2014. február 28.

miértek, hogyanok és konklúziók


"Az au pair egy fiatal, 18 és 30 év közötti személy, aki nem házas és nincsen gyereke. Külföldre szeretne menni, hogy ott a fogadó családdal éljen egy meghatározott ideig, a kulturális különbségeket megtapasztalva. Az au pairnek lehetősége van fejleszteni a nyelvi készségeit azáltal, hogy a családdal él, megismerni egy új kultúrát és értékes tapasztalatokat szerezni. Cserébe az au pair segít a családnak a gyereknevelésben és könnyű házimunkában."

Ez lennék én. Egy au pair.
Ez voltam Peruban is, és ez vagyok itt Hollandiában is.
Egy au pair.

Gyerekekre vigyázok. 
Segítek a háztartásban. 
Afféle beépített házi rabszolgaként segítőként funkcionálok. 

De nem vagyok egy Mary Poppins.
Képtelen vagyok nem realistán gondolkodni. Nem ésszerűségekben. Észérvekkel. Nekem újdonság volt, hogy valaki akkor sem csinálja meg amit szeretnék, ha teljesen világos és érthető érveket hozok fel neki. Hogy egy 3 éves másképpen gondolkodik. 

Hogy az, ami leírva/elolvasva teljesíthetőnek tűnt, a valóságban már közel sem az.
Nekem nincs türelmem a gyerekekhez. Persze, szépíthető ez a mondat, hogy bizonyos életkor felett már igen, de... felesleges. 
Nincsen.
És ezt akkor is tudtam, amikor jelentkeztem. Amikor odaírtam, hogy szeretek gyerekekkel foglalkozni. Pontosan tudtam, hogy nem így van.
Csak a vágyak. Az akarás. Hogy majd én megcsinálom.
Azt hittem félre tudom tenni…önmagamat? Hiszen ez sem több, mint egy munka. Csak egy feladat, amit meg kell oldani. 



Nem sikerült. 
Egyik alkalommal sem. 
Nem tudok túllépni önmagamon. És ugyan munka ez... de mégsem olyan munka. Itt nem lehet különválasztani az életedet. Mintha a munkahelyeden élnéd a saját életedet is. Ami nem feltétlenül rossz, csak… nekem nem megy.

Mások életét akartam élni.
Csak éppen arra nem számítottam, hogy ehhez fel kell adnom a sajátomat. 
Mit is képzeltem? Hogy folytatom azt, amit eddig, az üres időmet meg kitöltöm egy kis gyerekvigyázással? 
Őszintén nem tudom, de bármi is volt a fejemben, rendkívül naív voltam.


Keltem a gyerekeket. 
Kortól függően elkészítem a reggelijüket-ebédjüket, illetve nyüstölöm őket, hogy készítsék el és egyék meg. 
A kicsit (ha aznap megy), elviszem iskolába. Szerencsére a nagyok már egyedül mennek, mert nemigen tudnék háromfelé szakadni.
Hazaérve rendberakom a lakást: leszedem az asztalt, bepakolok a mosogatógépbe, felsöprök. Elpakolom a reggeli során szétszórt játékokat a nappaliban. (Meglepő módon sok mindenre elég az a 40 perc, amit ott töltenek.) A gyerekek szobájában összegyűjtöm a földre dobált szennyest, bepakolom a mosógépbe, majd a szárítóba. Utána szétválogatom, és visszahajtogatom a szekrényekbe. (Egy nagyjából megegyező méretű fiú és fiús öltözködésű lány esetében ez nem túl könnyű.) Péntekenként mindehhez társul még az összes ágynemű.
Délben elkezdem összeszedni a gyerekeket, majd elviszem őket a sportfoglalkozásra, ha aznap éppen van.
Fél5 körül nekiállok főzni. 
5.45-kor el kell kezdenünk vacsorázni.
6 óra környékén hazaérnek a szülők, és onnantól say goodbye!


Így néz ki egy napom.
Elsőre nem tűnik soknak, de ennek ellenére az au pairség egy teljes embert kíván. 
Nem azért, mert megerőltető (javarészt nem csinálsz semmit), hanem mert mindig jelen kell lenned. És ugyan konkrétan nem csinálsz semmit, ott vagy. Azzal töltöd az idődet, hogy jelen vagy. 
És számomra ez a legnehezebb.


Feladni a szabadságom. Azt, ami az egyik legnagyobb (ha nem a legnagyobb) érték az életemben.
Elfogadni, hogy mások rendelkeznek az időmmel. Az életemmel.
Alkalmazkodni. Az Ő életüket élni, úgy, ahogyan ők akarják.

És én erre képtelen vagyok.
Képtelen vagyok feladni a véleményemet, az érzéseimet, alárendelni a saját akaratom másokénak. Megpróbáltam. És nem ment. 
Nagyon nem. Egészen konkrétan az összes problémám, ami miatt eljöttem, mintegy varázsütésre megjelent az életemben. Ez pedig túl sok. 
Kivételesen nem egy kártyavár gyorsaságával, de összeomlottam. Szép fokozatosan, napról napra.

És eljutottam odáig, hogy nem bírom tovább. 
Hogy annyira nem érzem magam jól, hogy ezzel már a saját egészségemet is komolyan veszélyeztetem. És ezalatt nem csak a megtett, vagy éppen meg nem tett dolgokat értem. Ijesztő, hogy a lelki állapotom milyen erősen befolyásolja a fizikai állapotomat.

