2013. augusztus 29.

Restaurant Day a Zöld Múzsáknál


Írhatnám, hogy jó volt.
Hogy jókat beszélgettünk, finomakat ettünk.
Számomra ez annál azonban mérföldekkel többet jelentett.

Befogadtak.
Colette, a családja, a barátai.
Attól a pillanattól kezdve, amikor először átléptem a küszöbön: megszűntek a határok. Mintha mindig is ismertük volna egymást, és régi jó ismerősként csak egy sokadik látogatást ejtenék meg.
Mint Eztettemmel.
Mint Nórival.

Nem tudtam mire számítsak. Hogy mi lesz, hogyan lesz, mit fogok csinálni.
Szerencsére nem vagyok az az aggódós típus, de az élet minden alkalommal engem is igazol: nem kell. Úgyis lesz valahogy. Nem kérdeztem sokat. Eleinte igyekeztem nem láb alatt lenni, aztán meg kitölteni a hiányzó űröket. Célnak a maximális hatékonyság volt kitűzve: mindig ott segíteni ahol éppen kell.
Én a vendégek kiszolgálását intéztem, Colette és Bálint a konyhai mozzanatokat menedzselték. Már-már irigylésre méltó harmóniában, pedig ők is most dolgoztak együtt először.

Az ételek hihetetlenül finomak voltak, az én személyes kedvencem a kapros uborkaleves és a tűzdelt zöldségnyárs. Na jó, leginkább a nyárs. A sütőtök minden formában a kedvencem.


Aztán a vendégek.
Colette barátai. Vagy csak rajta szocializálódtak.
De mindegy is, a lényeg, hogy látszik. :)
Nem kéne, de még mindig meglepődök, ha ilyen szintű nyitottsággal találkozom. Az idei nyáron a barátok, család, munka jóvoltából rengeteg új embert ismertem meg. Egytől egyig tündéri emberek. Sokszor eszembe is jut, miért vagyok ilyen szerencsés?
Aztán ha továbbgondolom, rájövök, hogy ez nem szerencse. Nem csak az.

Jókor voltam jó helyen.
Vagy ahogyan Colette fogalmazott: elkaptam a labdát. Ez esetben az övét.

És tényleg, hát nem ilyen az élet?
A lehetőségek, mint egy-egy labda ott suhannak el mellettünk. Folyamatosan. És hogy melyikért nyúlunk ki, az csak rajtunk múlik.


Ragadjátok meg. 
Ragadjatok meg minden labdát, amit csak lehet. 
És mint mindenhol, itt sem feltétlenül az a jó, ami a legközelebb van. Érdemes megtenni néhány lépést egy-egy távolabbiért.


Másnap reggel együtt ültünk asztalhoz.
Colette, a férje, Misi és én. (A 2 idősebb fiuk Bálint és Marci már korán elmentek otthonról.) Olyanok voltunk, mint... mint egy család. Mint egy igazi család. Kicsit össze is szorult a szívem. Mi sohasem voltunk ilyenek.
De akkor is alig tudtam megszólalni, amikor Colette megjelent a kezében egy rakás colettecolor-os táskával. A kis mamutos azóta sem jött le a vállamról.

Elgondolkoztatott, amikor a kisebbik, de nem a legkisebb fiát megkérdezve, hogy milyen érzés húsevőként gyakorlatilag vegán koszton élni, azt a választ kaptam, hogy edzés mellett nehéz. Mert hiányzik a fehérje.

Megmosolyogtatott amikor lefekvés előtt Misi azt kérte a szüleitől, hogy másnap mindenképpen keltsék fel időben, mert velem szeretne reggelizni. De ne aggódjanak nem szerelmes belém. Csak nagyon jóban vagyunk.

Meglepődtem, amikor azt kérdezték tőlem, hogy a 18 éves fiuk normális volt-e velem. Mert velük gyakorlatilag nem hajlandó beszélni, és aggódnak, hogy ne legyen belőle bunkó focista. Nem kell agódni: állítom, nem lesz. Egy nagyon jófej, kedves fiú. A korához képest ritka mértékben.


