kell, ugyanakkor legyen érzékeny, kedves, és tudjon főzni madártejet. És persze ha David Hasselhoff a férfiideálod, de a gép dob egy Mr. Beant, sikoltozva elszaladsz.
Hát, így nem lesz pasid.
Nekem is voltak ideáljaim, de húszéves korom körül jöttem rá, hogy érdemes leszámolni velük. Mert az ideálok csak arra jók, hogy elgáncsolják az ember körül a potenciális barátnőket/barátokat. És hidd el, nem az számít, hogy szőke-e vagy barna (vagy netán tök kopasz).
Hanem mi?
Hát például a fizikai vonzalom egyik legfontosabb összetevője: a "kémia". Szokták mondani, hogy működik köztünk a "kémia".
Biztosan volt már, hogy szembejött veled álmaid férfija, vagy leült melléd egy bulin. Talán még beszédbe is elegyedtél vele, aztán...
Aztán nem lett semmi. Mert unalmas volt,mert nem érintett meg a szövege és a személyisége. Viszont ha jön a kis köücös szemüveges, kettőt szól és szakadsz a röhögéstől, italokat rendel és néha, mintegy véletlenül hozzád-hozzád ér, és ilyenkor az ujja hegyéről átpattan néhány láthatatlan elektromos szikra: barátom, akkor elvesztél. És ha másnap elkezd hiányozni, akkor számot is vethetsz a dologgal. Működik a kémia, így nemsokára elkezdhet működni a biológia is, abban biztos lehetsz.
Aztán ott az időzítés. Ilyen például az első csók pillanata. Még ha először fordul elő, akkor is tudja az ember, hogy most ennek kell jönnie. Valahogy "előkészülődik, szépen rakódnak egymásra a panelek, mint valamilegókocka. Megy a beszélgetés fonala előre, szöveg, szöveg, szöveg, de közben már sem ő, se te nem arra figyeltek,mit is mond a másik. Aztán elfogynak a szavak, beáll egy pillanatnyi csend: na, pontosan ez az a pillanat. Ott lóg a csók a levegőben. Ezt a pillanatot azonban szépen el kell kapni. Némi késlekedés és tétovázás, és oda az egész, kipukkad, akár egy szappanbuborék."




Sokszor érzem azt, hogy ha lenne pasim, valószínűleg rengeteg "problémám" megoldódna. Máskor pedig fejcsóválva teszem fel a kérdést magamnak: hogyan tudnék én még bármit is bezsúfolni az életembe?!
Jó kérdés. De lehet, hogy jobb lenne úgy, hogy akarok -e.

Nem állítom, hogy esténként álmatlanul forgolódnék az ágyamban, azon görcsölve, hogy egy vénlányként halok meg minden ingóságom a 3 macskámra hagyva. Nem. Hiszek benne, hogy minden, ami történik, okkal van, illetve minden akkor történik, amikor annak történnie kell. Persze van sors, de... mi magunk alakítjuk. Azzal, ahogyan élünk. A tetteinkkel. Aztán mindez kiegészül mások tetteivel és gondolataival, és így lesz kerek a történet. Ez a nagybetűs Sors.


Párkapcsolati (és semmilyen kapcsolati) téren nem vagyok túl erős. Egyszerűen... nem. Valószínűleg anno hamar feladtam a sorbanállást.
Persze voltak már fellángolások az életemben, de olyan igazi nagy szerelem nem. Azt hiszem. Vagy talán egy. Igazából amíg nem élek át "erősebbet", nem tudom megmondani. Lehet, hogy az is az volt, csak lemaradtam róla.

Mint minden ember lány, eleinte én is a kis ideáljaimba burkolóztam. Odáig szerencsére sohasem fajultam, hogy azt mondjam, hogy akkor egy kék szemű, barna hajú fiúkát szeretnék, de az igencsak határozottan megvolt, hogy nézzen ki jól. A punk korszakomban meg természetesen legyen punk, naná, de minimum egy hosszúhajú bakancsos feketeség.
Aztán teltek az évek, és egyre többet láttam a világból. Láttam, hogy az emberek hogyan működnek, láttam, hogy a dolgok általában közel sem olyan tökéletesek, mint amilyennek tűnnek. Tapasztalatokat szereztem, megváltoztam. A gondolkodásmódom, én, ez pedig kikövezett utat jelentett az értékrendem sürgős cseréjéhez is.