Belenéztem a tükörbe, és elkezdtem sírni. Ez már nem én vagyok. 
Én nem ilyen vagyok. Én nem ordítok egész nap. Nem kapom fel a vizet a legapróbb dolgokon. Nem beszélek így a környezetemmel.
Én nem vagyok egy hárpia. 


Így most már biztosan mondhatom: hazamegyek.
Haza kell mennem. 
Én... egyszerűen még nem állok készen erre. Se a gyerekekre, se az önállósulásra. 
Mert bármennyire is próbálok nagynak látszódni, rá kell jönnöm, hogy csak egy gyerek vagyok. Ugyanaz a kislány, mint tíz évvel ezelőtt. A szüleim kislánya.
Vacak érzés, amikor neked kell menedzselned az életed, pedig képtelen vagy rá.

Naív voltam. 
Azt hittem, hogy eljövök, és mintegy varázsütésre megoldom a problémáimat. Hogy fél év múlva egy teljesen új emberként visszatérek. Mint a mesében.
Éppen csak arról a tényről akartam megfeledkezni feledkeztem meg, hogy nem a környezet az, ami a zavart okozza. Az a valami bennem van. És velem utazott.

Most is itt van. 
És akkor is ott lesz, ha hazamegyek. Pontosan ugyanúgy.


Nem várok csodát. Már nem tudok hinni bennük.
De magamban még bízhatok. 
És ezt is teszem. Nincs más választásom.



Egyébként ötödikén repülök vissza.

2014. február 24.

8 / 52

répás mazsolás tejberizs, mandarin, házi cukormentes "csokiszirupos" kakaó

répa-narancs-körte turmix, töltött tojás
A mai reggelim kicsit visszafogottabb volt a szokásosnál, miután előző este, futás után benyomtam egy 2 tálkányi mogyoróvajas-kókuszos-mazsolás müzlit. Van ez így.

magos rozsos kifli vajjal, főtt tojással, retek, répa, koktélparadicsom, kávé
Cuki kis kávé"főző" tesztelése kipipálva (valóban működik, és finom is), és hogy bearanyozzam a mai napomat, ráakadtam egy tejhabosítóra is. Ezután csak tejhabot fogok enni. Tejhabot, tejhabbal.

turbó energiamüzli körtével, ananászszeletek, citromos "Ébresztő" tea
Először úgy voltam vele, hogy pofátlanság kiszedegetni a kész müzlikeverékből az aszalványokat, aztán még pluszban tenni is bele mazsolát, kókuszchipset, MOGYORÓVAJAT... aztán függő lettem. Háborgó vitaminhiányos lelkiismeretem meg a belereszelt körtével enyhítem.

tejhabos kávé, banán, mandula
Ismét a tegnap számlájára írandó reggeli. Na jó, az igazság kedvéért azt hozzá kell tennem, hogy a képen látható bögrén kívül megittam még 2 másik ugyanilyennel. Nem tesz jót ez a folyamatos szürkeség, na. Napocska, kérlek süss ki egy kicsit!!!


gyümölcssaláta(kiwi+alma), pirított mandula, kókuszchips, kókusztejes kávé
Nos, még csak tanulom a tejhabosító használatát, de mivel ebben a házban semminek sincsen meg a leírása, kicsit lassan haladok. Előny, hogy az egész készüléken minössze 1 gomb van, így túl sokat nem kell gondolkodni, hátrány, hogy pár napja valamiért nem tudok olyan jó állagút összehozni, mint az elején, amit ezáltal viszont nem tudok a technikára fogni. A kókusztej alighabosodásából kiindulva  arra a következtetésre jutottam, hogy a tejhab minősége valószínűleg igencsak egyenes arányban mozog a tej zsírtartalmával... szóval jelenleg várom a jobb tejet. ;)


kókuszos-mandulás scone, joghurt lenmaggal, uborka-kiwi-alma-kókusz smoothie, kávé
Vasárnapi kókuszos tobzódás. A scone-t tegnap éjszaka sütöttem, miután felfedeztem a szekrényben egy kallódó zacskó kókuszreszeléket... hát, még nem tökéletes, de jó kiindulási alap :) Amúgy meg ilyen reggelem is rég volt sem volt még: üres ház, pizsamában ücsörgés, internet-böngészés... mintha csak otthon lennék :)

2014. február 18.

7 / 52

banán-narancs-uborka-mogyorókrém smoothie
Ezentúl csakis ezt a törökmogyorós mogyoróvajat vagyok hajlandó használni. Ha már peanut butter. Soha életemben nem gondoltam volna, hogy 12 % törökmogyoróadalék ilyen szintű különbséget jelent... 


natúr joghurt banánnal, kiwivel és tökmaggal, gyümölcsös müzli, epres-jázminos tea
Az újonnan vásárolt Lush arckrémet életem befektetésének tekintem - még sohasem vettem ilyen drágán kozmetikumot. Mindezt közvetlenül azután, hogy elhatároztam, hogy visszafogom magam a kiadások terén. De legalább adtak hozzá egy klassz magazint is.



