2013. szeptember 18.

Újragondolva


Az egypercesek után megint egy sorozat.
Mert bár a skatulyázást igyekszem kerülni, a rendszereket kifejezetten szeretem. Meg különben is.
Most egy kicsit nagyon más lett az életem. Abba ez illik bele.
Íme a hetem, képekben.

Visszajelzés.
Szeretem, mert miután meghallgattam, szabadon dönthetek arról, hogy érdekes-e számomra, vagy sem. Hogy tulajdonítok-e neki jelentőséget.
Apa tegnap végigpörgette a KÉP{letesen}-t, majd odafordult hozzám, és csak annyit mondott, hogy ez neki annyira nem tetszik, illetve, hogy emiatt nem látogatna vissza.
Ennyi.
Egy lazán elejtett mondat.
Akár legyinthetnék is, hogy kit érdekel. Hogy ez az ő véleménye. Az enyém az, hogy jó.
Nem legyintettem. A szavai beköltöztek a fejembe, és nem hagytak nyugodni. Nem jó. Nem jó. Kevés. Hiányzik a történet.
Már a kritikája előtt sem éreztem tökéletesnek, utána viszont sokkal inkább egy tévedésnek.
Igen, van aki ilyen hatással van rám. Mert szeretem, és mert felnézek arra, amit (legtöbbször) csinál.

Tehát a szöveg.
Mert nem csak képekből állok. Az írás az, ami én vagyok. Ami engem jellemez. Ami azzá tesz, aki vagyok. Amiről a blog is "híres".
Úgyhogy ezután írok. Képekkel. Recepttel. Néha akár többel is. Nem szétválasztva, hanem egy bejegyzésben. Láthattátok, a nyáron próbálkoztam új irányokkal, másféle stílussal, de... valószínűleg mégis ez az én utam. Úgyhogy ezután hasonló lesz minden. Mint a régi szép időkben.




P. 2 hónap elteltével mondta azt az egyik beszélgetésünk után, hogy ő teljesen a blogon keresztül ismert meg.
Ismer meg.
Mert persze sokat beszélgetünk, de... az írásaimat olvasva jön rá, hogy én is egy érző ember vagyok. Mert az étteremben is őszinte vagyok, naná, de kemény. Mintha nem lehetne fogást találni rajtam. Itt azonban úgy írok, mintha egy barátnőmnek mesélnék. Megnyílok.
Elgondolkoztam. Ilyen lennék?
Igen, szeretem azt hinni, hogy sebezhetetlen vagyok. Vagy ha ez a valóságban nincs is így, legalább másoknak érezzék azt. És igen, a problémáimról tulajdonképpen csak anyuéknak szoktam beszélni. Csak nekik. Vagy senkinek sem. Magamban tartom. Próbálom megoldani.

Szóval igen. Tényleg ilyen vagyok.


Bár mostanában elkezdtem kísérletezni azzal, hogy kimondom a problémáimat.
Hogy amikor rosszul érzem magam és megkérdezik, hogy hogy vagyok, nem reflexből mindenrendben-nel válaszolok.
Furcsa.
Nem is megy még igazán, és nem is azt az élményt hozza, amit vártam. A lelkem mélyén talán azt hittem, hogy ha egyszer eljutok odáig, hogy kimondom, az egyenlő azzal, hogy meg is oldódik. Ott és akkor. Hogy megoldja az, akinek kimondom. A válasz azonban legtöbször csak egy-egy  hümmögés, netán sajnálkozó pillantás. Arra pedig nincsen szükségem.
 
Ugyan már elhatároztam, hogy lejjebb adok a hatalmas egómból, és elfogadom, hogy nem lehet mindig minden tökéletes (vagyis ÉN sem), nem szeretem ha gyengének látnak. Vagy ha nem is gyengének, de nem tökéletesnek.
Mintha nekem nem lehetne rossz napom. (A saját értékrendemet nézve: valóban nem lehet.)
Van olyan nap, amikor legszívesebben a fejemre húznám a takarót, olyan vacakul nézek ki. Mert látszik, hogy előző nap rosszul sikerült a hajszárítás. Hogy nőtt egy pattanás a homlokomra. Hogy az arcbőröm a szokásosnál is vacakabb. Hogy valamiért minden ruhám hülyén áll.
És igen, ezeket meg kell tanulni elfogadni. Túllépni rajta. Ezeken a napokon is ki kell menni az utcára.

Mert nem ez az ami számít.


És hogy a "gasztrorészem " is megnyilvánulhasson, hoztam 2 receptet is.
Az egyik egy isteni fagyi, mert i.m.á.d.o.m. a pisztáciát. Ebben a desszertben igen jól sikerült előcsalnom, bár aki a bolti pisztáciaízen szocializálódott, az természetesen nem fogja érteni miről beszélek.
A másik pedig egy egyszerű, morzsaréteg alatt sült gyümölcsös kis semmiség, ami a felhasznált gyümölcsök függvényében tökéletesen igazítható az adott évszakhoz.


Pisztáciafagylalt
  ötlet a beautifulmess blogról

450 g tejföl lecsepegtetve ( a végsúly nekem 350 g lett)
1/2 csésze tej
1/2 csésze durvára vágott pisztácia
1/4 csésze finomra őrölt pisztácia
3,5 dkg méz
1 jó nagy teáskanál vaníliapor

A tejfölt és tejet keverjük simára a finomra őrölt pisztáciával. Ízesítsük a mézzel, sóval és vaníliaporral. A fagyigép utasításai szerint fagyaaszuk ki a masszát, majd nagyjából 10 perccel a vége előtt keverjük hozzá a durva pisztáciadarabokat is.


Sült körtés-szilvás magos morzsa
  recept a minimalistbaker blogról

2 csésze falatnyi darabokra vágott gyümölcs vegyesen
vaj a sütőedény kikenéséhez
1/2 csésze zabpehely
1/4 csésze pörköl dió
1/4 csésze kesudió
2 evőkanál méz
1 evőkanál vaj
csipetnyi só

A diókat tegyük késes aprítóba, majd néhány rövid nyomással aprítsuk nagy darabokra, a zabpehely hozzáadásával pedig egy kicsit kisebbre. (Ne "feküdjünk rá" a bekapcsológombra, mert nem lisztet szeretnénk csinálni.)
Morzsoljuk össze a sóval, vajjalés mézzel.
Kenjünk ki vajjal egy tűzálló tálat, majd rendezzük el benne a gyümölcsöket.
Osszuk el a tetején a morzsát, majd süssük nagyjából 15 percig, míg a teteje aranybarna színt nem kap, illetve a gyümölcsök is puhára sülnek.

Még forrón, fagyival tálaljuk, mert a hideg-meleg páros valami elképesztően jó kontrasztot ad. ;)


4 megjegyzés:

  1. Szerintem nagyon jól döntöttél, hogy újra írsz :)) Saját és mindannyiunk örömére!

    VálaszTörlés
  2. Őszinte volt hozzád és ez előrevivő... már kezdtem aggódni hová lettek a szuper képek, de aztán így már világos... írtál mellé. Így kerek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, igen, nem akartam véglegesen eltüntetni, csak nem akartam kinnthagyni, mert idegesített, hogy valami "rossz"/nem tökéletes az ami mindenkit fogad :)

      Törlés