Elsősorban rájöttem, hogy nem minden a külső. Sőt. Tulajdonképpen semmi. Mert mit kezd az ember egy szuper külsővel, ha nincs mögötte tartalom? Igen, én is voltam már úgy, hogy szóba elegyedtem azzal a sráccal, akiért már jó ideje sóvárogtam titokban, és leírhatatlan csalódásként ért, amikor 2 értelmes mondatot nem tudtunk váltani. Vagy amikor mindegyik után hosszú szünetek következtek, melyekben fénysebességgel pörgettem az agyam, hogy mivel is törhetném meg. És olyan is volt, hogy egy teljesen átlagos, még véletlenül sem az "esetem" típussal beszélgettünk, és azon kaptam magam, hogy jó. Jól érzem magam. Felszabadultan. Őszintén tudok mosolyogni, és nem kell gondolkodnom. Mondhatom azt, ami az eszembe jut, kényszerek és kínos csendek nélkül. Van ennél nagyobb kincs? Ma már tudom, hogy nincsen. Akkor még egy ideig próbálkoztam tovább a helyes srácokkal, míg belül csendesen, de biztosan  érett a gondolat, hogy rossz irányban járok.

És döntöttem.
Szép lassan eldobáltam minden addigi sztereotípiámat, és nyitottam. Az újra, a jóra. A boldogságra.
Ma is ezt az elvet követem. Nem tagadom, továbbra is vannak bizonyos külső jegyek, amikért egész egyszerűen odavagyok (mint a finoman kisportolt férfitest (úszók előnyben), az elegáns öltözet, a hosszú raszta tincsek, a pimasz szép mosoly, és a színes hosszúujjúpólószerű tetoválás a karon), de egyik sem elsőrendű tényező. Csak szeretem nézni. :)
De ami talán még ennél is fontosabb, hogy átalakult az önmagamhoz való hozzáállásom. A látásmódom.
Felismertem, hogy ha továbbra is ilyen hozzáállással intézem a dolgaim, mindig olyan kapcsolataim lesznek, amikben én irányítok. Nem pedig engem irányítanak. Vagy próbálnak. :) Egy olyan, ahol a másik fél erősebb. Határozottabb. Meg tud lepni.
Nem lehetek "egyszemélyes vadász és hazacipelő", hagynom kell, hogy más vigyen haza zsákmányként. Miután levadásztam. Mert valljuk be, mi lányok úgy manipulálják a dolgokat, ahogy akarják. És a másik közben szentül meg van győződve róla, hogy ő aztán milyen klasszul megcsinálta. Ehhez értünk.
A másik oldalról tanulom hangsúlyozni az előnyös tulajdonságaimat, a kevésbé szerencséseket pedig elfogadni. Felismerni. Aztán kezelni. Esetleg változtatni.
Együttélni.
Olyanná válni, amilyen lenni szeretnék, de mindeközben nem lemaradni az életről. Az életemről.
Arról, ami igazán fontos.
Azokról, akik igazán fontosak.



 Szóval Valentin-nap.
Egy "igazi" volt az életemben, tavaly. Itt olvasható. Gondolom egyetértünk abban, hogy panaszra nem lehet okom.
Mégsem tudtam megbecsülni. Az adott pillanat, az akkori énem, a lelki állapotom, nem engedte. Pedig Á. ... igazán mindent megtett. Talán túl sokat is. Elviselte az összes hülyeségemet, furcsaságomat, azokat is, amiket nem feltétlenül kellett volna. Sőt.
Mostanában gyakran megesik, hogy eszembe jutnak akkori konkrét szituációk, és nem tudok napirendre térni a viselkedésem felett. Ijesztő. Hogy miért úgy reagáltam, ahogy. Miért nem hagytam kibontakozni. Miért nem tudtam egyszerűen élvezni.
De az is én voltam. És vagyok is.