tükörtojás, magos zabkenyér vajjal-avokádóval-chilivel-nagyszemű sóval, retek, körte, epres-jázminos zöldtea


alma-cékla püré + pekándiós-mazsolás-kókuszos granola, lágy tojás, gyömbértea
A granola saját gyártmány, cukormentes, egészséges, és isteni, remélem valamikor tudom hozni a receptjét is. A gyümölcsturmix pedig a joghurtot hivatott kiváltani, mostanában gyakran eszem így a müzlijeimet. Talán a színeket hiányolom? Vagy a vitaminokat? Ki tudja. Valamiért az angol hearty szó az, ami mindig eszembejut... és a melengető valahogyan nem jó fordítás. Szóval maradjon egyszerűen hearty. :)


narancs, avokádó nagyszemű sóval, házi granola, lágy tojás, kávé


mogyoróvajas és avokádós pufirizs, natúr krémtúró, körte, mogyorótej
Az avokádó-mogyoróvaj kombó rendesen megadja a reggeli energialöketet, van is ilyenkor egy kicsi lelkiismeretfurdalásom. A mogyorótej viszont mindenre gyógyír. Melegen az egyik legjobb dolog a világon. Maga az otthonosság.


csokis-mazsolás humusz, kókuszos-sárgarépás smoothie, kávé

2014. február 14.

magvas valentin nap


Éppen egy cikket olvastam, amikor a képernyőm oldalsávjában felvillant az új üzenetet jelző kis négyzet: “Kedves P. “


Megdobbant a szívem. 
Nem kellett elolvasnom a “feladót”.
Összeszorult torokkal kattintottam rá. Elolvastam.
Egyszer. Kétszer. Háromszor.

Szeretem.

Nem szerelmes vagyok. 
Nem lebegek rózsaszín ködfelhőbe burkolózva álomvárakat kergetve.
A realitásokkal szembenézve, a hibák és problémák tudatában gondolok így erre az emberre.

Azt mondja nem ír jól. 
Eltekintve a rengeteg helyesírási hibától, nos, nem tudom. 
Nekem tökéletes. 
Talán mert pontosan ismerem amikről beszél. Mert én is pontosan ugyanúgy gondolom. Mert a le nem írt dolgokat magamban kiegészítem. Mert azzal töltötte a fél éjszakáját, hogy nekem válaszoljon.


“Pedig szívesen megfogtam volna a kezed”.
Nem tudhatta, hogy mit éreztem, amikor megkért, hogy tűrjem fel az ingét. Hogy bennem is ott tudatosodott: akkor érek hozzá először.

Nem értette miért nem lelkesedek a “megpendített utazások” hallatán. Azt hitte talán nem jut el…? Eljutott. Nagyon is. Utáltam még hallgatni is. Mert mindegyik róla szólt. Csak róla. Hogy így fog menni. Meg úgy. Ide. Meg oda.
Nem értettem. 
Vajon egy elméletileg alakuló kapcsolatban mit jelent, ha az egyik fél folyton arról beszél, hogy záros határidőn belül elköltözik a világ túlsó felére? Vagy szó sincs kibontakozó románcról, és 2 barát egyszerűen csak megosztja egymással a terveit?

Ezek szerint egyik sem.


Hirtelen minden olyan könnyűnek tűnt. Érdektelennek. 
"Szerintem mindketten keresünk valamit amit talán megtaláltunk egymásban.”
Nem számított, hogy hogy hány földrész van közöttünk. Tudtam, hogy ha megkérem (és éppen otthon lesz) ott fog várni a reptéren, amikor hazamegyek.


Ezeket a sorokat Peruban írtam. Közvetlenül azután, hogy megkaptam a levelét.
Aztán eltelt egy kis idő. 
Beszéltünk. Egyszer, kétszer.
És azt éreztem, hogyha ez egy kézzel írt szöveg lenne, az egészet egy határozott mozdulattal át tudnám húzni. Aztán mégegyszer. 
A toll hegyével átszakítva a papírt.

A beszélgetéseink felérnek egy tortúrával. Számomra. 
Legszívesebben a falba verném a fejem. Miért beszélgetünk az időjárásról?  


Stockholmba akar menni.
Összeszorult a gyomrom. Meddig?
Csak ez az egy szó jutott eszembe.

Helyette azonban azt írtam: "Hű, ez nagyon izgalmasan hangzik. Biztosan jó lesz."
A biztonság kedvéért még egy kacsintós arcocskával is megtoldom.

Játszmák. 
Feldobja a labdát… én pedig eldönthetem. Hogy leütöm-e vagy sem. 
Tudatosan csinálja? Direkt próbálgat? Vagy ezt az egészet csak én képzelem be, miközben a valóságban semmi sincsen mögötte?


Ülök a gép előtt, nézem a neve mellett lévő apró zöld karikát.
Szeretnék vele beszélni.
Leütök néhány billentyűt.
Aztán kitörlöm.
10 perc után végül megkérdezem, hogy ledöntötte-e a lábáról az influenza.

A valóságban azonban a fejem egészen más kérdésekkel van tele.
Bizonytalansággal. 
De nem tudok őszinte lenni. A büszkeségem nem engedi. 
Nem ismerem. Nem ismerem eléggé, hogy tudjam nem fog bántani. Hogy nem él vissza a bizalmammal.

Ő, én, mi. 
Most akkor van mi, vagy nincs? A látszólagos érdektelenséggel a függetlenségét védi, vagy tényleg nincsen mögötte semmi? Vagy a saját büszkeségemmel állok szemben?

