2013. április 24.

Télből tavaszba


Még márciusban, amikor a vissza-vissza téregető  havas időjárás miatt nyafogtam, apa mindig azt mondta, hogy a tavasz csalhatatlan jele az, ha a madarak elkezdenek csicseregni. És valóban így van (annak ellenére, hogy már akkor is hallottam őket, amikor olyan nagy hó volt, hogy a kapuig alig tudtam eljutni.)

A tavasz megváltoztatja az embereket.

2013. április 16.

...egyszer fent


A temetésen elképesztően gyenge volt a pap.
Kritikus személyiség vagyok, nem csak magammal, másokkal szemben is, ráadásul az irodalmi vénám különösen érzékeny - főleg a szóismétlésekre (és a gyenge előadásmódra). Végig általános és unalmas dolgokról beszélt, igencsak gyenge stílusban. Alapesetben sem kedvelem a túlzottan vallásos felfogást, de azt gondolom, mindenkinek szíve-joga eldönteni, hogy miben hisz. Csak ne kényszerítse rám. De ha ilyen mennyiségben kapom higítatlanul... a sírás és a méreg felváltva kerülgetett. (Magamban el is döntöttem, hogy ha úgy hozza az élet, hogy az én feladatom lesz egy ilyen lebonyolítása, egészen biztos, hogy én írom a beszédet. Nyilván jöhet pap, így szokás, de elfelejtheti a hosszú litániákat.)

Egy mondata viszont elgondolkoztatott.

2013. április 6.

egyszer lent ...


 A sorsnak vannak furcsa játékai. Nem lehet ellenük tenni. El kell fogadni, követni, sodródni vele, és remélni, hogy egyszer megértjük, mi miért történt.
Anya azt mondta: ahol isten bezár egy kaput, kinyit egy másikat. De kérdezem én, milyen áron?!
Megállok egy pillanatra. Kibámulok az ablakon. Fel az égre, a pillanatnyilag egységes szürke színben pompázó semmibe. Még a felhők sem látszanak. Ott lehet most? A felhők között? A semmiben?
Nem. Mert nincs ott semmi. Az égvilágon semmi.