Zárásképpen pedig, hogy én is "adjak" valamit, itt a cupcake receptje. A sütié, amely olyan, mintha egy muffin lenyelt volna egy bonbont.

2013. augusztus 27.

Egyperces: Kinek a pap, kinek a papné

"És most melyik állomás következik apa?Nem tudom, fiam, olvasd el a kijelzőn.

A szemüveges fiúcska villámgyorsan felpattant a székre, majd kidugta a fejét a 2 ülés közötti résen.
Egy darabig csendben volt, majd nagy méltatlankodva visszafordult: Hihetetlen, hogy folyton csak az idő van kiírva."

Érdekes.
Én eddig ugyanezt éreztem az állomásnevekkel kapcsolatban.

Bár az is igaz, hogy engem meg mindig az idő érdekel.

2013. augusztus 25.

Csokis gabonagolyó


Nem vagyok egy nagy gabonapelyhes.
Kisebb korunkban ugyan gyakran ettünk (de akkor is a fahéjas kis négyzeteket), de ahogyan nőttem, és elkezdtem figyelni arra, hogy mit is eszem, a bolti verzió kikopott a kínálatból. Maradt a natúr hengerelt zabpehely - alias rolled oats - mert a zabkását sokakkal ellentétben én nagyon kedvelem.
Viszont olyan hívogatóan néztek a szederszemek Marta fényképén, hogy megkívántam.
Ahogyan sejtettem: ezek a golyócskák nem hasonlíthatóak a Nestlé felfújt, roppanós termékéhez (nyilvánvalóan) de ha elvárások nélkül kóstoljuk, szerethető a végeredmény. Ráadásul müzli mellé a tejbe tenni a gyümölcsöt... hatalmas ötlet!




Csokis gabonagolyó       (4 adag) 
       az eredeti recept a whatshouldieatforbreakfast blogon

3/4 csésze liszt
1/2 csésze nagyon finomra darált dió
1/4 csésze kakaópor
2 evőkanál méz
4 evőkanál görög joghurt (vagy több, ha nem áll össze a massza)
mokkáskanálnyi vaníliapor

Keverjük össze a száraz hozzávalókat, majd a méz illetve a joghurt segítségével gyúrjunk belőle tésztát. Tegyük hűtőbe minimum 2-3 órára.
Formázzunk belőle golyócskákat (szerintem a másfél-2 borsónyi a megfelelő méret), majd előmelegített 175 fokos sütőben kb. 15 perc alatt süssük készre.

Tálaljuk hideg tejjel és szederrel :)

2013. augusztus 23.

2013.08.23.


A Green Kitchen Stories könyv szedres csokis tejshake-je a legmerészebb álmaimat is felülmúlta: olyan érzés volt enni (én kanalaztam), mintha a világ legfinomabb olvadt csokifagyiját nyalogatnám. (Ami ráadásul teljesen cukormentes, egészséges és vegán.)

2013. augusztus 21.

Egyperces: Különbözünk

A győri hazaút során a velem szemben lévő ülésre egy 16 év körüli leányzó ült le a huszonegykét éves pasijával.


"Mire való ez a gomb? Tágra nyitott szemmel kapargatja pink műkörmeivel az ülés oldalán lévő kiálló műanyagot.
Mit gondolsz miért áll így ez rajtam? Igazgatja a melltartóját, úgy, hogy közben éppencsak a fél vonatkocsi csodálhatja meg  a fekete csipkét.
Ez a vonatozás aaaaanyira unalmas, ilyenkor csak enni lehet. Kétségbeesett arccal beleharap a szendvicsébe. 
Annyira fáj a fenekem! Idegesen fészkelődik az ülésben."