Elvek.
Mindig arra vágytam, hogy én legyek az, aki kevésbé kötődik. Hogy fájdalommentesen tudjak távozni, ha arra kerülne a sor. Hogy nálam maradjon a másik egy darabkája, és ne fordítva. 
Azt hittem, hogy mindig én leszek az erősebb. A függetlenebb.

És tessék. 
Mostanra jutottam el odáig, hogy azt tudom mondani: semmi másra nem vágyom, csak biztonságra. Érzelmi biztonságra. Hogy ne kelljen játszmákat játszanom. 
Hogy egyszerűen csak őszinte lehessek. 
Hogy legyen valaki, akit megölelhetek, ha rossz napom volt. Aki mellé este odabújhatok. 


Akivel több lehetek, de nélküle sem kevesebb.


Ez a mostani valentin napom. Illetve úgy általában az életem.
De volt már más is. Volt, hogy muffint cupcake-et sütöttem, volt, hogy elmélkedtem, és olyan is volt, amikor engem leptek meg. Bizonyám.

Láthatóan nem nagyon értékeltem.


Sokmagvas keksz
  az eredeti recept á la carte blogján

70 g barnarizsliszt
70 g kölesliszt
50 g zabpehely (nagyon apró szemű/ vagy késes aprítóban picit átfuttatva)
55 g lenmag
80 g szezámmag (fele fehér, fele fekete)
50 g hideg vaj
1 csapott tk só
kb. 100 ml víz

A liszteket, zabpelyhet, lenmagot, szezámmagot és sót keverjük össze. Morzsoljuk el benne a vajat, majd a víz segítségével gyúrjunk belőle formázható masszát. Aszerint, hogy milyen alakú kekszeket szeretnénk, alakítsuk hengerré/négyszögletes rúddá, és tegyük hűtőbe, nagyjából 1 órára. Ezalatt a vaj kellőképpen megszilárdul, hogy szépen tudjuk szeletelni. (Ha nincs lehetőségünk ennyit várni (márpedig van, amikor nincsen), az összegyúrt masszából csípjünk le diónyi darabokat, majd lapítsuk kör alakúra.)
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
A szilárd formából vágjunk vékony szeleteket (kb. fél centiseket), egyengessük el a széleket egy kicsit, és tegyük sütőpapíros tepsire. Süssük nagyjából 15 percig, majd lehetőleg mozgatás nélkül hagyjuk kihűlni. :)


A képek karácsony előtt készültek. 
Sült zöldségek, némi megmentett humusz, és fűszeres sült camambert társaságában ettük meg a kekszeket.


2014. február 11.

tégy úgy, mintha nem ismernél: ismerj meg!

Láttam másoknál.
Sok helyen.
Bennem volt a kisördög: és én? Én miért nem jutok senkinek sem az eszébe?
Aztán továbbgondoltam.
Ki akarna engem megismerni?
Mármint ki az aki úgy érzi, hogy nem ismer?
Ez a blog nem gasztroblog. Ez a blog én vagyok. Csupa nagybetűkkel. Az összes sok gondolatom, örömöm, problémám. Az életem, általában elég kendőzetlenül.
És mellette, vannak receptek is. Mert az is az életem.

Azért csak eljutott hozzám is a felkérés, Muskátli Büfének köszönhetően. :)
Próbálkoztam, gondolkoztam, ez sikerült. Feltételezem a hetedik pont a legizgalmasabb. ;)

1. 42-es láb
Próbáltatok már 42-es női cipőt találni? Gyakorlatilag lehetetlen. A gyártóknak valamiért az a sztereotípiája, hogy nincsenek 41-esnél nagyobb lábú nők? Hahó, vagyunk egy páran.
Sőt, én még nem is tartozom ebbe a csapatba. Az enyém "csak" 41 és feles. És csak az egyik. De ez nem változtat a tényen, hogy 42-es cipőt kell hordanom.
Arról már rég leszoktam, hogy a cipőboltok kirakatai előtt csorgassam a nyálam, felesleges. Ha eljön az a szörnyű pillanat, hogy valamilyen okból kifolyólag új cipőt kell beszerezni, egész egyszerűen besétálok minden boltba, és megkérdezem, hogy van-e abban a méretben. Az esetek 95%-ában 20 másodperc után már a következő üzletben vagyok.

2. Jövőkép
Kisebb koromban (15-16) patológus akartam lenni. Aztán boncmester, mert a vagdosás volt a lényeg. Az egész valahogyan a sebészetből formálódott... de kisebb kockázattal. Csendes munkakörnyezet, kevés munkatárs, tudjátok. :)

3. Borsófőzelék
A kedvenc ételem. A legeslegkedvencebb. Az anya féle (nemszörnyülködni) vegetás rántásos borsófőzelék. Anya által elkészítve, persze. :)

4. Punk
Kamaszkori lázadásomat 13 éves punkként éltem ki. Volt ott minden, amit csak el lehet képzelni: másfél centis kiálló szöges nyaklánc/karkötő, acélbetétes bakancs, földig lelógó bőrkabát, pink kockás nadrág, fekete együtteses-halálfejes pólók tömkelege. Minden egyes családi találkozás alkalmával a nagymamai szörnyülködés, hogy hogy nézhetek ki így/hogy hagyhatják anyáék, hogy így nézzek ki, és különben is mi lesz velem, ha nagy leszek. És tessék.
Egész normális felnőtt lettem.