Sajnálom Á. Akkor nem vettem észre.
De köszönök mindent. Legfőképpen a türelmedet.






Kókuszos vöröslencsekrém   (2 adag)
 Turmeric N Spice receptje alapján kisebb változtatásokkal
- Elsőre furcsának tűnhet, hogy lencséből csináljon az ember desszertet, de ezen lépjünk túl és csináljuk meg! Mivel a vöröslencsének nincsen túl határozott íze, így remekül át tudja venni a kókusz és a narancs aromáit. És ha már egészség, van annál klasszabb, mint ha olyannal kényeztetjük magunkat, aminek szinte csupa pozitív hatása van a lényünkre? - 

70 ml vöröslencse
150 ml rizstej
80 ml víz
3 nagy evőkanálnyi kókuszreszelék
dobókockányi vaj
1 teáskanálnyi narancsvirágszirom
1 mokkáskanálnyi őrölt narancshéj 
2 teáskanál méz
a tetejére mandulalapocskák, virágpollen, gránátalma

A vajat olvasszuk meg egy lábosban. Szórjuk rá a lencsét, majd kevergetve hagyjuk, hogy rátapadjon az összes kis szemcsére. Ha már száraznak tűnik, adjuk hozzá a kókuszreszeléket, majd öntsük rá a vizet és a tejet is, fedjük le, és lassú tűzön addig főzzük, míg a lencse meg nem puhul. (Mivel vöröslencséről beszélünk, ez kb. 8-10 perc alatt meg is történik, utána atomjaira hullik.)
Ekkor vegyük le a tűzről, és turmixoljuk krémesre. Ha túl sűrűnek éreznénk, adjunk hozzá még egy kevés tejet (akár kókusztejet, az sűrűbb), az a jó, ha joghurtszerű az állaga. Ízesítsük a porrá zúzott narancsvirágszirommal és narancshéjjal. A mézet csak akkor keverjük bele, ha már nem forró (és nem fogjuk hőkezelni).
Töltsük poharakba, szórjuk meg a tetejét valamilyen bogyós gyümölccsel (vagy az alját), kókszpehellyel és egy kevés virágporral.
Előre elkészíthető, egy hűtőben töltött éjszaka kifejezetten jót tesz neki!



Sweet red lentil coconut cream

70 ml red lentil
150 ml ricemilk
80 ml water
3 big tbsp shredded coconut
1/2 tsp butter
1 tsp dried orange blossom
1/2 tsp dried orange peel
2 tsp honey
for the topping: cutted almond, bee pollen, pomegranate

Melt the butter in a dish.
Put into the lentils then stir until dry.
Pour into the milk and water, then cook till the lentils go soft. 
Turn off the heat and mix until smooth.
Seasoning with the orange blossom and peel then add the honey.
Let stay for a night then sprinkle with coconut and pollen.

Enjoy cold with pomegranate seeds!

3 megjegyzés:

  1. Érdekes ez az egész pasi-dolog. Én az a fajta ember vagyok, aki szeret kapcsolatban lenni. A legrövidebb kapcsolatom is fél év volt, az eddigi leghosszabb 8. Mégis az Igazit 29 évesen találtam meg. Eddig tartott, míg felfogtam, kire, milyen emberre van szükségem.
    Biztos vagyok benne, ha hamarabb találkozunk, akkor nem lett volna ebből semmi, mert nem illett bele az akkori elvárásaimba. Mert nem voltam elég érett.
    És olyan boldog vagyok, hogy kivártam!!!!
    Szóval ne aggódj, minden rendben lesz :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű, le a kalappal előtted :)
      És gondolom az igazi megtalálása a 8 éves kapcsolat után történt... igazi sikertörténet! :)

      Törlés
  2. 3 Studies PROVE How Coconut Oil Kills Waist Fat.

    The meaning of this is that you actually burn fat by eating coconut fat (in addition to coconut milk, coconut cream and coconut oil).

    These 3 researches from major medical journals are sure to turn the conventional nutrition world upside down!

    VálaszTörlés