Semmi.
A srác nyugodtan ül a székben és teljes figyelemmel a telefonját nyomkodja. (A nyomások gyakoriságából ítélve valószínűleg játszhat.) A lány mondataira leveszi szemét a képernyőről, elgondolkozik, majd válaszol. A kérdésre. Aztán folytatja a játékot.
Nem érti.
Nem érti, hogy a kérdések teljesen lényegtelenek.
Nem érti, hogy a lány csak azt akarja, hogy foglalkozzon vele. Hogy vele foglalkozzon, ne a telefonjával.
A fiúk nem értik az utalásokat.
Nem rosszindulatból, vagy szándékosan, egyszerűen csak másként működik az agyuk, mint a miénk. (Biológiailag bizonyítottan!)


Kelenföld. 
Kedvem lenne elmagyarázni a fiúnak.
Felállok a székből. 
Szóljak?
Lassan összeszedem a csomagjaim. Rájuk nézek. Nyílik a szám: elköszönök.
Leszállok.

Nem az én dolgom mások életét rendbehozni.

2013. augusztus 20.

2013.08.18.


Most túrókrémes pirítós mézédesre grillezett koktélparadicsommal, tavaly ágyösszeszerelés. Ma 1 éve, hogy beköltöztem.

2013. augusztus 18.

Egyperces: Ő sem

Ahogyan állt a fényes munkapult mellett és a tányérokat pakolta, észrevettem, hogy mindkát vállát hosszú striák borítják. (Valószínűleg túl hirtelen nyúlt meg kisebb korában.) Ezek még világos bőrön is jól látszanak, egy sötétbarnán pedig egyenesen világítanak. Ilyen mennyiségben főleg.
Nem tudtam levenni róla a szemem.
Furcsa módon egyáltalán nem találtam visszataszítónak, sőt, inkább késztetést éreztem, hogy végighúzzam rajtuk az ujjam, és közben azt ismételgessem: Te sem vagy tökéletes.

Csak úgy.
Magamnak címezve.

2013. augusztus 17.

Restaurant Day


Hallottatok már a Restaurant Day-ről? Ez egy Helsinkiből sok évvel ezelőtt indult nonprofit kezdeményezés, amelynek igen röviden és tömören annyi a lényege, hogy arra a napra bárki nyithat éttermet. A saját házában, egy közeli parkban, bárhol.
Az előző májusi napot is nagy érdeklődéssel figyeltem, de akkor sajnos nem tudtam eljutni sehova sem. A mostanit azonban biztos volt, hogy nem hagyom ki. Úgy terveztem, hogy körbejárom a pesti helyeket, de... nagy örömmel mondhatom, hogy változott a program: Colette meginvitált, hogy társuljak valamilyen édességgel a Zöld múzsák csapatába!
Természetesen igent mondtam ;), bár magamat ismerve sejtettem, hogy a dolog nehezét nem a mennyiség vagy a messzire szállítás fogja adni, hanem a mániám, hogy a lehető legtökéletesebb dolgot találjam ki.

Ez a cupcake a véletlennek köszönhető, a lehető legutolsóbb pillanatban jött (már félig bevásároltam az eredeti tervhez) - kisöcsém névnapjára készült. Ahogyan beleharaptam az egyikbe, éreztem: elfelejteni minden eddigit, ez lesz az igazi! Édes, csokis, változatos ízvilágú, és mindössze a tésztáját kell vegánná alakítani. Plusz pirospont, hogy nem is néz ki rosszul, ami azért nem a legutolsó tényező, ha az ember értékesíteni szeretne valamit. :)

Eddig minden sínen van.
A telepátia működik - Colette pont abban a pillanatban hívott, amikor az első adag tésztát halásztam ki a sütőből ( péntek este fél 9), éjjel fél 3 környékén pedig már az utazásbiztos dobozt tettem be a hűtőbe, hogy munka után ma este útra keljek velük Ménfőcsanakra.


Ha kedvet kaptatok, feltétlenül látogassatok el ti is Colettékhez, rengeteg finomsággal készülnek. Kreativitásban nem lesz hiány: tökmaglisztből készült ehető tányérokból lehet majd vegán ételeket falatozni (nekem a kékszilva krémleves izgatja a fantáziám), szalmabálákon relaxálni, beszélgetni. És persze velünk találkozni. Klassz lesz, na.