5. Titkok
Hiszitek, vagy sem, nekem is vannak :) a blog ellenére is. Olyannyira, hogy mániákusan hiszem, hogy a terveim megvalósulása előtt nem "szerencsés" hirdetni őket, mert akkor az nem fog sikerülni. Ráér utána.

6. Plüsskutya
20 évem ide vagy oda, még mindig a plüsskutyámmal alszom. (Ez Pali halála óta kiegészült az utoljára viselt sáljával.) Azzal a játékkal, amit 8-9 évesen kaptam apától. Persze nem azt mondom, hogy nélküle nem megy, de jó. Viszont most nem annyira praktikus, mert rengeteg helyet foglal a bőröndömben. :)

7. Hol is vagyok?
Gondolom nem tippelek rosszul, ha azt mondom, hogy a többségnek ez a legizgalmasabb pont.
Mióta elhagytam Perut, nem adtam túl sok információt a hol, és hogyanlétemről. Ez nem reklámfogás/tervezett agyhúzás akart lenni, egyszerűen magamnak is idő kell, hogy megszokjam. Hogy valóban tudatosuljon hol is vagyok. (A mit is csinálok csak ezek után következik.) Így a második hétnél járva, már kimondhatom: itt vagyok. És maradok is.

A helyről annyit, hogy már jártam itt. Jártam is, tetszett is, írtam is róla, bár nem voltak feltétlenül csak pozitív élményeim. Persze az valahol nem is lenne egészséges. Az akkori kis cikkeimet visszaolvasva ezen nevettem a legnagyobbat. Van, amit meg tudnék cáfolni, de a legtöbb most is igaz, meglepően beletaláltam. ;)

2014. február 9.

6 / 52

ropogós magos zabkenyér, fokhagymás vaj, rukkola, almaszeletek, citromos tea


grapefruit-kiwi smoothie, görög joghurt, mogyoróvajas feketekenyér
A legszebb pillanat, amikor a tökéletes szöget megtalálva lemerül az akkumulátor. Ilyenkor jön az, hogy  csinálok egy teát, és nekiállok megcsinálni azokat a dolgokat, amiket reggeli után terveztem.

fokhagymás vajban pirított kelbimbó és burgonya, főtt tojás, mandarin, kávé
Ma valami komolyabbra vágytam, mint a szokásos kenyér/müzli-joghurt kombó, a testem energiáért sikítozott a tegnapi edzés után. Az időjárás pedig mondhatni tökéletesen asszisztált ehhez a "nehéz" pároshoz. :)

magos teljeskiőrlésű croissant, vaj, körte, natúr joghurt, fahéjas tea

mazsolás-tökmagos müzli + banánkarikák + joghurt, sajt, körte, kávé
Szeretem a téli(es) gyümölcsöket. De amennyire kívántam eddig például a grapefruitot, most már ha betuszkolnák a számba, sem menne le. A banán még fogy, sőt, újdonsült barátként körte kilökte az eddig dobogós almát, de már szívesen ennék valami bogyósat. Málnát, áfonyát, ribizlit... színeket szeretnék!!! Azzal még ez a rengeteg eső is sokkal barátságosabbnak hatna. :)


csokis muffin, latte
Sajtkóstolás után elindultunk, hogy "akkor együnk is valamit". Találtunk egy kívülről nagyon barátságosnak kinéző helyet, viszonylag szolíd árakkal. Aztán bementünk, és elmúlt a varázslat. A kiszolgálás kaotikus volt, a leülős pult szűk és sötét, a muffin túl édes. És száraz. Soknaposan száraz. 
Hatalmas csalódás. Az egyetlen pozitívum, az aranyos tejhabszívecske a lattém tetején. 
De jobb döntés lett volna menni még egy kört a sajtboltban. 

borsmentatea, narancs, vajas feketekenyér, retek, uborka, sajt, paradicsomos tapenade

2014. február 7.

mondjad!

"jaj anya
mondjad
nem tudom
dehogynem
mármint, hogy mit mondhatnék
hát amit érzel"

Megálltam.
Amit érzek. 

Tulajdonképpen mit is érzek?

Félek. 


Őszintén félek az előttem álló évektől. 
Attól, hogy így kell leélnem az életem. Hogy nem tudok változtatni.
Hogy mindig valami mást fogok várni. Hogy ez az örökös várakozás fogja kitölteni a mindennapjaimat. 
Várok valamire. Valamire, ami sosem jön el. És közben észre sem veszem, de elmegy mellettem minden. 

Az életem. 
A percek, órák. Napok. Hetek.

Mert minden nap eltelik.
Nem kell hozzá semmit tenni, vége lesz. 

Amikor ezen gondolkodok, mindig elkezdek sírni. Mindig.
Mert valahol iszonyúan ijesztő. 
Ijesztő, hogy rajtunk múlik mit kezdünk az időnkkel. Hogy nincsen aki megmondja, hogyan kell csinálni. 
Hogy nem tudhatod mennyi időd van.

Néha eszembe jut, vajon mennyi időm lehet még hátra?
Órák, percek? Vagy hosszú évek?
Tulajdonképpen mindkét variáció rémisztő.

