2014. szeptember 11.

nyers cukkinis csokikrémes brownie

“...és akkor most lélegezzétek ki az összes feszültséget, érezzétek, ahogyan távozik az ujjaitokon keresztül…”
Még jobban megfeszítettem a combomat. Felnéztem az ujjaimra, és megpróbáltam odaképzelni, ahogyan a negatív gondolataim, mint valami fehér füstfelhő, gomolyognak kifelé az ujjbegyeimen keresztül.

A szemem előtt elkezdtek pörögni a képek.

Ahogyan feladom a biokémia megértését, és a padra borul a fejem.
Ahogyan a metrón kapaszkodva kifejezéstelen arccal bámulok a levegőbe.
Ahogyan evés közben véletlenül megakad a tekintetem az ásványvíz oldalán lévő ionok képletein és undorodva elfordítom a palackot.
Ahogyan sokadszorra sétálok végig a lakáson mielőtt leülnék tanulni. Mert nem tudom hogyan kell.

Igen. Elfelejtettem tanulni. Banálisan hangzik, de tényleg nem tudtam, hogyan álljak neki. Hogy régen hogyan csináltam. Elolvastam a szavakat, aztán ismételgettem, amíg meg nem ragadtak a fejemben? 

Nehéz. 
Nehéz újra egyetemistának lenni. Az utóbbi napokban többször eszembe jutott a “régi életem”. Ahol magam szabtam az időbeosztásomat, a teendőimet, a mozgásteremet. 

Mindez végtelenül távolinak tűnt. Mintha valójában soha nem is létezett volna.

Az első nap. 
Amikor a már hűvösödő szeptemberi reggelen kilépve az ajtón úgy éreztem magam, mint egy hatéves, aki életében először indul iskolába.
Ideges voltam. Azt a várakozó izgalommal vegyített idegességet éreztem, amit csak az idő tud orvosolni. A hasamban lévő gombóc akkora volt, mintha magát a farkast is lenyeltem volna Piroska és a nagymama mellé.

Aztán persze jó lett. Annak ellenére, hogy reggel nyolctól este nyolcig ott voltam, meglepően feldobódva értem haza. Bár másnap reggel azért megkérdeztem apát, hogy ha már a második napnál járunk, szerinte még hányszor kell mennem. ;)


Kilégzés, belégzés. Még kettő. Összeszorítottam a számat.
De sikerült. 


Az óra végére szinte újjászületve keltem fel a matracról.
Amikor először csináltam a következő receptet, lelki szemeim előtt már láttam bizonyos emberek felcsillanó arcát. Személy szerint én nem vagyok oda a nyers édességekért. Többnyire túlságosan töménynek tartom őket a rengeteg aszalványtól, magtól, és az irdatlan mennyiségű kókuszolajtól, amit tartalmaznak. És különben is. Rengeteg mindent fogyasztok nyersen, tele sérülésmentes állapotban lévő vitaminokkal, az édességeimet már nem vagyok hajlandó feláldozni.
Ez viszont más. 
Tartalmaz zabpelyhet, ami szintén nem a legkönnyebb alapanyag, de számomra sokkal “emészthetőbb”, mint az olajos magvak, illetve az összedolgozhatóságát az ilyen helyzetekben nemszeretem kókuszolaj helyett a cukkini adja. 

Zseniális. 

PS. Ha valaki szigorúan ragaszkodik a nyers étrendhez, nyilván feltűnt neki a kávé, igen, az ilyen szempontból nem teljesen illik a képbe, de NEM szabad kihagyni, mert valami elképesztően izgalmas ízélményt ad. (Első alkalommal a datolya áztatólevét használtam helyette, de ha nem muszáj, inkább ne tegyük, mérföldekkel vagányabb az előbbivel.)


Hozzávalók 9 kisebb sütihez:
1 csésze napraforgómag
1 csésze zabpehely
9-10 db datolya
1 mokkáskanál só
3 evőkanál jó minőségű kakaó
1/2 csésze finomra reszelt cukkini
2-3 evőkanál frissen főzött espresso

1 kisebb avokádó

2 evőkanál kakaó
1 evőkanál méz (aki édesszájú, annak több)
1 óriás csipetnyi só


Első lépésként áztassuk be a datolyát annyi vízbe, hogy ellepje, és hagyjuk állni néhány óráig (de a legjobb egy egész éjszakára).

Másnap késes robotgépben (=aprító) aprítsuk össze (de nem lisztfinomságúra) a napraforgómagot és zabpelyhet, keverjük hozzá a kakaót, sót, illetve a megpuhult datolyát, száraz datolyát. Ha már egy nagyjából összeálló, ragacsos masszát kaptunk, egy kanál segítségével dolgozzuk össze a kinyomkodott cukkinival, és kávéval.
Béleljünk ki sütőpapírral egy kicsi brownie tepsit (az enyém 20x20-as), és nyomkodjuk bele egyenletesen a masszát.

A krém hozzávalóit tegyük egy turmixba és dolgozzuk teljesen simára. Kenjük a a "tészta" tetejére, majd tegyük hűtőbe néhány órára, hogy megszilárduljon.



A recept a Det Gröna Skafferiet blogról.

7 megjegyzés:

  1. nem tudom belesorolható vagyok e a "bizonyos emberek felcsillanó arcát" kategóriába, de a nyálam biztosan csorog ;-)...és hogy mennyire egy cipőben járunk a megváltozott napi ritmusunkkal, ez szinte bámulatos :-(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Colette, igazából a TE arcod volt az, ami eszembe jutott, mert ugye te alapból is bomlasz ezekért a dolgokért, amúgy meg rövid időn belül nagyjából mindent kipróbálsz, ami az én kezeimen átmegy ;)
      A változást pedig szerintem csak most érzékeljük annak... később is ilyen lesz... csak akkor már az lesz a normális, és észrevétlenül beleszokunk.

      Törlés
  2. Én tuti vevő lennék egy ilyen csokis cuccra.:) a "monotonitást" én sem bírom, de nálam ez leginkább a munkahelyemen nyilvánul meg. mindig azt éreztem, h velem van a baj, de valójában csak az elképzeléseim sokkal másabbak, mint az átlagé :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most már tényleg össze kéne hoznunk azt a smoothie-sütidélutánt, egyre csak gyűlnek a megevendő dolgok ;) ... meg hát az sem lenne rossz, ha az almán és banánon kívül lenne más is amit tudunk turmixolni :D

      Törlés
  3. Nekem a datolyával van a bajom - ki nem állhatom szegényt .... a külsejével van a bajom legelőször - de nyilván bennem van a gond. Nos - esetleg datolya helyett lehetne mással is készíteni? köszönöm.
    A tanuláshoz pedig fenék kell - nekem ezt mondták mindig :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már miért lenne benned hiba? Ne viccelj, van olyan, hogy valamit nem szeretünk... Datolya helyett én fügét vagy mazsolát használnék, ugyanezzel az áztatásos metódussal. Aszalvány mindegyik.

      Törlés
    2. Megpróbálok átlépni az árnyékomon - ma vettem egy doboz magozott datolyát. Adok neki ill. magamnak még egy esélyt ... - majd referálok

      Törlés