További információkért, és képekért nézzétek meg a Zöld Múzsa facebook oldalát.



Csokis cupcake sósmogyorós banános karamellel, csokikrémmel és csokihabbal 
      
    -  az eredeti recept innen van, ezen alakítottam egy keveset -

A csokis tésztához:

140 g növényi zsiradék (pl. kókuszzsír)
150 g cukor
csipet só
kb. 2 közepes/kisebb alma
310 g liszt
60 g karob
2 teáskanál sütőpor

 A lisztet, sót, sütőport, karobot keverjük össze, majd morzsoljuk el benne a zsiradékot. Az almákat hámozzuk meg, pürésítsük, majd óvatosan adagoljuk a száraz tésztához, hogy gyúrható állagú legyen. Tegyük hűtőbe nagyjából 2 órára.
A sütőt melegítsük elő 170 fokra. 
Vajazzunk ki szilikonos minimuffinformákat (ebből a mennyiségből 34 darab lett), majd béleljük ki nem túl vastagon tésztával, és süssük készre (de nem keményre!).
Hagyjuk egy kicsit hűlni, majd vájjuk ki a közepét, hogy szépen tölthető legyen. Teljesen kihűlve az a tapasztalatom, hogy sokkal jobban törik.



A mogyorós karamellhez:

140 g cukor
50 g növényi zsiradék (az ízek miatt itt jobb margarint használni pl. Liga)
200 g nagyon puha banán
kb. 50 g pörkölt sózott mogyoró 

Alacsony hőfokon karamellizáljuk a cukrot, vigyázzunk ne égjen oda. Ha elkészült, vegyük le a tűzről, majd adjuk hozzá a felkockázott margarint. Ha homogénre kevertük, tegyük bele a pépesre nyomkodott banánt, és osszuk el a kihűlt tésztakosárkák aljában.
A mogyorót vágjuk durvára, és szórjuk meg vele a karamellt.




A csokiganache-hoz:
 
50 g étcsokoládé
80 g tejcsokoládé
180 ml kókusztejszín (vagy rizs)
50 g növényi zsiradék (itt is inkább margarin)
1-2 evőkanál cukor (a növényi tejszínek édesítés nélkül nem kaphatóak)
3-4 nagy csipet nagyszemű tengeri só

Olvasszuk meg a 2 féle csokit, adjuk hozzá a margarint, a folyékony tejszínt, a cukrot, és kevergessük addig, míg sűrű krém nem lesz belőle. Ekkor szórjuk bele a sót is, majd rétegezzük a mogyoróra. Optimális esetben ezzel meg is telt a kivágott mélyedés.










Csokihabhoz: 
2,5 dl kókusztejszín
2-3 evőkanál karob
5 dkg étcsokoládé

A tejszínből verjünk kemény habot (ha sima tejszínt használunk, akkor természetesen cukorral), majd apránként tegyük bele a karobport és az olvasztott étcsokit is. 
Kenjük a cupcake-ek tetejére, majd díszítsük étcsokidarabokkal és egy fél szem sósmogyoróval.

2013. augusztus 13.

2013.08.13.


Mind a kép, mind a színek kicsit téliesek, de nem, ez még nem sütőtöktől sárga ;) :kókusztejes sárgabarackos tejbegrízpuding a spoon123 receptje alapján - barackmag helyett tökmaggal.

2013. augusztus 11.

2013.08.11.