Valahol nem tudom elképzelni, hogy megöregszem. 
Hogy leszek öreg. 
Annyi mindennel pusztítottam a testem. Annyi, de annyi dologgal. 
És tudjátok mi a legszörnyűbb? Hogy most is pont ugyanazt teszem. 
Pontosan ugyanazt. 
Pedig nem iszom, nem cigarettázom, és igyekszem egészségesen élni. És mégis, ha az összeset egyszerre is csinálnám, szerintem még akkor is jobb gazdája lennék a testemnek. 

Ezek a legszörnyűbb pillanatok. 
Amikor realizálom, hogy mit csinálok. Amikor a fürdőszobában a hűvös csempének dőlve zokogva lecsúszok a földre. Mindig az jut eszembe, hogy nem kéne ennek így lennie. Hogy miért van így. Miért csinálom. 
Hogy mennyire máshogyan is élhetnék. Úgy, ahogyan az összes 20 éves a környezetemben. Ahogyan a normális emberek.
Eddig őszintén azt hittem, hogy ha nagyon küzdök, nekem is sikerülhet. Újra.
Hogy nem lesz egyszerű, de megvalósítható.

Azt hiszem most jutottam el odáig, hogy belássam: nem. Soha sem leszek olyan, mint "mindenki”. Mindig meglesznek a furcsaságaim, mindig hülyén fogok enni. Mindig kontrollálni fogom magam. Soha nem leszek képes elengedni magam. Soha nem fogok tudni leszokni a hasam/fenekem/combom figyeléséről.

Egyszerűen nem. 

A legtöbb amit tehetek, hogy megpróbálom kontroll alatt tartani. Kitapasztalni a határokat. A működési mechanizmusokat. 
Menteni a menthetőt.

Régen féltem a haláltól. 
Magától a ténytől. Hogy egyszer majd nem leszek.
Nem tudom mit gondoltam, hogy fájni fog? 

Most már nem félek. 
Illetve… nem tudom. Félek, de inkább attól, hogy lemaradok valamiről. Hogy sohasem tapasztalom meg milyen élni. Hogy nem látom többé anyáékat. Hogy nem ölelhetem meg őket. 

Hogy egyedül maradok. 

Életem másik különös párosítása. 
Félek az egyedülléttől, az időm nagy részét mégis így töltöm. 
Mindig is tudtam, hogy szociálisan elég nulla vagyok, de peruban ébredtem rá, hogy ennek is több fajtája van. Hogy a lelki és fizikai szeparáltság között óriási különbség van.
Ezek szerint a lelki az, ami kiüti a biztosítékot. 
Otthon is. 


Kéremszépen, így lehet néha emberekkel körülvéve is magányba burkolózni.

2014. február 4.

Peru ABC 1.

Ha az ember 3 napnál több időt tölt egy helyen, és viszonylag sokat mozog helyiek között, akaratlanul is kialakul egy képe az adott országról, a helyi viszonyokról. A bejegyzéseim többsége ugyan nem ezekről szólt, sokkal inkább a bennem zajló küzdelmekről, de ennek ellenére természetesen tapasztaltam egyet s mást. Mivel nem akarnám, hogy ezek az emlékek elvesszenek (illetve még akár hasznos is lehet egy-egy arratévedőnek), úgy döntöttem rendszerezem, és jobb ötlet nem lévén, az abc betűit vettem kiindulópontnak. Mint láthatjátok, volt, amiről semmi, volt amiről több dolog is eszembe jutott. 
Van ez így.


Mielőtt bárki elkezdené olvasni, még egyszer hangsúlyoznám, hogy ez egy SZUBJEKTÍV összeállítás. Az adott hónap, véletlenül utamba akadó embereivel, viszonyaival. 



A
angol: Ez az a nyelv, amit itt nagyjából senki sem beszél. Ha valaki igen, nálunk akkor sem biztos, hogy kapna róla bizonyítványt. És nem a magyar rendszer könyörtelen szigora miatt.
alfajores: Karamellkrémmel (manjar blanco) töltött omlós keksz. Természetesen mindenhol árulják, de tekintve, hogy ez az ország egyik leghíresebb édessége, nem akartam a véletlenre bízni az első találkozást. Végül a La Casa del Alfajor-ra esett a választásom, egyrészt az ajánlások is igen pozitívak voltak, másrészt meg ha már 1987 óta sütik, csak tudhatnak valamit. ;)

Á
ár: Relatív, nagyon relatív. Sajnos a fogadócsaládom belémültette, hogy minden drága, így automatikusan alkudozok, de ha előveszem a józan eszem, akkor azért be kell látnom, hogy 400 Forintért sehogyan nézve sem drága enni. Persze mint mindenhol, itt is vannak helyek, ahol simán legombolják rólad a tányéronkénti ötezer forintot is.
árus: Minden utcasarkon, minden út mellett, a kulcsmásolótól kezdve a péksüteményt biciklin tolóig, mindenki értékesíteni próbál valamit. Az üdítőket és rágcsákat árusító helyeket például egyenesen be kéne tiltani. Kész kínzás, ha minden 20 méterenként a szádba tolják.

