"Pankaaa, emelj fel, hogy megnézhessem magam a tükörben!!!" - rángatta meg a kezem négyéves kis unokahúgom.
Nekiveselkedtem.
Az első gondolatom ugyan az volt, hogy lehet, hogy el sem fogom bírni a huszonvalahány kilóját, de egy pillanatnyi hezitálás után arra jutottam, hogy ennyire csak nem lehetek gyenge.
Tévedtem, nem tudtam szegényt megemelni. Viszont annyira szomorúan nézett, mikor közöltem vele a hírt, hogy szinte kötelességemnek éreztem más módon megoldani a problémát.
"Figyelj Hella, és mit szólsz ahhoz, ha leveszem a tükröt?"
Így lett.
Azért sajnálom, hogy ez a verzió hamarabb nem jutott eszembe. Olyan szinten meghúztam a hátamat, hogy alig tudok menni. Meg ülni. Meg levegőt venni.
Nekiveselkedtem.
Az első gondolatom ugyan az volt, hogy lehet, hogy el sem fogom bírni a huszonvalahány kilóját, de egy pillanatnyi hezitálás után arra jutottam, hogy ennyire csak nem lehetek gyenge.
Tévedtem, nem tudtam szegényt megemelni. Viszont annyira szomorúan nézett, mikor közöltem vele a hírt, hogy szinte kötelességemnek éreztem más módon megoldani a problémát.
"Figyelj Hella, és mit szólsz ahhoz, ha leveszem a tükröt?"
Így lett.
Azért sajnálom, hogy ez a verzió hamarabb nem jutott eszembe. Olyan szinten meghúztam a hátamat, hogy alig tudok menni. Meg ülni. Meg levegőt venni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése