2013. június 10.

Álláshirdetés, meg ami mögötte van {sült epres zabpehely csokival és banánkarikákkal}


Már régen elhatároztam, hogy nyárra szerzek valami munkát.
Valami állandót.
Valami "igazit". Vagyis nem diákszövetkezeten keresztül.

Egy kedves barátomtól jó tippeket kaptam arra, hogy hol érdemes keresgélni, neki is álltam nagy lelkesen. Minden alkalommal találtam újakat, érdekeseket, az önéletrajzaim csak úgy repkedtek szanaszét.
Az egyik hely, ahova elküldtem egy masszázsszalon volt.
 A felhívásban az szerepelt, hogy családias hangulatú üzletbe keresnek fiatal, szép arcú lányokat masszőri állásra, de az sem baj, ha nincsen az illetőnek végzettsége, betanítják. Lehet mondani, hogy naív vagyok, de tetszett. A családias jelző, meg az is, hogy valami újat tanulhatok. Még a keleties elemekkel fűszerezett technikán sem fogtam gyanút. 1 nap múlva örömmel újságolhattam apának, hogy meghívtak egy interjúra. Ő már nem volt ilyen lelkes. Közölte, hogy ezek egyszerűen prostit akarnak belőlem csinálni, és várjam csak ki a végét, odamegyek, majd egy hét múlva már Ukrajnában találom magam. A kezdeti lelkesedésem alábbhagyott, pláne, miután góglin rákerestem az üzletre, és nem adott ki pontos találatot. Hoppá.
És mellesleg ők sem a megadott címre hívtak.
Méginkábbhoppá.


De valamiért mégis reménykedtem.
Talán abban, hogy ha elmegyek, kiderül, hogy az egész csak egy félreértés, és valójában egy gyógynövényillatú, halk zenés üzlethelyiségről van szó, mosolygós, kontyos hajú lányokkal. Mint a mesében.
A valóságban nem volt gyógynövényillat. Se halk zene. Sőt, üzlet sem.
Leesett állal álltam egy lerobbant bérház bejáratánál a Margit körúton, és csak az járt a fejemben, hogy nem hiszem el. Nem hiszem el, hogy valaki ilyen hülye legyen, mint én. Ha nem vártam volna apát, biztosan hazamegyek. Én aztán nem megyek Ukrajnába. És máshova se.
Ahogyan odaért, közöltem vele, hogy menjünk el innen. HOgy félek, és hányingerem van már a gondolatra is, hogy be kell tennem a lábam azon az ajtón. Apa azonban nem engedett. Hogy most már igenis megnézzük mi van itt.
Az ájulás kerülgetett, amikor megnyomta a kapucsengőt. "Nevegyékfelléccilécci. " Nem volt szerencsém. A női hang közölte, hogy várakozzunk lent még 5 percig, mert vendége van. És valóban, hamarosan meg is jelent a delikvens: egy csapzott, bőrruhás férfi.
A fantáziám beindult. Elképzeltem, hogy ahogyan felérünk, az ajtóban megjelenik néhány nagydarab, kopasz alak, befogják a számat, apát pedig egy mozdulattal szíven lövik. És onnan számomra már egyenesen az út Ukrajnába. Megragadtam a karját. "Nagyon szépen kérlek menjünk innen, iszonyúan félek. Tudod mikor féltem ennyire utoljára? Amikor Hollandiából haza akartam hozni a marihuánás cigarettát."


Elindult felfelé.
Mit tehettem volna? Követtem. Még az is jobb, mint egyedül maradni.
Csengettünk. Az ajtó teljesen be volt rácsozva, a mögötte lévő kis ablakon egy post stickes rózsaszín szívecske. Apa rámutatott: "Látod, ilyen egy bordélyház."
Csend.
Rövid matatás után az üvegablak kinyílt, és egy középkorú, festett szőke nő nézett ki rajta. Amikor apa közölte vele, hogy az állásinterjúra jöttünk, megrázta a fejét, hogy én bemehetek, de ő nem. Mert vendégek vannak.
"Van Isten" - gondoltam magamban, és heves fejrázás közepette a biztonság kedvéért még hátra is léptem egyet.
Olyan érzés volt onnan eljönni, mint amikor az ember elhagyja a termet a legnehezebb vizsgája után. Leírhatatlan.

Hálát adtam az égnek, hogy apa nem engedett el egyedül. Mondjuk kivételesen én sem akartam önállóskodni.

És tudom, hogy nem szabad az első kudarc(ok) után feladni, de elhatároztam, hogy egy időre akkor talán szüneteltetném a keresést.


Sült epres zabpehely csokival és banánnal
  recept az inspired taste oldalról

- Számomra ez egy nagyon ideális reggeli. Minden benne van, amit szeretek (eper, zabpehely, csoki), ami meg nincs, azt hozá lehet adni (joghurt, friss gyümölcs). Mivel fanatikus eper(és bármilyen gyümölcs)evő vagyok, jócskán megnöveltem a gyümölcs arányát. (Ez látszik a tésztán is, eljesen rózsaszínű az egész tál.)
Ha valaki ennyire nem érzi magát annak, nyugodtan csökkentse a mennyiséget, de használjon több tejet, hogy legyen miben megpuhulnia a zabpehelynek. És ha már a növeléseknél tartunk: természetesen a csokit is lehet duplázni. Meg triplázni. 
Hiszen... ki ne szeretné a csokit? Pláne reggelire. -


1,5 csésze zabpehely
2 csésze eper + egy kevés a tetejére
fél teáskanál mézeskalácsfűszer
1 teáskanál sütőpor
1/2 csésze dió
5 dkg étcsokicsepp
1 csésze zsíros tej
1 evőkanál vaj
1 tojás
2 evőkanál méz
2 nagy teáskanál vaníliapor
1 kisebb, érett banán

Egy nagy tálban keverjük össze a zabpelyhet, a sütőport, a mézeskalácsfűszert, a durvára vágott diót, a csokicsepp felét, és az eperszeleteket (nekem kicsi epreim voltak, így csak feleznem kellett).
Kenjünk ki olajjal egy négyszögletes sütőtálat. Öntsük bele a zabpelyhes-epres "morzsát", és osszuk el egyenletesen. Vágjuk karikákra a banánt, rakosgassuk ki vele a tetejét, majd szórjuk rá a maradék epreket, és a csokicseppet is.
Melegítsük elő a sütőt 190 fokra.
Egy lábosban melegítsük meg a tejet, és a vajat, annyira, hogy a vaj elolvadjon. A tűzről levéve keverjük bele a mézet, a vaníliaport és a tojást.
A tejet öntsük óvatosan a zabpehely tetejére, majd süssük nagyjából 30-40 percig, addig, míg nagyjából szilárd nem lesz a tészta.

Ilyen egy klassz napkezdés: sűrű görög joghurttal, bogyós gyümölcsökkel.

8 megjegyzés:

  1. Szerencsés az a lány, akinek ilyen apukája van!
    Ja, és a zabpelyhes-epres recept nagyszerű!

    VálaszTörlés
  2. A történet és a recept is félelmetes!!! Az előbbihez hasonlóak szerencsére már nálam a múlté, a receptet viszont négy verzióban megsütöttem: meggy, feketeszemű cseresznye, eper és ribizli... persze külön-külön a banánnal kombinálva. Háááát a ribizlis valami fenomenális lett!

    VálaszTörlés
  3. Húha, ez nagyon durva! Helyén van az eszetek és a szívetek is. És a recept is nagyon jól néz ki :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, leginkább apunak, de neki szerencsére nagyon :)

      Törlés