B
busz: Leslie-től hamar megtanultam, hogy itt a normál úton közlekedő busz/minibusz az nem busz, csak kombi. Ők a busz fogalmához a magyar távolsági buszokhoz hasonló járműveket kötik.
burgonya: Ahány helyen rákerestem, annyi különböző számot találtam, maradjunk annyiban, hogy rengeteg féle van. A szivárvány minden színében. Természetesen a különlegesebb darabokat itt is meg kell fizetni, úgyhogy a jónép javarészt a mezei barnát fogyasztja, de azt minden formában. Sütve, főzve, egészben, töltve, héjastól, hámozva, talán csak püréként nem láttam.
biztonság: Maximálisan kerületfüggő. Eddig bármilyen helyivel beszélgettem, végtelenül állították, hogy ez aztán maximálisan biztonságos, és igen, régen rossz volt, de most már! Hát, igen. Az én európai szememmel nézve azért nem egészen a normális kategória, hogy sok helyen rejtegetnem kell a fényképezőgépemet, vagy a telefonomat.

C
ceviche: Hal, amit citrommal "főznek" meg. Ergó nyers, de mégsem.
chicha: Kukoricából készülő, élénklila üdítőital.
chifa: A kínai behatás eredménye az országra: rizs bármivel. Csirkével, marhával, hallal, esetleg mindegyikkel egyszerre. Zöldséges formában nem találkoztam vele. Egyszer ettem csak, akkor annyit írt a rendeléshez a kínai srác: chifa c pollo - sin pollo (chifa csirkével - csirke nélkül)
cukor: Nagyon szomorú, hogy mindenbe beleteszik. Mindenbe. A 10 féle tejből mindössze kettőt találtam, ami mentes volt (vagyis egyszerűen csak tejet tartalmazott), a többi cukor és stabilizátor hozzáadásával készült. A natúr joghurt is eltér az otthon kaphatótól: a második összetevő azonnal a cukor, de hátrébb még zselatin is található az összetevők között. Egyedül a natúr lightban nem volt, azt szukralózzal fűszerezték meg.
cipőtisztító: Lehet komplett bódé, vagy csak egy egyszerű lábtartó szerkezet, ahova beül/odaáll a kliens, felteszi a lábát, és a földön térdelő ember szakavatott mozdulatokkal csillogóvá varászolja a lábbelijét. Nem is hinnénk, de rengetegen használják ezt a szolgáltatást.

CS
csillag: Lima felett elég felhős/szmogos az ég, úgyhogy csillagokat alig látni. Egyet-egyet elvétve. Pontosan ezért igen meglepő, hogy a kislánynak, akire vigyáztam, az volt a szokása, hogy minden este lefekvés előtt odaállt az ablakhoz, és kereste az "estrella-kat", meg a "luna-t". Nekinyomta az arcát a koszos üvegnek, és bámulta az eget. Néha hátrafordult, komolyan rámnézett, és mondott is valamit, de... sohasem értettem. 

D
dohányzás: Alig látni cigarettázó embereket. Itt valahogyan ez nem divat. De olyannyira nem, hogy aki dohányzik is, az sem dobozzal veszi, hanem egyesével. 

E
eső: Limában nem esik eső. Nyáron. Ha mégis, akkor el vannak ájulva attól, amit mi még csak csepegésnek sem nevezünk.

É
építkezés: Hatalmas tizensokemeletes házak épülnek mindenfelé, az utak szétbontva, és már kora reggel beindítják a légkalapácsot. 10. emelet ide vagy oda, nehéz így aludni.

F
forgalom: Állították, hogy kaotikus, de közel sem olyan rossz, mint amilyenre számítottam. Persze, sok mindent megengednek maguknak az autósok, és a gyalogos itt is a táplálkozási lánc legalján áll (olyan, hogy biztonságos zöld, nem létezik), de a sávokat elég jól betartják, és a néhány elit kerület például a dudahasználatot is bünteti. 
fagyi: Ha otthon meghalljuk a Family Frost-os autó zenéjét, mindenki tudja: pénztárcákat elő, megérkezett a jeges nyalánkság. A helyi árusok ugyanezt érik el a madárcsipogásra hasonlító apró sípjukkal. 

G
gázpalack: Nem tudom, hogy van-e itt villanytűzhely, de eddig bárhol jártam, mindenhol gázt használtak. Gázpalackból. Ami ugye… egyszer kifogy. Az újat házhoz is lehet hozatni, de sok embert láttam a környékünkön, akik rozoga fémbicikliken egyensúlyoztak a hatalmas palackokkal. Gondolom ez a pénztárcakímélőbb megoldás.