A zöldborsót egyszerűen imádom. Minden formában, télen, nyáron, így egyértelmű volt, hogy a zsenge, kibontogatós változatát ki kell próbálnom fagyiként is. A kókusztej kitűnő a tojásmentes fagyikhoz, mert a sűrű állaga sokkal selymesebb végeredményt kölcsönöz, mint a hagyományos tehenes, vagy bármilyen növényi változat. És hogy miért tömtem tele mentával? Tavasszal hirtelen felindulásból vásároltam több különböző ízű mentát is, majd mikor rohamos  növekedésnek indultak, rájöttem, hogy tulajdonképpen annyira nem is jön be az evés közbeni fogmosásélmény. Sebaj, fagyasztva annyira nem érezni.
Az pedig külön örömmel töltött el, hogy a keresőbe beírva, semmilyen más találatot nem adott ki. Nem nagyon akartam elhinni, hogy létezik még olyan, ami másnak nem jutott eszébe...
Szezonban kötelező!


Vegán mentás kókuszos zöldborsófagyi       (a receptért kattints a további bejegyzésekre)

2013. augusztus 7.

Mert így kerek

Mostanában kaptam néhány visszajelzést tőletek (többek között Selectfood Alíz is írt nekem a messzi Portugáliából - ezúton is köszönöm, nagyon-nagyon jól esett :)), amikből arra kellet, hogy rájöjjek, nem teljesen értitek a helyzetemet. Sok csodálkoznivaló ezen tulajdonképpen nincsen: egy kiragadott részlet valóban nem a leginformatívabb forrás.

A legtisztább az, ha elmondom a teljes történetet.
Az elejétől.
Elvégre nincs benne semmi szégyellnivaló, ellenben igen tanulságos.


Lányként, természetesen a hajhullás tűnt fel. Hiszen melyik lány ne kezdene el aggódni, ha az minden egyes érintésre csomókban távozna a fejéről?! Szerintem ilyen nincsen. Persze fejben aggódni könnyű, tenni már kevésbé. Illetve ahhoz több kell. Nekem az volt a végső pont, amikor egyik este az ágyban fekve véletlenül végigsimítottam a fejemen, és a koponyámon kívül már gyakorlatilag semmit sem éreztem. Mármint hajat. Volt sírás-rívás, olyan igazi, őszinte, szívfacsaró. Tiszta szívemből sirattam a hajhagymáimat. Aztán jött az elhatározás. Hogy holnap reggel szépen leülök a számítógép elé, és addig nem állok fel, míg nem találok valami megoldást.
Végignéztem a hajhullás összes lehetséges okát, elolvastam az összes növekedés-serkentő csodaszer ajánlását, de azért sejtettem, ennél árnyaltabb a dolog. Háziorvos, vérvétel, sok csillag.

Endokrinológia.
Mert hogy a változatosság kedvéért igen magas a tesztoszteron szintem is, női hormonok hiányában pedig nem ritka az efféle probléma. Amikor néhány telefon után megtudtam, hogy leghamarabb 3 hónap múlva van szabad időpont, komolyan eltűnődtem a pályamódosításon. És akkor még nem is beszéltem a magánrendelések tarifájáról.
Vártam. Eltelt a 3 hónap, és bejutottam. Hogy rögtön 2 helyre, az csak a saját pofátlanságomnak köszönhető. De meg vagyok győződve: 2 szem többet lát.
És milyen jó, hogy így gondolkodtam.

Az egyik szakember, egy hölgy, szinte azonnal ráírta a papíromra: PCO. A kezelés? Fogamzásgátló. Egyszerű, fájdalommentes, és minden problémám megoldódik tőle. Helyreáll a hormonháztartásom, újra lesz csilivili hajkoronám, a bőröm pedig teljesen megtisztul. Jól hangzik, nem? Mint a mesében.
Mindössze egy probléma volt. Én.
Meg az elveim. Hogy én aztán nem viszek be kívülről ilyen anyagokat. Na meg a legeslegnagyobb félelmem, hogy esetleg párnácskákat növesztek tőle.
Amikor ezen elméletemet neki is felvázoltam, és félénken hozzátettem, hogy mi lenne, ha más kezelésben gondolkoznánk, közölte, hogy akkor így maradok. Mert ez az egyetlen gyógymód.
Függőben hagytuk.

A Szent Imre Kórházban egy középkorú férfi vett a szárnyai alá. Ő is a cisztákra gyanakodott, de mérföldekkel szimpatikusabb volt, hogy egy csomó "alternatív" megoldást felsorolt. Mint az E vagy D vitamin. Meg hasonlók. Ezenkívül további vérvételeket írt ki.
Összesen hatszor jártam a rendelőben.
Ebből ötször negatív lelettel távoztam.
A hatodiknál már kissé ideges mosollyal ültem be a székbe. Hogy most akkor mi is van pontosan?! Elgondolkozva nézte a papírokat, majd a kezembe nyomta a paksamétát, és közölte, hogy az égvilágon semmi bajom sincsen. Fel kéne szednem néhány kilót, és minden problémám megoldódna. Úgyhogy keressek fel egy pszichiátert. Meg kezdjek el fogamzásgátlót szedni, mert a csontritkulás nem olyan jó dolog.

Döbbenten mentem haza. Nem tudtam, hogy örüljek-e vagy "sírjak". A józan eszem természetesen az előbbit diktálta, viszont ez egyben azt is jelentette, hogy újabb kiskaput zárok be. Mert tudtam.
Pontosan tudtam, hogy magasabb súlyon nincsenek problémáim. Egészséges vagyok. Mert ha minden testi funkcióm működik, újra túlsúlyba kerülnek a női hormonok, abbamarad a hajhullás, és a ciszták száma sem nő tovább, tekintve, hogy ki tudnak jönni.

Kellett pár nap, de döntöttem.
Elkezdtem telefonálgatni, de valahogy úgy tűnt az egész világ összeesküdött ellenem: minden, az adott témával foglalkozó szakember feladata a praktizálást. Több hónap után jutottam el a mostani doktornőmig. Közben rájöttem, hogy nem szabad elvárásokat felállítanom. Még egy Fekete-doktornőt úgy sem fogok találni. Örülnöm kell annak, ha bárki hajlandó segíteni. Mert egyedül nem megy. Ez egyértelmű.
Itt tartok most. 8 kezelés után látványos eredményt ugyan nem tudok felmutatni, mert a súlyom szerintem egy dekát sem nőtt, de azt elmondhatom, hogy nagyon szeretek hozzá járni. Nem beszélgetünk semmi húdenagyonextraéskülönleges dologról, inkább csak a hétköznapokról. Illetve elmondom neki az itt már leírt - tehát átgondolt, megélt, feldolgozott és leszűrt - konklúzióimat, amik nagyon tetszenek neki, de sokat nem tud hozzátenni, ami teljesen érthető, mert ezek a gondolatok már készen vannak. Hosszú évek kemény, önismerettel eltöltött óráiból és a tucatnyi lelkemre ható kezelésből építkeznek. Szóval nem nagyképűsködésből mondom, de szinte tökéletesek.
Amit viszont nagyon szeretek, és alapvetően a kezelések lényegének érzek: azok az elejtett mondatai, amik napokkal később az eszembe jutnak, gondolkodtatnak, azok az apró tanácsai, amik abban a helyzetben primitívnek, és butaságnak tűnek, a későbbiekben viszont az adott szituációban eszembe jutnak, és mikor megpróbálom alkalmazni őket, azt látom, hogy működik. Jó. Hasznos. És a sikeren felbuzdulva beépítem őket a mindennapjaimba.
Szóval fejlődök. Nem mindig azonnal, sokszor hasraesem, de haladok. Előre.

Segítséggel, de mégis: önerőből.
Végigélem a változásokat. És ez lesz az, ami miatt ki fogok jutni az alagútból, és ami miatt nem tévedek oda vissza többet.

2013. augusztus 5.

2013.08.05.


a legkedvencebb szórakozásom: recept nélkül, fotó alapján készíteni dolgokat :)

2013. augusztus 3.

2013.08.03


magos tobzódás: dió, tökmag, kakaóbab, és persze az elmaradhatatlan málna...

2013. augusztus 1.