GY
gyümölcs: A hosszú repülőút után, azt hittem vacsorával várnak. Mert vacsoraidő volt. Az út vége felé, már nem is mertem enni, nehogy vissza kelljen utasítanom bármit, amivel megkínálnak. Nos, nem így történt. Megkérdezték, hogy éhes vagyok-e, és miután igennel válaszoltam, a kezembe nyomtak egy mangót. Soha életemben nem ettem még mangót, de ez nagyon finom volt. (Bár másnap reggelre már nagyon éhes voltam.) Akkor is ettünk mangót, de akkor már meghámoztam. Igazuk volt, tényleg sokkal jobb a kicsit kesernyés héj nélkül. Megszerettem. Alma és mangó, ez a 2 gyümölcs futott. Meg a narancs, de azt csak kifacsarták. Miután tudatosult bennem, hogy minél előbb el akarok tűnni az országból, elkezdtem kicsit következetesebben körbenézni a piacon, és szembesültem azzal, hogy hatalmas a kínálat. Halmokban állnak azok a növények, amikről a, még életemben nem hallottam, b, a külsejük alapján azt sem tudom eldönteni, hogy zöldség-e, vagy gyümölcs. És itt beindult a gépezet. Elkezdtem sportot űzni abból, hogy kiválasszam (és megkóstoljam) a minél furcsább/idegenebb nevű gyümölcsöket. A cél persze az volt, hogy végigegyem az összeset, de gondolom mondanom sem kell, hogy ez nem sikerült. Viszont igen elégedett vagyok, mert ekkora nyitottásgot már nagyon régen tapasztaltam magamnál.
gyógyszertár: Ismét egy gyakori utcaképszereplő, nagyon-nagyon sok van belőle. Könnyű felismerni: egy hatalmas farmatica/botica felirat van a tetején, és érdekes, hogy olyannyira nem zárt, hogy az utcafronton egy fala sincsen. Nagyjából 5 utca távolságból belátni az üzlethelyiség teljes tartalmát. És mint megtudtam, energiaitalt is forgalmaznak. Az orvosság fogalmát igen alternatívan értelmezik.


H
hús: Mennyiségileg nem esznek belőle sokat, sőt, de pont beleteszik mindenbe. És nem is pazarolnak. Az állat nagyjából minden részét feldolgozzák, a belsőségektől elkezdve a legapróbb külsőségekig. És persze ott van szegény kis cuy - avagy a nyársra húzott tengerimalac. Ezzel egyébként nem találkoztam, mert jellemzően a külsőbb területeken fogyasztják.
helyismeret: Ami nincs. Mindenki irtóra magabiztos, de valójában senki sem tud semmit. És sajnos nagyon ritka, hogy ezt bárki bevallaná.
higiénia: Nyilván nem az európai. Ez nem is várható el. De... attól még nagyon furcsa szembesülni azzal, hogy hogy néz ki egy amúgy teljesen tiptop csajszi fürdőszobája.

I
időjárás: Sikerült kifognom a nyarat, ott januárban kezdődik, de a visszamenő időjárás-statisztikákat böngészve ez nem sokban különbözik a téltől, mert nagyjából 10 fokos ingadozás van a 2 évszak között. Azt mondják a páratartalom meghatározó, ez felerősíti az amúgy enyhe hatásokat. Tanulság: nap nélkül is prímán le lehet égni.
Inca Kola: Helyi cukros, buborákos üdítőital, jellegzetes sárga színnel. A vicc, hogy nagyjából az utolsó napon láttam eredeti formájában, addig mindössze a strandon, összetaposott, eldobált palack formájában láttam.


Folyt. köv.!

2014. február 2.

5 / 52

korpás keksz avokádóval, fügével és kecskesajttal, karambolás zöld tea
Mióta eljöttem otthonról, nem ettem sajtot. A család mindig azt mondta, túl drága. Önállóságom utolsó fázisához érkezve úgy döntöttem, megjutalmazom vele magamat. Az avokádó krémessége, a kecskesajt enyhe állatias sóssága és a füge édessége valami fantasztikusan passzolt egymáshoz. Tobzódás a javából.

kókuszos magos granola, karambola, tuna, tej
Nem tudtam megfejteni milyen nyelven íródott a szakácskönyv. És azt sem gondoltam volna, hogy a karambola ennyire savanyú. Cserébe vigasztal, hogy tényleg magától ilyen szabályos csillag alakú.


ananász, avokádó, főtt tojás, alfajor, zöld tea
Az alfajor tényleg az egyik legjobb dolog a világon. Azok az omlós kis kekszek, közöttük a nyúlós karamellkrémmel... rendkívül addiktív. Sőt, az ananász is párját ritkítóan szerencsés választás volt. A lehető legtökéletesebb búcsúreggeli volt.


repülős reggeli - rántotta, narancs, oregánós grissini, víz, kávé 
Annyira szörnyen nézett ki eredetiben ez a kép, hogy muszáj volt filtereznem. Sajnos az ételnek sem ártott volna. Tudom, hogy ezektől az ételektől nem a gasztronómiai megváltást kell remélni, de a vacsorához viszonyítva óriási csalódás.


vajas kenyér rukkolával és kecskesajttal, répa, tej
Sajt, sajt, sajt. És rukkola. A barnakenyeret említsem? Helló mennyország!


joghurt, mazsolás müzli, banánkarikák, narancs, kávé
A tegnapi nap valami elképesztően gyönyörű volt. Az ablakon besütő napfény sötét csíkokat varázsolt az asztalra, visszatükröződött az ablaküvegről. Állítólag hetek óta nem volt már ilyen idő. Egy igazi ajándék volt. Még akkor is, ha a fehéregyensúlyt nem igazán sikerült belőnöm. Ehhez képest a mai esős-felhősbe csak a narancs hozott némi színt, minden szürke volt. 
De azt mondták, jobb ha megszokom. Itt ez a normális. 
Ezt a gyenge fotót azonban írjuk inkább a reggeli rohanás számlájára. Az időjárással majd megküzdök.

nutellás feketekenyér banánkarikákkal, főtt tojás, kávé, répa-narancs smoothie
Cukorfóbia ide vagy oda, nutellával indítottam a napot. Megkívántam, és... különben is. Néha kell. 
Ráadásul ismét napsütésre ébredtünk. Imádom.